Ezen a héten nem történt semmi érdekes, még fotókat sem csináltam.
Hétfőn itthon voltam betegen, kedden még nem voltam teljesen jól, de már mentem dolgozni. Eléggé kíméltek (nem adtak semmi hasznos munkát), így aztán befejeztem azt, ami múlt hétről maradt, de ez sem töltötte ki a napomat, még a norvégórával sem.
Szerdán reggel épp hogy beértem, tűzriadó volt, a hidegben ácsorogtunk kint egy ideig, én azt hittem, csak gyakorlat volt, de később kiderült, hogy elektromos zárlat keletkezett valahol. Persze nem a menekülési tervnek megfelelően mentünk ki, de én ezt is csak később tudtam meg... Délután vettem ezt-azt kis családomnak, barátoknak, az "ez-az"meglepetés :-)
Csütörtökön elég korán elmentem az irodából, mert munkám sem volt sok (szinte semmi) és a nyelvórám nagyon korán volt (fél 1-kor), a főnököm meg azt mondta, ne is menjek vissza már csak egy órára délután. A norvégóra előtt a sok utánajárás eredményeképpen beszereztem Peti ajándékát is, az óra előtt közvetlenül Mamival beszélgettem telefonon, ami miatt nagyon rosszkedvű lettem, de este tisztáztuk a dolgot. Aztán később Peti ajándéka is elromlott, de erről később, ha már otthon leszek. Szomorú nap volt, de legalább az esti gyakornoksörözés jobb volt a szokásosnál, pedig eredetileg el sem akartam menni (és még sört sem ittam...) Megérkezett az új gyakornok, Daniel Venezuelából, és venezuelai létére még csak nem is néz ki jól.
Tegnap, pénteken sokat unatkoztam, nem nagyon volt mit csináljak, Arild (a főnököm) is korán elment, hogy kihasználhassa az utolsó hétvégét, amikor síelni lehet. Én is korábban eljöttem, itthon csomagolgattam. Már két fiú is jelentkezett kivinni a holmimat a vasútállomásra, ahonnan már egyedül megyek ki a reptérre, hát érdekes lesz...
Ma délelőtt kitakarítottam a lakást (ez az én hetem), mostam, aztán elmentem az egyik gyakornokkal kávézni, sétáltunk kicsit, aztán én sétáltam egyedül is, most meg megyek, megnézem, mit lehet még kienni a hűtőből, mielőtt elmegyek :-) Addig nem is volt ilyen honvágyam, amíg nem éreztem ilyen közelinek a hazautat, de ez a hét már nagyon nehéz volt. Ahogy közeledik a vasárnap, egyre jobban várom, hogy mehessek már, főleg péntek óta olyan lassan telik az idő... De holnap ilyenkor már Pesten leszek :-))
2007. április 21., szombat
2007. április 19., csütörtök
AIESEC konferencia
Múlt hétvégén volt az NC3 (National Conference 3) elnevezésű rendezvény. Pénteken meghívott előadók tartottak előadásokat, ezen én nem voltam, mert dolgoztam. 6 órakor buszokkal vittek el minket a szállásra, ami Oslotól kb. egy órára volt, egy Viubraatan nevű helyen. A buszon jópofa ismerkedős játékot játszottunk, mindig volt egy kérdés (pl. a kedvenc gyerekkori soozatom, Norvégia csatlakozzon-e az EU-hoz, ki lennék, ha egy napra megváltozhatnék, stb.), amire 3 percben kellett mindkettőnknenk válaszolni, aztán új ember jött és új kérdés. Faházakban szállásoltak el minket, elég hideg volt, helyenként még hófoltok is voltak az erdőben (a faházak között). Első este a közös vacsora során kiosztottak néhány díjat (egyéni és HB-díjakat). Itt volt egy nagyon érdekes dolog: a "hölgyek beszéde" és az "urak beszéde". Először (egy korábban felkért) lány állt fel a vacsora végén, hogy (pohár)köszöntőt mondjon az "uraknak" (ez nem AIESEC-es szokás, egész Norvégiában megszokott a vacsorákon, hivatalos eseményeken). A beszédben tanácsokat adott a fiúknak, hogyan hódíthatják meg a lányokat, de ez miért eleve elvetélt ötlet (vagyis kis kritika a fiúknak). Arról is volt szó, hogy a norvégok között mennyivel több a férfi, mint a nő, tehát reménytelen, hogy mindenkinek jusson pár, vagyis a fiúk változtassanak az igényeiken és néhányan érjék be egymással.... (Azt hiszem, ez nem a legjobb ötlet, Oslo így is a homoszexuálisok mekkájának tűnik, a nagy fogadjuk-el-egymást-olyannak-amilyen életérzés miatt.) Ezután a lányok énekeltek és ittak a fiúk egészségére. Egy fiú pedig (aki meglehetősen emlékeztetett Barnára) arról beszélt, hogy az apukája miért óvta őt mindig is a házasságtól, mert a nőkről sohasem lehet tudni, hogy mit is akarnak valójában, meg különben is. Kötött is egy köntös-övet a nyakába, jelezvén, hogy inkább fel kéne akasztania magát... Aztán végül bevallotta, hogy ő már elveszett, több éve szerelmes és a lány már a menyasszonya, így talán majd az ő gyereke fogadja meg az apai tanácsot: "Ne házasodj". (Pöty, kommentálj nyugodtan... :-)) Ezután a fiúk köszöntőt énekeltek a lányoknak, amiben norvégul elénekelték, hogy milyen jó, hogy vagyunk, majd egy hosszú Skaal (szkóóóól, vagyis egészségedre) felkiáltással ittak az egészségünkre.Összességében ezek nagyon vicces, színes-hangulatos beszédek voltak, rendkívül szórakoztatóak, csak hát így leírva nem az igazi, meg én mást emeltem ki, mint akik beszéltek. A beszédek után "buli" következett. A buli zenés, de nem táncos, csak beszélgetős volt, szinte csak a gyakornokok táncoltak, a norvégok alig.
Szombaton egész nap ilyen-olyan programok, előadások voltak, volt szó konfliktus-menedzsmentről, önéletrajz-írásról, kiválasztásról, interjúról, stb., de a leghasznosabb a coachingról szóló volt, ebben mi magunk is kipróbálhattunk, hogy milyen nehéz a megfelelő kérdést a megfelelő időben feltenni. Végig egy megfigyelő figyelte a munkánkat és visszajelzéseket kaptunk, mit hogy csináltunk és mire érdemes figyelni. Megismerkedtem két román gyakornokkal, de ők meglehetősen távolságtartóak voltak, míg a két lengyel nagyon barátságos (pedig csak az egyikük tudta a lengyel-magyar versikét). Jó volt látni azokat a gyakornokokat, akik az ország másik részein dolgoznak, eléggé elzárva tőlünk, kicsit unalmas is lehet nekik, pl. az egyik HB-nál van egy kanadai lány és egy török fiú, de senki más. Mindig sóvárogva nézik a leveleinket, mert nem tudnak repülővel átugrani Osloba... Az esti Hawaii partira néhányan nagyon jólöltözötten jöttek (a legjobb a brazil gyakornok, Thiers szörfjelmeze és néhány norvég AIESEC-es jelmeze (pl. búvárruha, kagylós-virágos jelmez) volt - ld. fotók). Én szinte végig egy kínai gyakornokkal (Hao Wu = Kelvin Woo) beszélgettem, megtudtam, hogy náluk nyugat-európai menyasszonyi ruhában mennek férjhez a lányok, de az nem fehér, hanem nagyon harsány színű (pink, piros, kiwizöld, stb.) A gyűrűnek önmagában is van jelentősége, a lányok/nők a jobb kezükön hordják, a fiúk/férfiak a balon. A gyűrű a kisujjon azt jelenti, hogy az illetőnek nincs párja, a gyűrűsujjon lévő gyűrű partnerkapcsolatot, míg a középső ujjon lévő házasságot jelez, mindkét nemnél.
Vasárnap összegyűjtöttük a következő évekre szóló személyes (karrier- és magánéleti) céljainkat és megnéztük, hogy ezek eléréséhez milyen stratégiát érdemes követni. Ebbe nem tudtam nagyon beleélni magam, mert 2 hónapja az otthoni felkészítő AIESEC-es napon ugyanezt csináltam, most ráadásul még rosszul is éreztem magam. A záróplenáris alatt már nagyon vacakul voltam, a hazavonatozásnak alig vártam a végét, és itthon teljesen megadtam magam. Hétfőn nem is tudam dolgozni menni. (Most már sokkal jobban vagyok, de még mindig nem az igazi, remélem, nem valami fertőzés volt, mert elég sokan betegek lettek...)
Néhány megfigyelés amit a konferencia során gyűjtöttem:
... a narancsot héjában cikkekre vágva eszik, a banánt héjastul darabolják fel és így osztogatják,
... nincs több, mint 5 HB az egész országban (ami hatalmas) - nálunk 12 van!!!,
... a delegáltak repülővel érkeznek (és nem azért, mert olyan jól megy nekik),
... a saját ételt-italt nem szokás megosztani, megkínálni másokat,
... összesen 2-3 AIESEC-táncot táncolnak (éljen Tunak-Tunak..)
... az egyik HB nem tudja a saját HB dalát,
... nincs konferenciapóló,
... a delegáltak feleannyira motiváltak, mint nálunk,
... senkinek nem okoz gondot, hogy angolul beszéljen,
... a egész konferencián nem érezni azt a szakmaiságot, amit otthon megszoktam,
... nincs törvénykezés, nincs szó semmilyen szabályról....
Képek a picasa weblapomon!
Vasárnap megyek haza, még mindig nincs hír a munkavállalási engedélyemről, pedig a kérelmet március 6-án adtam be, a 4 hét igencsak letelt. Itt sem a gyors ügyintézésről híresek...
Várom már nagyon, hogy otthon legyek, csak ne lenne annyi tennivaló, rohangálás...
Szombaton egész nap ilyen-olyan programok, előadások voltak, volt szó konfliktus-menedzsmentről, önéletrajz-írásról, kiválasztásról, interjúról, stb., de a leghasznosabb a coachingról szóló volt, ebben mi magunk is kipróbálhattunk, hogy milyen nehéz a megfelelő kérdést a megfelelő időben feltenni. Végig egy megfigyelő figyelte a munkánkat és visszajelzéseket kaptunk, mit hogy csináltunk és mire érdemes figyelni. Megismerkedtem két román gyakornokkal, de ők meglehetősen távolságtartóak voltak, míg a két lengyel nagyon barátságos (pedig csak az egyikük tudta a lengyel-magyar versikét). Jó volt látni azokat a gyakornokokat, akik az ország másik részein dolgoznak, eléggé elzárva tőlünk, kicsit unalmas is lehet nekik, pl. az egyik HB-nál van egy kanadai lány és egy török fiú, de senki más. Mindig sóvárogva nézik a leveleinket, mert nem tudnak repülővel átugrani Osloba... Az esti Hawaii partira néhányan nagyon jólöltözötten jöttek (a legjobb a brazil gyakornok, Thiers szörfjelmeze és néhány norvég AIESEC-es jelmeze (pl. búvárruha, kagylós-virágos jelmez) volt - ld. fotók). Én szinte végig egy kínai gyakornokkal (Hao Wu = Kelvin Woo) beszélgettem, megtudtam, hogy náluk nyugat-európai menyasszonyi ruhában mennek férjhez a lányok, de az nem fehér, hanem nagyon harsány színű (pink, piros, kiwizöld, stb.) A gyűrűnek önmagában is van jelentősége, a lányok/nők a jobb kezükön hordják, a fiúk/férfiak a balon. A gyűrű a kisujjon azt jelenti, hogy az illetőnek nincs párja, a gyűrűsujjon lévő gyűrű partnerkapcsolatot, míg a középső ujjon lévő házasságot jelez, mindkét nemnél.
Vasárnap összegyűjtöttük a következő évekre szóló személyes (karrier- és magánéleti) céljainkat és megnéztük, hogy ezek eléréséhez milyen stratégiát érdemes követni. Ebbe nem tudtam nagyon beleélni magam, mert 2 hónapja az otthoni felkészítő AIESEC-es napon ugyanezt csináltam, most ráadásul még rosszul is éreztem magam. A záróplenáris alatt már nagyon vacakul voltam, a hazavonatozásnak alig vártam a végét, és itthon teljesen megadtam magam. Hétfőn nem is tudam dolgozni menni. (Most már sokkal jobban vagyok, de még mindig nem az igazi, remélem, nem valami fertőzés volt, mert elég sokan betegek lettek...)
Néhány megfigyelés amit a konferencia során gyűjtöttem:
... a narancsot héjában cikkekre vágva eszik, a banánt héjastul darabolják fel és így osztogatják,
... nincs több, mint 5 HB az egész országban (ami hatalmas) - nálunk 12 van!!!,
... a delegáltak repülővel érkeznek (és nem azért, mert olyan jól megy nekik),
... a saját ételt-italt nem szokás megosztani, megkínálni másokat,
... összesen 2-3 AIESEC-táncot táncolnak (éljen Tunak-Tunak..)
... az egyik HB nem tudja a saját HB dalát,
... nincs konferenciapóló,
... a delegáltak feleannyira motiváltak, mint nálunk,
... senkinek nem okoz gondot, hogy angolul beszéljen,
... a egész konferencián nem érezni azt a szakmaiságot, amit otthon megszoktam,
... nincs törvénykezés, nincs szó semmilyen szabályról....
Képek a picasa weblapomon!
Vasárnap megyek haza, még mindig nincs hír a munkavállalási engedélyemről, pedig a kérelmet március 6-án adtam be, a 4 hét igencsak letelt. Itt sem a gyors ügyintézésről híresek...
Várom már nagyon, hogy otthon legyek, csak ne lenne annyi tennivaló, rohangálás...
2007. április 9., hétfő
Öt nap (majdnem) egyedül
Nem is vagyok annyira egyedül
Csütörtökön, amikor a vietámi lakótársam is elindult haza, kicsit tényleg egyedül éreztem magam, de aztán nagy akaraterővel rávettem magam az Államháztartási ismeretek c. rémség olvasására, és tényleg sokkal könnyebb volt úgy olvasni, hogy legalább csönd volt és nem zavart senki, üldögélhettem a nappaliban takaróba burkolózva. Déután elmentem sétálni az Aker Bryggéhez, vagyis a kikötőhöz, csináltam is néhány képet az Oslo fjordról, érdekes szobrokról (pl. ami egy maszkot ábrázol). Üldögéltem a padon, de hiába sütött oda a nap, nagyon hideg szél fújt, így a 20 perc várakozás után érkező villamossal hazadöcögtem és a fél estét átbeszélgettem Tündivel, valamint próbáltunk időpontot találni Mamival, amikor meglátogathatnának engem Attilával.
Pénteken a skanzenbe akartam kimenni, fel is ültem a 30-as buszra, ami től
ünk nem messze áll meg. Arra nem számítottam, hogy a busz majd' fél órát zötykölődik a Bygdoy nevű félszigetre, ahol a skanzen is található, valamint arra sem voltam felkészülve, hogy a múzeumok már 3-kor bezárnak ilyenkor (és csak 11-kor nyitnak...). Viszont elkeveredtem a partra, ahonnan az egész fjordot be lehet látni, családok és baráti társaságok piknikeztek a jeges szélben, grillezve, hideg sört iszogatva. Napozószékeket és kempingszékeket vittek ki a partra és élvezték a tavaszt. Láttam egy hatalmas dán hajót is, amint éppen elhagyta a kikötőt, sosem láttam még ekkora hajót korábban. A félszigetre kis komppal is át lehet jutni, ez kb. egy 10 perces út, majd ezt is kipróbálom egyszer, csak legyen még egy kicsit melegebb :-)
Este beszéltem Tündivel egy kicsit, és Mamival foglaltunk repegyet neki és Atinak júniusra, aminek nagyon örülök, várom már, hogy itt legyenek, pihenjenek, nyaraljanak kicsit!
Minden zárva van - harc a vacsoráért
Elég hamar kiderült, hogy ez így nem teljesen igaz. A zöldségesek minden nap nyitva voltak (kivéve az egyiket, az Nagypénteken zárva volt, számomra érthetetle okból, mert arabok lehetnek a tuljdonosok, akik valószínűleg nem ünneplik a Nagypénteket...). Szombaton majdnem az összes bolt kinyitott, természetesen a hentes nem, így hiába akartam csirkemájat venni (ezt nem lehet kapni bármelyik élelmiszerboltban, csak a hentesnél, fagyasztva). Gröndland nevű városrészben, a Lidl felé menet találtam egy másik hentest, de ez hiába volt nyitva, a csirkemáj már elfogyott (vajon miért, amikor itt nem igen van rá kereslet?) Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor a menü változik, hagymás rostélyos lesz, abban úgyis jó vagyok :-) Ugyanis vasárnap estére meghívtam azokat a barátaimat, akikkel februárban együtt laktam, amikor az interjún voltam itt. Számoltam még a vietnámi sráccal is, így hatunknak kellett főznöm. Végül sertéshúst kaptam, szeletelve, de a szeletek olyan vastagok voltak, hogy klopfoló nélkül lehetetlenség lett volna vacsorát varázsolni belőle. Írtam is Maminak egy sms-t, hogy hogy lehet klopfoló nélkül húst klopfolni ;-) Aztán felkerekedtem, a főutcával párhuzamos utcát végigjártam, és megtudtam, hogy hozzánk nagyon közel is van posta, háztartási bolt, Kiwi nevű olcsó élelmiszerbolt és egyéb hasznos dolgok. Miután a háztartási boltban az eladó nem tudta kitalálni, hogy mit szeretnék (nem találtam megfelelő norvég vagy angol szót a klopfolóra), bóklásztam még egy kicsit az utcán és a Kiwi mellett találtam egy konyha-felszerelés boltot (a megérzéseim után mentem). Végigjártam az egészet és kezdtem úgy érezni, hogy a norvégok nem is tudják, mi az a klopfoló :-) De az asszociációs képességem megmentett, kérdeztem az eladót, nincs-e valami olyan eszközük, amivel a húst vékonyra tudom ütni és olyan, mint egy kalapács... A kalapács volt a kulcsszó, mert ez norvégul ugyanaz, mint angolul - és volt is 2 kalapács a boltban :-) Vagyis klopfoló :-) Aztán még egy gyönyörű nagy csokor rózsát is vettem, olyan szépek a nappaliban és a szobámban :-)
Szombat este - ahelyett, hogy a gyakornokokkal mentem volna bulizni, noha hívtak - itthon klopfolgattam a húsokat, aztán -hála Dávidnak- megnéztem két filmet: a Johnny Englisht (ennek a közepénél jöttem rá, hogy már láttam otthon, Zsombornak megvan DVD-n), és a Wag the Dog c. filmet (ez nagyon jó volt, tényleg nem kellett hozzá komolyabb politikai ismeret).
Ijesztő pillanatok
Csütörtök éjjel, amikor először voltam egyedül a lakásban, hallottam, hogy valaki horkol. Ez még nem is lett volna önmagában érdekes, de korábban azt hittem, hogy Trió horkol a mellettem lévő szobában. Most viszont az egész lakás üres volt, tehát eddig sem őt hallottam... Kb. egy órán keresztül nem tudtam elaludni, és arra sem jöttem rá, hogy vajon alattam, vagy fölöttem horkolnak-e. Igen, ilyen vékonyak a falak...
Vasárnap reggel fél 6-kor arra ébredtem, hogy nem csak álmomban ordít valaki éktelen hangon, hanem a valóságban. Akkor már legalább fél órája üvöltött egy fiú a sarkon, olyan hangon, mintha ölnék, de láthatóan egyedül volt. Néha térdelve hajlongott, néha ült széttárt lábakkal és kísérteties hangon, majdnem sírva ordítozott, artikulálatlan dolgokat. Nem tudom, hogy részeg volt-e, vagy őrült, de kb. 20 perc múlva hallottam, hogy a fölöttem lévő lakásban járkált valaki, és kb. 10 perc múlva jöttek a rendőrök (szirénázás nélkül). A fiú azonnak felugrott és próbált egyenesen állni, de csak hajlongott tovább. Gondolom, a rendőrök elvihették, mert elég rövid időn belül megszűnt a sikoltozás, néha még hallottam a hangokat, de vagy félálomban a képzeletem volt, vagy a sirályok (elég hasonló a hangjuk).
Húsvét
Vasárnap kaptam egy aranyos sms-t Zsombortól, amiben boldog Húsvétot és sok tűzoltóautót kíván. Írtam neki, hogy nincs is nyúl, mert nekem nem hozott semmit, Mikulás viszont van, láttam is :-) Na persze nem most :-)) Tűzoltóautó sem lesz, itt nem szokás locsolkodni. Sőt, amikor múlt héten meséltem a kollégáimnak ezt a szokást, a nők nem értették, hogy miért adunk festett tojást a férfiaknak, ha meglocsolnak minket, ahelyett hogy megdobálnánk őket a tojással :-)
Délelőtt felkerekedtem és időben elmentem a skanzenba (Folkenmuseum), ahol megnéztem a húsvéti tojáskiállítást. Nem hagyományos festett tojások voltak, hanem a kiállítás témája "Tojásfantáziák" volt. Kiállították kisiskolások és felnőtt művészek alkotásait is. Az egyik kedvencem a csizmás kandúr volt, köszi Peti, hogy még most is velem vagy :-)
A tojáskiállítás után megnéztem a népviseletről szóló kiállítást is. Az esküvői ruhák nagyon szépek voltak, és a hatalmas téli kötött zoknikban talán az én lábam sem lenne mindig jeges. A skanzenben az épületeket tájegységenként mutatták be, de én nem fedeztem fel nagy különbségeket a faházak között :-) Egyes házakba be is lehetett menni és (rácson keresztül) megnézni a berendezést. Az ágyak nagyon érdekesek voltak, a felnőtt ágyak nem voltak hosszabbak 150 cm-nél! Igaz, párszáz éve még nem nőttek ekkorára az emberek... Néhány házban népviseleti bemutató volt, vagy hatalmas palacsinta-szerű tésztákat sütöttek, amit vajjal kellett megkenni és úgy enni, de valahogy nem vágytam vajas-üres vastag palacsintára.
Amikor a buszra vártam (kb. 20 percet), kis hópelyhek kezdtek szállingózni, de inkább havaseső lehetett. Mire hazaértem, már rendesen havazott és a szél is fújt. Mire megfőztem a hagymás rostélyost, kb 3 cm-es hó állt az autókon és ismét havas táj fogadott, ha kinéztem a kertre. Hová lett a tavasz? A barátok, Annika (svéd), Viktor (ukrán) és Lars (norvég) a hóval küzdve, kis késéssel értek ide. A vacsora pont elkészült, nagyon hálásak voltak, hogy nem májat sütöttem, és imádták a hagymás rostélyost. Reménykedve kérdezték, hogy ugye szeretek főzni? :-) Nagyon jót beszélgettünk a négy ország társadalmáról, szokásairól, gazdasági helyzetéről, szóba sem került az AIESEC, pedig mind AIESEC-esek vagyunk, mégis tudtunk miről beszélgetni (ugye, kedves HB-m, nem csak munkáról szól az AIESEC :-)) Fél 10 helyett 3/4 11-kor Trió, a vietnámi fiú is megérkezett, késett a busz (NLG-seknek :-), de most komolyan késett a busz, a hó miatt). Jó kis este volt, és a norvég fiú megígérte, hogy mielőtt elmegyek, főz valami norvég halas ételt...
Hát így teltek a napjaim, mostmár olvad a hó, lehet, hogy kimozdulok kicsit, ha nincs nagyon hideg. Amúgy meg van még könyv, amit olvassak, meg norvégot is tanulhatok :-) Holnaptól újra dolgozunk, és reméljük, visszatér a tavasz is.
Puszi!
Csütörtökön, amikor a vietámi lakótársam is elindult haza, kicsit tényleg egyedül éreztem magam, de aztán nagy akaraterővel rávettem magam az Államháztartási ismeretek c. rémség olvasására, és tényleg sokkal könnyebb volt úgy olvasni, hogy legalább csönd volt és nem zavart senki, üldögélhettem a nappaliban takaróba burkolózva. Déután elmentem sétálni az Aker Bryggéhez, vagyis a kikötőhöz, csináltam is néhány képet az Oslo fjordról, érdekes szobrokról (pl. ami egy maszkot ábrázol). Üldögéltem a padon, de hiába sütött oda a nap, nagyon hideg szél fújt, így a 20 perc várakozás után érkező villamossal hazadöcögtem és a fél estét átbeszélgettem Tündivel, valamint próbáltunk időpontot találni Mamival, amikor meglátogathatnának engem Attilával.
Pénteken a skanzenbe akartam kimenni, fel is ültem a 30-as buszra, ami től
ünk nem messze áll meg. Arra nem számítottam, hogy a busz majd' fél órát zötykölődik a Bygdoy nevű félszigetre, ahol a skanzen is található, valamint arra sem voltam felkészülve, hogy a múzeumok már 3-kor bezárnak ilyenkor (és csak 11-kor nyitnak...). Viszont elkeveredtem a partra, ahonnan az egész fjordot be lehet látni, családok és baráti társaságok piknikeztek a jeges szélben, grillezve, hideg sört iszogatva. Napozószékeket és kempingszékeket vittek ki a partra és élvezték a tavaszt. Láttam egy hatalmas dán hajót is, amint éppen elhagyta a kikötőt, sosem láttam még ekkora hajót korábban. A félszigetre kis komppal is át lehet jutni, ez kb. egy 10 perces út, majd ezt is kipróbálom egyszer, csak legyen még egy kicsit melegebb :-)Este beszéltem Tündivel egy kicsit, és Mamival foglaltunk repegyet neki és Atinak júniusra, aminek nagyon örülök, várom már, hogy itt legyenek, pihenjenek, nyaraljanak kicsit!
Minden zárva van - harc a vacsoráért
Elég hamar kiderült, hogy ez így nem teljesen igaz. A zöldségesek minden nap nyitva voltak (kivéve az egyiket, az Nagypénteken zárva volt, számomra érthetetle okból, mert arabok lehetnek a tuljdonosok, akik valószínűleg nem ünneplik a Nagypénteket...). Szombaton majdnem az összes bolt kinyitott, természetesen a hentes nem, így hiába akartam csirkemájat venni (ezt nem lehet kapni bármelyik élelmiszerboltban, csak a hentesnél, fagyasztva). Gröndland nevű városrészben, a Lidl felé menet találtam egy másik hentest, de ez hiába volt nyitva, a csirkemáj már elfogyott (vajon miért, amikor itt nem igen van rá kereslet?) Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor a menü változik, hagymás rostélyos lesz, abban úgyis jó vagyok :-) Ugyanis vasárnap estére meghívtam azokat a barátaimat, akikkel februárban együtt laktam, amikor az interjún voltam itt. Számoltam még a vietnámi sráccal is, így hatunknak kellett főznöm. Végül sertéshúst kaptam, szeletelve, de a szeletek olyan vastagok voltak, hogy klopfoló nélkül lehetetlenség lett volna vacsorát varázsolni belőle. Írtam is Maminak egy sms-t, hogy hogy lehet klopfoló nélkül húst klopfolni ;-) Aztán felkerekedtem, a főutcával párhuzamos utcát végigjártam, és megtudtam, hogy hozzánk nagyon közel is van posta, háztartási bolt, Kiwi nevű olcsó élelmiszerbolt és egyéb hasznos dolgok. Miután a háztartási boltban az eladó nem tudta kitalálni, hogy mit szeretnék (nem találtam megfelelő norvég vagy angol szót a klopfolóra), bóklásztam még egy kicsit az utcán és a Kiwi mellett találtam egy konyha-felszerelés boltot (a megérzéseim után mentem). Végigjártam az egészet és kezdtem úgy érezni, hogy a norvégok nem is tudják, mi az a klopfoló :-) De az asszociációs képességem megmentett, kérdeztem az eladót, nincs-e valami olyan eszközük, amivel a húst vékonyra tudom ütni és olyan, mint egy kalapács... A kalapács volt a kulcsszó, mert ez norvégul ugyanaz, mint angolul - és volt is 2 kalapács a boltban :-) Vagyis klopfoló :-) Aztán még egy gyönyörű nagy csokor rózsát is vettem, olyan szépek a nappaliban és a szobámban :-)
Szombat este - ahelyett, hogy a gyakornokokkal mentem volna bulizni, noha hívtak - itthon klopfolgattam a húsokat, aztán -hála Dávidnak- megnéztem két filmet: a Johnny Englisht (ennek a közepénél jöttem rá, hogy már láttam otthon, Zsombornak megvan DVD-n), és a Wag the Dog c. filmet (ez nagyon jó volt, tényleg nem kellett hozzá komolyabb politikai ismeret).
Ijesztő pillanatok
Csütörtök éjjel, amikor először voltam egyedül a lakásban, hallottam, hogy valaki horkol. Ez még nem is lett volna önmagában érdekes, de korábban azt hittem, hogy Trió horkol a mellettem lévő szobában. Most viszont az egész lakás üres volt, tehát eddig sem őt hallottam... Kb. egy órán keresztül nem tudtam elaludni, és arra sem jöttem rá, hogy vajon alattam, vagy fölöttem horkolnak-e. Igen, ilyen vékonyak a falak...
Vasárnap reggel fél 6-kor arra ébredtem, hogy nem csak álmomban ordít valaki éktelen hangon, hanem a valóságban. Akkor már legalább fél órája üvöltött egy fiú a sarkon, olyan hangon, mintha ölnék, de láthatóan egyedül volt. Néha térdelve hajlongott, néha ült széttárt lábakkal és kísérteties hangon, majdnem sírva ordítozott, artikulálatlan dolgokat. Nem tudom, hogy részeg volt-e, vagy őrült, de kb. 20 perc múlva hallottam, hogy a fölöttem lévő lakásban járkált valaki, és kb. 10 perc múlva jöttek a rendőrök (szirénázás nélkül). A fiú azonnak felugrott és próbált egyenesen állni, de csak hajlongott tovább. Gondolom, a rendőrök elvihették, mert elég rövid időn belül megszűnt a sikoltozás, néha még hallottam a hangokat, de vagy félálomban a képzeletem volt, vagy a sirályok (elég hasonló a hangjuk).
Húsvét
Vasárnap kaptam egy aranyos sms-t Zsombortól, amiben boldog Húsvétot és sok tűzoltóautót kíván. Írtam neki, hogy nincs is nyúl, mert nekem nem hozott semmit, Mikulás viszont van, láttam is :-) Na persze nem most :-)) Tűzoltóautó sem lesz, itt nem szokás locsolkodni. Sőt, amikor múlt héten meséltem a kollégáimnak ezt a szokást, a nők nem értették, hogy miért adunk festett tojást a férfiaknak, ha meglocsolnak minket, ahelyett hogy megdobálnánk őket a tojással :-)
Délelőtt felkerekedtem és időben elmentem a skanzenba (Folkenmuseum), ahol megnéztem a húsvéti tojáskiállítást. Nem hagyományos festett tojások voltak, hanem a kiállítás témája "Tojásfantáziák" volt. Kiállították kisiskolások és felnőtt művészek alkotásait is. Az egyik kedvencem a csizmás kandúr volt, köszi Peti, hogy még most is velem vagy :-)A tojáskiállítás után megnéztem a népviseletről szóló kiállítást is. Az esküvői ruhák nagyon szépek voltak, és a hatalmas téli kötött zoknikban talán az én lábam sem lenne mindig jeges. A skanzenben az épületeket tájegységenként mutatták be, de én nem fedeztem fel nagy különbségeket a faházak között :-) Egyes házakba be is lehetett menni és (rácson keresztül) megnézni a berendezést. Az ágyak nagyon érdekesek voltak, a felnőtt ágyak nem voltak hosszabbak 150 cm-nél! Igaz, párszáz éve még nem nőttek ekkorára az emberek... Néhány házban népviseleti bemutató volt, vagy hatalmas palacsinta-szerű tésztákat sütöttek, amit vajjal kellett megkenni és úgy enni, de valahogy nem vágytam vajas-üres vastag palacsintára.
Amikor a buszra vártam (kb. 20 percet), kis hópelyhek kezdtek szállingózni, de inkább havaseső lehetett. Mire hazaértem, már rendesen havazott és a szél is fújt. Mire megfőztem a hagymás rostélyost, kb 3 cm-es hó állt az autókon és ismét havas táj fogadott, ha kinéztem a kertre. Hová lett a tavasz? A barátok, Annika (svéd), Viktor (ukrán) és Lars (norvég) a hóval küzdve, kis késéssel értek ide. A vacsora pont elkészült, nagyon hálásak voltak, hogy nem májat sütöttem, és imádták a hagymás rostélyost. Reménykedve kérdezték, hogy ugye szeretek főzni? :-) Nagyon jót beszélgettünk a négy ország társadalmáról, szokásairól, gazdasági helyzetéről, szóba sem került az AIESEC, pedig mind AIESEC-esek vagyunk, mégis tudtunk miről beszélgetni (ugye, kedves HB-m, nem csak munkáról szól az AIESEC :-)) Fél 10 helyett 3/4 11-kor Trió, a vietnámi fiú is megérkezett, késett a busz (NLG-seknek :-), de most komolyan késett a busz, a hó miatt). Jó kis este volt, és a norvég fiú megígérte, hogy mielőtt elmegyek, főz valami norvég halas ételt...
Hát így teltek a napjaim, mostmár olvad a hó, lehet, hogy kimozdulok kicsit, ha nincs nagyon hideg. Amúgy meg van még könyv, amit olvassak, meg norvégot is tanulhatok :-) Holnaptól újra dolgozunk, és reméljük, visszatér a tavasz is.
Puszi!
2007. április 3., kedd
Húsvét előtt megáll az élet
Hei!
(Így köszönnek a norvégok, mindegy, hogy idős vagy fiatal az illető... - itt nincs tegezés és magázás, mindenki egyenrangú és a keresztnevükön szólítják egymást, még a diák is a professzort.)
Ma végre volt egy kis élet az irodában, már öten voltunk, nem csak hárman, de azért a kolléganőm megkérdezte, hogy holnap ugye nem maradok négyig... Mert ő is elmegy délben, mindenki ilyentájt leteszi a munkát és útnak indul a rokonokhoz. Én pedig negyed háromra norvégra megyek. Most először mondom azt, hogy bárcsak ne kéne! Ma megint új tanárt kaptam, mert a Húsvét miatt ilyenkor a tanárok is kiveszik ezt a 3 szabadnapot és se tanár, se diák nem volt a nyelviskolában, csak ez a lány meg én. Hát kár érte... Teljesen elvette a kedvemet az egésztől, nem ismerte a könyvet, nem tudta, hol tartunk (pedig felkészülhetett volna a naplóból), nem tudta, hogy mit is csináljunk, alig haladtunk, csak kínlódás volt az egész. Kértem, hogy ne adjon sok házit (mert teljesen lefárasztott, fájt a fejem is), de azért adott bőven... A szavakat és a nyelvtant nem magyarázta el rendesen, de a holnapot még kibírom vele, a következő 2 hétre már megvannak az óra-időpontok az első tanárommal.
Ki kell találnom, hogy mit kell vennem Húsvétra, mert csütörtökön minden bezár 5 napra, csak szombaton nyitnak ki a boltok néhány órára. Szervezem a programokat az ittmaradó külföldiekkel, hátha összejön valami és nem leszek egyedül :-) A fizetésemet sikerült ma felvennem a postán (csekket küldött a cég, mit a postán lehetett beváltani), így végre nem gond, hogy nem fogadják el a kártyámat és nincs készpénzfelvételi költség sem. Fura, hogy itt a csekket nem arra használják, hogy pénzt adjanak fel vele... Merthogy ilyen itt nincs, mert nem biztonságos. De akkor felvenni miért az?!? Ha már a pénznél tartunk, Petim, kicsit mérges vagyok rád a repjegyek miatt, mostmár majdnem kétszer annyiba kerülnek, mint pár napja, és mire lefoglaljuk, talán háromszor annyiba is kerülnek majd. Meddig várjak rád? Butaság, amit csinálunk, ezt a pénzt elkölthetnénk itt magunkra... Várom, hogy történjen valami, jelentkezz, ha elérhető vagy!
Puszi, Fló
(Így köszönnek a norvégok, mindegy, hogy idős vagy fiatal az illető... - itt nincs tegezés és magázás, mindenki egyenrangú és a keresztnevükön szólítják egymást, még a diák is a professzort.)
Ma végre volt egy kis élet az irodában, már öten voltunk, nem csak hárman, de azért a kolléganőm megkérdezte, hogy holnap ugye nem maradok négyig... Mert ő is elmegy délben, mindenki ilyentájt leteszi a munkát és útnak indul a rokonokhoz. Én pedig negyed háromra norvégra megyek. Most először mondom azt, hogy bárcsak ne kéne! Ma megint új tanárt kaptam, mert a Húsvét miatt ilyenkor a tanárok is kiveszik ezt a 3 szabadnapot és se tanár, se diák nem volt a nyelviskolában, csak ez a lány meg én. Hát kár érte... Teljesen elvette a kedvemet az egésztől, nem ismerte a könyvet, nem tudta, hol tartunk (pedig felkészülhetett volna a naplóból), nem tudta, hogy mit is csináljunk, alig haladtunk, csak kínlódás volt az egész. Kértem, hogy ne adjon sok házit (mert teljesen lefárasztott, fájt a fejem is), de azért adott bőven... A szavakat és a nyelvtant nem magyarázta el rendesen, de a holnapot még kibírom vele, a következő 2 hétre már megvannak az óra-időpontok az első tanárommal.
Ki kell találnom, hogy mit kell vennem Húsvétra, mert csütörtökön minden bezár 5 napra, csak szombaton nyitnak ki a boltok néhány órára. Szervezem a programokat az ittmaradó külföldiekkel, hátha összejön valami és nem leszek egyedül :-) A fizetésemet sikerült ma felvennem a postán (csekket küldött a cég, mit a postán lehetett beváltani), így végre nem gond, hogy nem fogadják el a kártyámat és nincs készpénzfelvételi költség sem. Fura, hogy itt a csekket nem arra használják, hogy pénzt adjanak fel vele... Merthogy ilyen itt nincs, mert nem biztonságos. De akkor felvenni miért az?!? Ha már a pénznél tartunk, Petim, kicsit mérges vagyok rád a repjegyek miatt, mostmár majdnem kétszer annyiba kerülnek, mint pár napja, és mire lefoglaljuk, talán háromszor annyiba is kerülnek majd. Meddig várjak rád? Butaság, amit csinálunk, ezt a pénzt elkölthetnénk itt magunkra... Várom, hogy történjen valami, jelentkezz, ha elérhető vagy!
Puszi, Fló
2007. április 2., hétfő
Ennek a napnak nem tudok címet adni...
... mert valahogy olyan kedvetlen és lapos. Az irodában háromnegyed 9-ig nem volt senki, aztán jött a főnököm, akinek fél 9-től lett volna interjúja, csak közben biciklit szerelt félúton, hogy egyáltalán be tudjon jönni dolgozni. Szerencséjére kinyomtattam az anyagokat a jelöltről, mire megjött, örült is nagyon. Rajta kívül egy srác volt még az irodában, a kommunikációsok közül. Mindenki más kivette ezt a 3 napot szabadságnak és elment Húsvétozni valahova.
Aztán elmentünk ebédelni (végre nem a vállalati étkezdébe, hanem valahova az irodán kívül), így aztán volt szerencsém főtt, meleg ételt ebédelni. (Mikor is volt ilyen utoljára?) Ebéd után mondta Arild, a főnököm, hogy mindig mindent olyan gyorsan megcsinálok, hogy valami közepes időtávú feladatot kell már adjon nekem (gondolom, mert folyton nyaggatom). Végre kaptam egy RENDES feladatot, ami gondolkodást, utánajárást, ötletelést igényel, és még hasznos is (már régóta meg akarják csinálni). És még anyagokat is fodítok magamnak norvégról angolra (na az vicces, mert először gondolatban magyarra, aztán angolra...) Sajnos amikor épp kezdtem belejönni a gondolkodásba, kaptam egy interneten keresgélős feladatot is, ami több órámat is elvette. E-learninges alapfokú excel-tanfolyamot kellett találjak, ami norvégul van, szóval keresni is norvégul kellett. Hát ez aztán a kihívás, egy idegen nyelven találni információt úgy, hogy nem értem a leírást :-)
Sajnos amikor hazajöttem, nem lett jó a kedvem, pedig főztem finomat, de egyedül rossz enni, unalmas is, és az egész lakás üres, nem tudom, hogy bírom ki itt a húsvétot egy tök üres lakásban. Az a legrosszabb, hogy nincs kihez szólni. De ma legalább várhatom, hogy a többiek hazajönnek, szerdától már azt sem. Olyan demotiváló, hogy semmihez sincs kedvem, sem olvasni, sem tanulni, sem norvégozni, még filmet nézni sem. A gyakornokok közül aki teheti, hazamegy, aki meg nem, az elutazik valahova (másik országba), a norvégok is mind hazamennek a családjukhoz. Alig tudok 2-3 embert, aki itt marad az ismerőseim közül. Kerestem már programot Húsvétra, de egyedül menni nem izgalmas. Peti OTDK-n lesz, vele sem fogok nagyon beszélni.
Tegnap még kihasználtam az alkalmat és találkoztam egy norvég lánnyal, akinél egyszer már voltam DVD-zni. Most ugyanez történt, egy boolywood-i (indiai) filmet néztünk. Valódi kulturális élmény volt :-) Kb. 3,5 óra zene, tánc, indiai spiritualitás és eltökéltség. A történet persze a brit uralom elleni (eszmei, a gyakorlatban pedig egy krikett-meccsben megnyilvánuló) harcról szólt, kiemelve az indiai hazaszeretetet és elszánt küzdeni akarást.
Az április tréfa itt bevett szokás, a TV-ben, rádióban és újságokban álhírek voltak, és az ismerősök is megviccelik egymást - most ebből kimaradtunk, mert nem munkanapra esett ez a nap. Sajnos egy kevésbé tréfás dolog is történt, leejtettem a karórámat a fürdőszobában, az üveg ripityára törött és most szomorkodom, mert még nagyon régen kaptam karácsonyra ezt az órát, és most olyan hiányérzetem van, hogy nincs a kezemen.
Örülök, hogy a gulyásos írással végre Mamit is sikerült rábírni egy bejegyzésre! :-) Legközelebb ne titkold el, ki vagy, úgyis rájövök :-)
Petim, boldog 41 hónapot (ez még óra nélkül is megvan)!
Puszi, belevetem magam a norvég háziba,
Fló
Aztán elmentünk ebédelni (végre nem a vállalati étkezdébe, hanem valahova az irodán kívül), így aztán volt szerencsém főtt, meleg ételt ebédelni. (Mikor is volt ilyen utoljára?) Ebéd után mondta Arild, a főnököm, hogy mindig mindent olyan gyorsan megcsinálok, hogy valami közepes időtávú feladatot kell már adjon nekem (gondolom, mert folyton nyaggatom). Végre kaptam egy RENDES feladatot, ami gondolkodást, utánajárást, ötletelést igényel, és még hasznos is (már régóta meg akarják csinálni). És még anyagokat is fodítok magamnak norvégról angolra (na az vicces, mert először gondolatban magyarra, aztán angolra...) Sajnos amikor épp kezdtem belejönni a gondolkodásba, kaptam egy interneten keresgélős feladatot is, ami több órámat is elvette. E-learninges alapfokú excel-tanfolyamot kellett találjak, ami norvégul van, szóval keresni is norvégul kellett. Hát ez aztán a kihívás, egy idegen nyelven találni információt úgy, hogy nem értem a leírást :-)
Sajnos amikor hazajöttem, nem lett jó a kedvem, pedig főztem finomat, de egyedül rossz enni, unalmas is, és az egész lakás üres, nem tudom, hogy bírom ki itt a húsvétot egy tök üres lakásban. Az a legrosszabb, hogy nincs kihez szólni. De ma legalább várhatom, hogy a többiek hazajönnek, szerdától már azt sem. Olyan demotiváló, hogy semmihez sincs kedvem, sem olvasni, sem tanulni, sem norvégozni, még filmet nézni sem. A gyakornokok közül aki teheti, hazamegy, aki meg nem, az elutazik valahova (másik országba), a norvégok is mind hazamennek a családjukhoz. Alig tudok 2-3 embert, aki itt marad az ismerőseim közül. Kerestem már programot Húsvétra, de egyedül menni nem izgalmas. Peti OTDK-n lesz, vele sem fogok nagyon beszélni.
Tegnap még kihasználtam az alkalmat és találkoztam egy norvég lánnyal, akinél egyszer már voltam DVD-zni. Most ugyanez történt, egy boolywood-i (indiai) filmet néztünk. Valódi kulturális élmény volt :-) Kb. 3,5 óra zene, tánc, indiai spiritualitás és eltökéltség. A történet persze a brit uralom elleni (eszmei, a gyakorlatban pedig egy krikett-meccsben megnyilvánuló) harcról szólt, kiemelve az indiai hazaszeretetet és elszánt küzdeni akarást.
Az április tréfa itt bevett szokás, a TV-ben, rádióban és újságokban álhírek voltak, és az ismerősök is megviccelik egymást - most ebből kimaradtunk, mert nem munkanapra esett ez a nap. Sajnos egy kevésbé tréfás dolog is történt, leejtettem a karórámat a fürdőszobában, az üveg ripityára törött és most szomorkodom, mert még nagyon régen kaptam karácsonyra ezt az órát, és most olyan hiányérzetem van, hogy nincs a kezemen.
Örülök, hogy a gulyásos írással végre Mamit is sikerült rábírni egy bejegyzésre! :-) Legközelebb ne titkold el, ki vagy, úgyis rájövök :-)
Petim, boldog 41 hónapot (ez még óra nélkül is megvan)!
Puszi, belevetem magam a norvég háziba,
Fló
2007. április 1., vasárnap
Magyar főzőest
Szerencsére nagyon jól sikerült, mindenki elégedett volt, megnyalták mind a tíz ujjukat és főzzek máskor is :-)
Az előkészületekről: egy kollégám segítségével felkutattam egy hentest, ahol gyönyörű sertéscombot kaptam, az eladó még fel is darabolta nekem annyira, hogy minden kockát csak 2-3 kisebbre kellett vágnom. Se csont, se bőre nem volt benne, és ugyanannyiba került kilója, mintha ezekkel együtt lett volna. Ezúttal sikerült csirkemájat is szereznem, ezek szerint mégsem tilos itt, csak nem lehet frissen kapni, hanem csak fagyasztva, mert hamar megromlik (gondolom, nem nagy rá a kereslet, mert ezek halat esznek és húzzák a szájukat a májra :-)) Péntek este el is készült a gulyás-alap közel 2 kiló húsból és egy kiló vöröshagymából, az egész házban ez az illat terjengett, már kicsit sok is volt a jóból. Ezért aztán megsütöttem a májat baconbe göngyölve, és miután én megettem a felét, Trieu (Trió), a vietnami srác is hazajött farkaséhesen, mondtam, kóstolja meg a májat (ő volt az, aki a legjobban ellenkezett, amikor korábban májat akartam venni). Aztán annyira ízlett neki, hogy megette az egészet... Azt mondta, nem gondolta korábban, hogy ilye jól főzök :-) Kérte, hogy ha még csinálok májat, akkor csináljak többet és akkor ő is főz úgy néha, hogy én is egyek belőle. Vasárnapra például közös gofrizást ígért és ő süti....
Szombaton Gautam-mal, az indiai gyakornokkal mentem megvenni a zöldségeket és vettünk 5 darab 75 dekás kenyeret is, mégiscsak 18 emberrel kellett számoljak. Segített cipekedni, aztán krumplit pucolni is (mind a 4 kilót ő pucolta meg!), Vyoma a répát darabolta (annyira nem volt sikeres ez a dolog, mint Gautam-é, valahogy az india fiú gyakorlottabb, mint Vyoma...), én meg a paprikát és paradicsomot, így viszonylag hamar elkészültünk. Sajnos itt fehérrépát nem lehet kapni, és a paszternáknak látszó dolog valójában hatalmas fehér retek, de ha már megvettük, belefőztük, mert se illata nem volt, sem az íze nem volt olyan jellegzetes, hogy ne lett volna jó a gulyásba. Legalább a fehér szeletkék a látszatot megadták :-)
Már csak meg kellett főzni az egészet, 3 nagy lábosban sikerült csak, így nem készült el egyszerre az egész, ami még jó is volt, mert nem volt elég tányér és hely, hogy egyszerre együnk. Stian is épp időben érkezett a borral, a gulyás után pedig túró rudit ettünk, aminek nagy sikere volt.
Összességében mindenki jól érezte magát (ez látszik a képeken is), mindenki hálás is volt a finom vacsoráért, főleg a gyakornokok, akiknek a házában főztem, mert majdnem egy lábosnyi gulyás maradt rájuk, vasárnapi ebédnek! Azt hiszem, én is büszke lehetek magamra, hogy (végül az el nem jöttekkel és a pluszban érkezőkkel együtt) 16 emberre főztem olyan gulyást, ami otthon is megállta volna a helyét. Egyedül a hús miatt volt egy kicsit más íze, na meg azoknak volt kihívás megenni, akik nagy bátran 2 teáskanál erőspistát tettek a levesbe indításként :-) Ami még meglepő volt, hogy alig ettek kenyeret a leveshez, kicsit túlbecsültem a fogyasztást, 1,5 kenyér fogyott csak el 16 emberre, de hát nem tagadhatom, magyar módra, jókora adaggal szeretem vendégül látni az embereket (ugye, Mami....)
Remélem, otthon is minden ilyen jól megy, írjatok, hogy mi újság!
Puszi, Flóra
Az előkészületekről: egy kollégám segítségével felkutattam egy hentest, ahol gyönyörű sertéscombot kaptam, az eladó még fel is darabolta nekem annyira, hogy minden kockát csak 2-3 kisebbre kellett vágnom. Se csont, se bőre nem volt benne, és ugyanannyiba került kilója, mintha ezekkel együtt lett volna. Ezúttal sikerült csirkemájat is szereznem, ezek szerint mégsem tilos itt, csak nem lehet frissen kapni, hanem csak fagyasztva, mert hamar megromlik (gondolom, nem nagy rá a kereslet, mert ezek halat esznek és húzzák a szájukat a májra :-)) Péntek este el is készült a gulyás-alap közel 2 kiló húsból és egy kiló vöröshagymából, az egész házban ez az illat terjengett, már kicsit sok is volt a jóból. Ezért aztán megsütöttem a májat baconbe göngyölve, és miután én megettem a felét, Trieu (Trió), a vietnami srác is hazajött farkaséhesen, mondtam, kóstolja meg a májat (ő volt az, aki a legjobban ellenkezett, amikor korábban májat akartam venni). Aztán annyira ízlett neki, hogy megette az egészet... Azt mondta, nem gondolta korábban, hogy ilye jól főzök :-) Kérte, hogy ha még csinálok májat, akkor csináljak többet és akkor ő is főz úgy néha, hogy én is egyek belőle. Vasárnapra például közös gofrizást ígért és ő süti....
Szombaton Gautam-mal, az indiai gyakornokkal mentem megvenni a zöldségeket és vettünk 5 darab 75 dekás kenyeret is, mégiscsak 18 emberrel kellett számoljak. Segített cipekedni, aztán krumplit pucolni is (mind a 4 kilót ő pucolta meg!), Vyoma a répát darabolta (annyira nem volt sikeres ez a dolog, mint Gautam-é, valahogy az india fiú gyakorlottabb, mint Vyoma...), én meg a paprikát és paradicsomot, így viszonylag hamar elkészültünk. Sajnos itt fehérrépát nem lehet kapni, és a paszternáknak látszó dolog valójában hatalmas fehér retek, de ha már megvettük, belefőztük, mert se illata nem volt, sem az íze nem volt olyan jellegzetes, hogy ne lett volna jó a gulyásba. Legalább a fehér szeletkék a látszatot megadták :-)
Már csak meg kellett főzni az egészet, 3 nagy lábosban sikerült csak, így nem készült el egyszerre az egész, ami még jó is volt, mert nem volt elég tányér és hely, hogy egyszerre együnk. Stian is épp időben érkezett a borral, a gulyás után pedig túró rudit ettünk, aminek nagy sikere volt.
Összességében mindenki jól érezte magát (ez látszik a képeken is), mindenki hálás is volt a finom vacsoráért, főleg a gyakornokok, akiknek a házában főztem, mert majdnem egy lábosnyi gulyás maradt rájuk, vasárnapi ebédnek! Azt hiszem, én is büszke lehetek magamra, hogy (végül az el nem jöttekkel és a pluszban érkezőkkel együtt) 16 emberre főztem olyan gulyást, ami otthon is megállta volna a helyét. Egyedül a hús miatt volt egy kicsit más íze, na meg azoknak volt kihívás megenni, akik nagy bátran 2 teáskanál erőspistát tettek a levesbe indításként :-) Ami még meglepő volt, hogy alig ettek kenyeret a leveshez, kicsit túlbecsültem a fogyasztást, 1,5 kenyér fogyott csak el 16 emberre, de hát nem tagadhatom, magyar módra, jókora adaggal szeretem vendégül látni az embereket (ugye, Mami....)
Remélem, otthon is minden ilyen jól megy, írjatok, hogy mi újság!
Puszi, Flóra
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)