Feltöltöttem a koppenhágai képeket (és előtte néhányat az AIESEC infó-rendezvényéről), nézegessétek örömmel! A képaláírások és a beszámoló később jön még, most csomagolunk Bergenre és Flaam-ra. Addig is olvassátok Peti blogját, részben együtt írtunk Koppenhágáról.
Hallom, otthon megfagytok, ez rémes, meleg-rekord, hideg-rekord.. Vigyázzatok magatokra!
Puszi!
2007. szeptember 6., csütörtök
2007. augusztus 27., hétfő
Végre képek!
Ma végre feltöltöttem a július vége óta gyűjtött képeket, időrendben, de mostmár nem a hét nevével, hanem a dátummal a könnyebb azonosíthatóság és követhetőség érdekében.
Peti megjegyzésére megírom, hogy itt ül mellett Kara, a fekete (plüss) varjú, aki Németországból repült ide, Hinterzaltenből. A csoki pedig finom volt! :)
Várom már a koppenhágai utat nagyon, csak ne lenne 15 fok, eső és ősz!!! Nem is volt nyár!!! Reklamálni fogok...
Peti megjegyzésére megírom, hogy itt ül mellett Kara, a fekete (plüss) varjú, aki Németországból repült ide, Hinterzaltenből. A csoki pedig finom volt! :)
Várom már a koppenhágai utat nagyon, csak ne lenne 15 fok, eső és ősz!!! Nem is volt nyár!!! Reklamálni fogok...
Tündi és Dávid Osloban - Dávid verziója
Régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel. Gondoltam írok majd valami okosat és szépet, de nem túl sok minden jutott eszembe, mit is lehetne hozzáfűzni ezekhez a képekhez?
Azért mégis pár szó. Norvégia egyszerűen fantasztikus, mégha a tengerük kicsit hűvös is (de azért úsztunk benne), s ha az étkezési szokások is kicsit furcsák. (A lekváros sajt például nagyon furcsa, de még haza is hoztunk belőle.)
Persze a legjobb Norvégiában a házigazdánk volt. Ahogy Flóra is írta, nagyon sok mindent megnéztünk együtt, s bár elhallgatta, de a képeken is látszik: ő is fürdött a tengerben, egy kicsit. Persze sétáltunk sokat, voltak érdekes múzeumok (tényleg érdekesek, bár Amudsen eredeti kutyája kicsit sokkoló volt...), meg gyönyörű táj, sütöttünk közösen, grilleztük és alkoholt fogyasztottunk a parkban (amit itt törvény tilt...), a lényeg azonban az, hogy együtt voltunk. Nagyon jó volt.
Persze a legjobb Norvégiában a házigazdánk volt. Ahogy Flóra is írta, nagyon sok mindent megnéztünk együtt, s bár elhallgatta, de a képeken is látszik: ő is fürdött a tengerben, egy kicsit. Persze sétáltunk sokat, voltak érdekes múzeumok (tényleg érdekesek, bár Amudsen eredeti kutyája kicsit sokkoló volt...), meg gyönyörű táj, sütöttünk közösen, grilleztük és alkoholt fogyasztottunk a parkban (amit itt törvény tilt...), a lényeg azonban az, hogy együtt voltunk. Nagyon jó volt.
Természetesen nem tudtunk megnézni mindent, ezért egyrészt feltétlenül vissza kell még mennünk egszer :), másrészt így a fotóink sem mutatják be egész Norvégiát. Amíg saját képekkel nem tudjuk bemutatni, addig pár kedvcsináló videó:
2007. augusztus 26., vasárnap
Hétvége Petivel
Tegnap elindultunk felfedezni az Oslo körüli erdő északi részét, de némi ügyetlenkedéssel a 41-es busz helyett a 42-esre szálltunk, és egész máshol kötöttünk ki, mint terveztük. Ez Baerum volt, Oslo agglomerációs körzete. A Haslum nevű kis település templomát néztük meg, ha már itt jártunk. Sajnos semmilyen információt nem közöltek a templomról, pedig biztosan régen épülhetett. Visszaérve a városba sétáltunk a Majorstuen városrészben, megtaláltuk a kézművesek és farmerek vásárát. Ezen a rendezvényen korábban jártam már Mamiékkal és Tündiékkel is, mindkét alkalommal máshol. Most megkóstoltunk egy vastag palacsintát lekvárral és tejföllel, sajtokat, szörpöket, mézet, és persze a rénszarvashús-szalámi különböző változatait: vörösboros-konyakosat, pirosgyümölcsöset, marhával vagy kecskével vegyítettet. Később lesétáltunk a királyi parkon keresztül a Karl Johanig, azaz a főutcáig, térképeket kerestünk Petinek, bejártuk a környéket. Itthon főztünk vörösboros marhapörköltet (Peti tényleg segített), és megnyaltuk utána mind a tíz ujjunkat.
Ma reggel pontosan megterveztük az utat, nehogy úgy járjunk, mint tegnap, meg persze vasárnap révén a tömegközlekedés is sokkal nehézkesebb. Például a metró csak félóránként jár, a villamosok is (mármint vasárnap reggel). A 41-es (végre!) busszal kimentünk a Sörkedalen iskola megállóig, ahonnan kb. 5 km-es kirándulással (nem túrával!! - Peti, büszke vagyok Rád!) elértünk a Kobberhaughyttá-ig, amely egy nagyobb turistaház. Az út során a táblák meglehetős rendszertelenséggel és következetlenséggel mutatták a hátralevő kilométereket, illetve néha egy szurdokban a köveken vitt az út... A turistaháznál megebédeltünk, majd béreltünk egy kenut és egy órát csónakáztunk a tavon. Nagyon szép volt a környék, körbe-körbe fenyőfák, a tavon kacsa és tavirózsák voltak. Egy óra után én visszamentem a házba, hogy még egy órára kibéreljük a csónakot, annyira jól éreztük magunkat. A második órában már videót is készítettünk magunkról:
Amikor letelt a második óránk is, kicsit szemerkélt az eső, így maradtunk még a háznál, ettünk gofrit és pirosáfonyás sütit, hogy erőt gyűjtsünk a visszaútra, amelyet egy másik (hosszabb) útvonalon tettünk meg). Most várjuk, hogy kiolvadjon a vacsora (töltött paprika), hamarosan feltöltöm az elmúlt hetek képeit is!
Puszi!
Ma reggel pontosan megterveztük az utat, nehogy úgy járjunk, mint tegnap, meg persze vasárnap révén a tömegközlekedés is sokkal nehézkesebb. Például a metró csak félóránként jár, a villamosok is (mármint vasárnap reggel). A 41-es (végre!) busszal kimentünk a Sörkedalen iskola megállóig, ahonnan kb. 5 km-es kirándulással (nem túrával!! - Peti, büszke vagyok Rád!) elértünk a Kobberhaughyttá-ig, amely egy nagyobb turistaház. Az út során a táblák meglehetős rendszertelenséggel és következetlenséggel mutatták a hátralevő kilométereket, illetve néha egy szurdokban a köveken vitt az út... A turistaháznál megebédeltünk, majd béreltünk egy kenut és egy órát csónakáztunk a tavon. Nagyon szép volt a környék, körbe-körbe fenyőfák, a tavon kacsa és tavirózsák voltak. Egy óra után én visszamentem a házba, hogy még egy órára kibéreljük a csónakot, annyira jól éreztük magunkat. A második órában már videót is készítettünk magunkról:
Amikor letelt a második óránk is, kicsit szemerkélt az eső, így maradtunk még a háznál, ettünk gofrit és pirosáfonyás sütit, hogy erőt gyűjtsünk a visszaútra, amelyet egy másik (hosszabb) útvonalon tettünk meg). Most várjuk, hogy kiolvadjon a vacsora (töltött paprika), hamarosan feltöltöm az elmúlt hetek képeit is!
Puszi!
2007. augusztus 22., szerda
Tündi és Dávid Osloban
Sajnos Tündi és Dávid ma hazarepült, ez az egy hét olyan gyorsan telt, mintha csak néhány nap lett volna. Még a Petire való várakozás sem tette hosszabbá.
Azt hiszem, jól érezték magukat, még ha nem is lehettünk túl sokat együtt a munkám miatt. Sok szép helyet bejártak, nekem is tudtak olyat mutatni, ahol még én sem voltam (például amikor elmentünk egy tóhoz, amiről kiderült, hogy az Oslo ivóvízkészlete. Sokat-sokat sétáltunk, voltunk együtt múzeumban is. Az idén 60 éves Kon-Tiki Múzeum tetszett nekem legjobban, ez mutatja be Thor Heyerdahl híres norvég kutató Polinéziába ill. a Húsvét-szigetekre és más egzotikus helyekre tett útjait, valamint hogy milyen hajókat használtak, hogyan építették őket. Az egyiptomi technikát vették alapul, amikor papirusz-hajót építettek, de ez a hajótípus más vidékeken is megtalálható, pl. Közép- és Dél-Amerikában, Pakisztánban, stb.
Tegnap este piknikeztünk a parkban, miután Petit megtaláltuk a vasútállomáson (a táblán lévő félrevezető kiírásoknak köszönhetően ez nem volt egyszerű). Jó norvégokhoz méltóan grilleztünk, boroztunk (noha ezt elvileg nem lenne szabad), beszélgettünk, Peti végre mesélt Bálint és Cili esküvőjéről. Aztán Tündiék összecsomagoltak (részben az én holmimat is, így segítve engem a hazatérésben), majd megnéztük a Szabadság, szerelmet DVD-n. Most megint rengeteg ennivaló van a hűtőben, fagyasztóban, szekrényben, remélem, Petivel néhány hét alatt megesszük a nagyját. Tündi készített finom lángost, ami inkább panírozott valaminek nézett ki és kenyér íze volt, mert nem fehér lisztből készült, hanem valamilyen teljes kiőrlésűből (nem olyan egyszerű itt lisztet venni… túl nagy a kínálat, sokféle liszt van és a szótár sem tökéletes). A császármorzsa is finom volt, de nem császármorzsa-kinézetű, mert a búzadarával is akadtak gondjaink: itt (szótárral) sikerült valami darabosra őrölt gabonát venni… Kulturális sokk, ugye… :)
2007. augusztus 4., szombat
Városi lány
Az alábbi linken találhatóak ÚJ képek a vitorlázásról (egy részük már a saját képeim között is fent van)!
Hogy miért is városi lány a bejegyzés címe? A napokban vettem málnát, és hazafelé azon gondolkodtam, hogy már dobozban kell vennem a málnát, ahelyett, hogy kimennék a kertbe szedni... Hát ide juttottam... És hogy mozogjak kicsit, vettem kártyát a városi biciklikhez (végre lehet újra kapni), illetve voltam Trióval a munkahelyén lévő edzőteremben átmozgatni magamat. Nem gondoltam, hogy egyszer én is edzőteremben töltöm majd az estét, mint a norvégok többsége. Persze ez nem a beilleszkedési projekt része, egyszerűen már nem bírom az ülést. Ez is a városi élet része. Azt hiszem, otthon többet fogok sportolni (akarom mondani, egyáltalán fogok...), remélem, Tomiékkal lesz mód kosarazni. Úgy tűnik, a délutánjaim többsége szabad lesz (attól függ, hol kapok állást), mert Melindával nem kell heti 2x2 órában foglalkoznom, van új tanára.
Az utóbbi egy-két hétben sok időt töltöttem Trióval és a hugával, Thanh-nal, sokat sétáltunk a városban, voltunk vietnámi étteremben, ahol hagyományos leveseket ettünk, voltunk egy temetőben, ahol sok híres norvég van eltemetve, voltunk olyan parkban, ahol sok kis kiépített vízesés van. Megmutatták a város legjobb zöldségesét, ahol üvegben lehet kapni káposztaleveleket, de nem tudtam megállapítani, hogy vajon savanyúkáposzta-e. Várom már Tündiéket és Petit nagyon!
Hogy miért is városi lány a bejegyzés címe? A napokban vettem málnát, és hazafelé azon gondolkodtam, hogy már dobozban kell vennem a málnát, ahelyett, hogy kimennék a kertbe szedni... Hát ide juttottam... És hogy mozogjak kicsit, vettem kártyát a városi biciklikhez (végre lehet újra kapni), illetve voltam Trióval a munkahelyén lévő edzőteremben átmozgatni magamat. Nem gondoltam, hogy egyszer én is edzőteremben töltöm majd az estét, mint a norvégok többsége. Persze ez nem a beilleszkedési projekt része, egyszerűen már nem bírom az ülést. Ez is a városi élet része. Azt hiszem, otthon többet fogok sportolni (akarom mondani, egyáltalán fogok...), remélem, Tomiékkal lesz mód kosarazni. Úgy tűnik, a délutánjaim többsége szabad lesz (attól függ, hol kapok állást), mert Melindával nem kell heti 2x2 órában foglalkoznom, van új tanára.
Az utóbbi egy-két hétben sok időt töltöttem Trióval és a hugával, Thanh-nal, sokat sétáltunk a városban, voltunk vietnámi étteremben, ahol hagyományos leveseket ettünk, voltunk egy temetőben, ahol sok híres norvég van eltemetve, voltunk olyan parkban, ahol sok kis kiépített vízesés van. Megmutatták a város legjobb zöldségesét, ahol üvegben lehet kapni káposztaleveleket, de nem tudtam megállapítani, hogy vajon savanyúkáposzta-e. Várom már Tündiéket és Petit nagyon!
2007. július 30., hétfő
Göteborgi hétvége
Alex-szel, a román gyakornokkal kettesben vágtunk neki a göteborgi hétvégének. Eredetileg Daniel, a venezuelai gyakornok és cimborája, Thiers Brazíliából is csatlakozott volna hozzánk, de Danielnek több, mint 3 hónap alatt sem készült el a munkavállalási engedélye, ezért nem hagyhatja el az országot, Thiers-szel meg nem tudom, mi lett, ő nem jelentkezett.
Péntek este 11 előtt nem sokkal indultunk és már hajnali 3 előtt kicsivel megérkeztünk. Ahogy a busz beért a városba, nagyon hosszan csak gyárak, ipari épületek húzódtak, de legalább fás-parkos, zöld területen. Nem volt olyan kietlen, csak nagyon hosszú, virsli alakú ipari terület (átalában tömbösített szokott lenni, nem?). Én arra számítottam, hogy az éjszakák Göteborgban is nagyon rövidek, így világos lesz és tudunk várost nézni. De mostanában mindig borult az ég, így majdnem sötét volt. Azért persze elindultunk körülnézni, először is a kikötőt vettük célba. A part menti fás területen nyulak (!) szaladgáltak. Így az első benyomásom a városról az volt, hogy tágas és közel van a természet.
Ötkor kinyitott a vasútállomás (a legrégibb Svédországban, a 19. sz. közepén épült) váróterme, így bementünk melegedni és reggelit szerezni. A buszállomás várócsarnokában üldögéltünk egy darabig, aztán elindultunk, hogy becserkésszük a szállásunkat, amely hétkor nyitott. Ez a pályaudvartól nem messze volt, az Ullevaal stadionnál (fura alakja miatt híres, egyébként az egyik legnagyobb Svédországban) - szemben az oroszlános erőddel (egy oroszlán van a tetején). A hostelben egy kedves lány fogadott, de csak 11-kor tudtunk becsekkolni, addig viszont alhattunk egy kicsit (a buszon kevesebb, mint négy órát aludtunk). A check in után biztonságba helyeztük a holminkat és felkerekedtünk megismerni a várost. Annyi könnyebbség volt azért, hogy Alex már járt Göteborgban egy AIESEC konferencia alkalmával, na meg két évig eleve Svédországban élt (az előző gyakorlata alkalmával).
Először a turistainformációt kellett megtalálnunk, hogy megvegyük az egynapos Göteborg Kártyát. Ennek segítségével rengeteg mindent ingyen nézhettünk meg, sőt, kuponokat is kaptunk, amivel kedvezményesen vásárolhattunk (volna), ugyanis Göteborgba sokan vásárolni mennek, mivel sz északi városok közül ez az egyik legolcsóbb. Ugyan minden főbb útvonalon és bevásárlóközpontban ugyanazokat a boltokat és márkákat láttuk, de biztos van, akinek ez izgalmas. Mi kezdetnek felültünk a régi villamosra (ld. kép), ami Liseberg-ig, a vidámparkig vitt el bennünket (el is terveztük, hogy majd este visszajövünk). Lisebergtől nem messze bementünk az Universeum nevű rendhagyó múzeumba. Azért volt rendhagyó, mert leginkább a Csodák Palotájára hasonlít, ahol mindent ki lehet próbálni. Érdekes dolgokat láttunk, technikával, fizikával, biológiával, kémiával kapcsolatosan. Volt egy, az esőerdőket bemutató rész is, nagy akvárium anyacápával és kiscápával (!), fotókiállítás természetfotókkal.
Aztán felültünk a híres városnéző Paddan-ra, vagyis békára (ld. balra), amely elvileg 20 híd alatt visz végig a városon, de a magas vízállás miatt más útvonalon kellett mennünk. Így is nagyon izgalmas volt, amikor elhaladtunk egyik-másik híd alatt, volt, hogy le kellett ülni a csónak fenekére, hogy be ne verjük a fejünket. Erről videó is készült. Az idegenvezetés is nagyon jó volt, láttunk mindent a paddanból, amit csak érdemes. Göteborg két városrészét egy folyó (a Göta) választja el, ezen mentünk ki a kikötőbe, ahonnan a tengert is látni lehetett. Göteborg Svédország második legnagyobb városa, kb. félmillióan lakják (mint Oslot...). Egyben Svédország legfontosabb kereskedelmi és ipari központja (ez látszik is rajta). Itt van Skandinávia legnagyobb kikötője és a hajógyártás központja. 10.000 hajó és 3 millió komppal érkező utas köt itt ki évente.
A paddanról láttuk a Haga városrészt, amely a legidősebb (a 17. században épült), a Tengerészek Tornyát, ahol egy női alak várja haza a tengerészt, de érdekes módon nem a tenger felé fordulva, hanem a város felé... Természetesen láttunk templomokat is, többek közt azt, amelyet a németek építettek, ugyanis nagy lélekszámú német kisebbség él a városban évszázadok óta. A paddan elhaladt néhány múzeum előtt is, többek között a Maritman előtt, ami a világ legnagyobb lebegő hajómúzeuma, az Orvostörténeti Múzeum előtt (amely egykor kórházként működött, sokszögűnek akarták építeni, de elfogyott a pénz és most kb. félkör alakú), a Halászok temploma előtt (amely 1874-ben épült, és igazából egy vásárcsarnok, de a tornyai miatt hívják templomnak - ld. a fotón), a kilátó előtt (GöteborgsUtkikken, vagyis a "Lipstick" (rúzs) néven elhíresült épület), a Tanárképző épülete előtt (ami leginkább egy modern kiállítóteremnek látszik kívülről, vagy egy épületnek, ami fel van állványozva). 
Láttuk az egyetem épületeit, a nagy cégek irodáit a folyóparton, a hajóépítéshez használt hatalmas gépeket, óriási, sokemeletes utasszállító hajót és egy gyönyörű, hatalmas vitorlást, a Vikinget (ld. balra). Ez olyan nagy, hogy nem lehet vele egyben elhagyni a kikötőt, mert a legmagasabban lévő híd alatt sem fér ki. Ma konferenciáknak, rendezvényeknek és egy étteremnek ad otthont. A kikötőben láttunk "bulihajót" is, ami a fiatalok kedvelt szórakozóhelye.
A paddan-os városnézés után a Kungsportsplatsen-en lévő Színházat is láttuk kívülről, majd bementünk a közeli Trädgaardsföreningen parkba, ahol sajnos a Pálmaház felújítás miatt zárva volt. A parkot 1842-ben létesítették, és ahhoz képest, hogy Skandináviában vagyunk, meglehetősen egzotikus hangulata van a pálmák és rózsakert miatt. A Pálmaház a londoni Kristálypalota másolata.
Próbáltuk felhasználni az egyik kuponunkat vacsorához, de a megjelölt hely már zárva volt este hétkor, így betértünk egy élelmiszerboltba és felszerelkeztünk salátával, Ramlösa ásványvízzel, svéd sörrel (ajándékba) és cukorkával (ez Svédország egyik specialitása). A Götaplatsen-en vacsoráztunk a Poszeidon szobor társaságában. A tér az 1923-as VilágExpo-ra épült, különböző oldalain múzeumok, koncerttermek és a Városi Múzeum helyezkedik el. Ezután mentünk ki Lisebergbe, amely Skandinávia legnagyobb vidámparkja és Svédország leglátogatottabb turista látványossága. Felültünk a hullámvasútra, ami Alex-től hőstettnek számított, ugyanis tériszonya van. Ő még játszott agyaggalamb-lövészetet és más játékokat, én pedig lemondtam arról, hogy 2 kg csokit nyerjek, mert az esélyem igen csekély volt (mégis elég sokan sétáltak hatalmas csokoládés dobozokal...). Este 11-kor jöttünk el, a park még éjfélig nyitva volt és hatalmas tömeg volt bent. Kerestünk egy szimpatikus helyet, ahol megittunk egy-egy sört (én nem tudtam megbirkózni egy egész korsóval sem), sajnos a Carlsberg még mindig kesernyés. Éjfél után értünk haza a hostelbe, ahol én salátamentesítettem a táskámat, aztán aludni tértünk, ki-ki a saját nemének megfelelő hálóterembe. Éjjel arra ébredtem, hogy egy lánycsapat a bejárati ajtó előtt részegen kiabált és énekelt, hogy engedjék be őket (az ajtókat éjjel 3-kor bezárták s csak reggel 7-kor nyitották ki), amikor reggel hétkor visszajöttek, megint elég hangosak voltak.
Mi reggeli után, kb. fél 10-kor indultunk el, mostmár az összes csomagunkkal (hátizsák, hálózsák, oldaltáska).
Először megnéztük a Gusztáv Adolf teret, amelynek korábban "Nagy Tér" (Stora Torget) volt a neve. Itt található a régi és új Városháza, a Tanácsháza, és a Tőzsde épülete. A tér közepén II. Gusztáv Adolf, a város alapítójának szobra áll (ld. jobbra).
A Maritiman Múzeumhoz mentünk ezután, de mielőtt fel- és bemásztunk volna a hajókra/-ba, megnéztük a parton álló Operaházat. Ez állítólag a világ legmodernebb operaháza. 1994-ben nyitották meg a kétszintes épületet. A Maritiman Múzeumban láttuk a göteborgi hajóépítészet remekeit, többek között egy hatalmas rombolóhajót (ez a megfelelő szakkifejezés?), amely 5 szintes volt, a tetején rakétakilövőkkel és helikopter-leszállóval. Az '50-es éveknem épült. Le is lehetett menni az egyes szintekre, megnézni, hogyan élt a személyzet, milyenek voltak a korabeli berendezések (irányító szobák, motorház, stb.). Ezen kívül más hajókat és egy tengeralattjárót is megnézhettünk. Alex le is mászott a tengeralattjáróba.
A kilátás a Lipstick-ből, 86 méter magasról azt az érzetet keltette bennem, hogy Göteborg nem más, mint egy nagy iparváros, szép kis belvárosi résszel. Azért szívesen visszajönnék megnézni a város másik felét is, a folyón túlit. Ide sajnos nem jutottunk el, pedig itt van a legrégebbi városrész, a Haga. Következő programként a Nya älvsborgs erőd meglátogatását tűztük ki, ahova kb. 30 perces hajókázással lehetett eljutni. A Göteborg Pass-os ingyenjegy mellé vettünk egy kiegészítőt, amellyel egy rendkívüli idegenvezetésben volt részünk a szigeten. Ahogy megérkeztünk, kosztümös férfiak és egy nő fogadott, a csoportot szétosztották aszerint, hogy ki beszélt norvégul és ki nem. Alex-en és rajtam kívül nem volt más a nemzetközi csoportban, mégis külön vezettek körbe minket. Először a hölgy mondta el, hogy mostantól rabok vagyunk a szigeten és menjünk a templomba imátkozni az életünkért. Szerepe szerint ő a sziget és az erőd urának az özvegye volt. Színházi előadás keretében mesélte el az ura és a templom történetét. Ezután az erőd kapitánya jött értünk, felvitt a várfalra és elmondta az erőd történetét, a dánokkal való háború egyes részleteivel együtt. Majd az egyik "rab" vitt minket tovább, ahol bevezetett minket a raboskodás rejtelmeibe.
Amikor visszaértünk a városba, megebédeltünk, majd sétáltunk még a városban. El akartunk menni a Világ Kulurtális Múzeumba, de 20 perccel zárás előtt értünk oda, így inkább a további sétálást választottuk. Az egyik nagyobb utcán irakiak felvonulással ünnepelték a nemzeti ünnepüket. A csomagokkal megpakolva, fáradtan érkeztünk a buszpályaudvarra, ahol némi várakozás után majdnem rossz buszra szálltunk, mert állandóan változtatgatták a kiírást és a buszsofőrök is átvariálták a dolgokat. Kb. 40 perces késéssel indultunk, mégis a tervezettnél korábban, fél 12-kor értünk vissza Oslóba. Alex már nem tudott hazamenni Skienbe, így nálam aludt a földön (az egyik matracomon).
Péntek este 11 előtt nem sokkal indultunk és már hajnali 3 előtt kicsivel megérkeztünk. Ahogy a busz beért a városba, nagyon hosszan csak gyárak, ipari épületek húzódtak, de legalább fás-parkos, zöld területen. Nem volt olyan kietlen, csak nagyon hosszú, virsli alakú ipari terület (átalában tömbösített szokott lenni, nem?). Én arra számítottam, hogy az éjszakák Göteborgban is nagyon rövidek, így világos lesz és tudunk várost nézni. De mostanában mindig borult az ég, így majdnem sötét volt. Azért persze elindultunk körülnézni, először is a kikötőt vettük célba. A part menti fás területen nyulak (!) szaladgáltak. Így az első benyomásom a városról az volt, hogy tágas és közel van a természet.
Ötkor kinyitott a vasútállomás (a legrégibb Svédországban, a 19. sz. közepén épült) váróterme, így bementünk melegedni és reggelit szerezni. A buszállomás várócsarnokában üldögéltünk egy darabig, aztán elindultunk, hogy becserkésszük a szállásunkat, amely hétkor nyitott. Ez a pályaudvartól nem messze volt, az Ullevaal stadionnál (fura alakja miatt híres, egyébként az egyik legnagyobb Svédországban) - szemben az oroszlános erőddel (egy oroszlán van a tetején). A hostelben egy kedves lány fogadott, de csak 11-kor tudtunk becsekkolni, addig viszont alhattunk egy kicsit (a buszon kevesebb, mint négy órát aludtunk). A check in után biztonságba helyeztük a holminkat és felkerekedtünk megismerni a várost. Annyi könnyebbség volt azért, hogy Alex már járt Göteborgban egy AIESEC konferencia alkalmával, na meg két évig eleve Svédországban élt (az előző gyakorlata alkalmával).
Először a turistainformációt kellett megtalálnunk, hogy megvegyük az egynapos Göteborg Kártyát. Ennek segítségével rengeteg mindent ingyen nézhettünk meg, sőt, kuponokat is kaptunk, amivel kedvezményesen vásárolhattunk (volna), ugyanis Göteborgba sokan vásárolni mennek, mivel sz északi városok közül ez az egyik legolcsóbb. Ugyan minden főbb útvonalon és bevásárlóközpontban ugyanazokat a boltokat és márkákat láttuk, de biztos van, akinek ez izgalmas. Mi kezdetnek felültünk a régi villamosra (ld. kép), ami Liseberg-ig, a vidámparkig vitt el bennünket (el is terveztük, hogy majd este visszajövünk). Lisebergtől nem messze bementünk az Universeum nevű rendhagyó múzeumba. Azért volt rendhagyó, mert leginkább a Csodák Palotájára hasonlít, ahol mindent ki lehet próbálni. Érdekes dolgokat láttunk, technikával, fizikával, biológiával, kémiával kapcsolatosan. Volt egy, az esőerdőket bemutató rész is, nagy akvárium anyacápával és kiscápával (!), fotókiállítás természetfotókkal.
Aztán felültünk a híres városnéző Paddan-ra, vagyis békára (ld. balra), amely elvileg 20 híd alatt visz végig a városon, de a magas vízállás miatt más útvonalon kellett mennünk. Így is nagyon izgalmas volt, amikor elhaladtunk egyik-másik híd alatt, volt, hogy le kellett ülni a csónak fenekére, hogy be ne verjük a fejünket. Erről videó is készült. Az idegenvezetés is nagyon jó volt, láttunk mindent a paddanból, amit csak érdemes. Göteborg két városrészét egy folyó (a Göta) választja el, ezen mentünk ki a kikötőbe, ahonnan a tengert is látni lehetett. Göteborg Svédország második legnagyobb városa, kb. félmillióan lakják (mint Oslot...). Egyben Svédország legfontosabb kereskedelmi és ipari központja (ez látszik is rajta). Itt van Skandinávia legnagyobb kikötője és a hajógyártás központja. 10.000 hajó és 3 millió komppal érkező utas köt itt ki évente.
A paddanról láttuk a Haga városrészt, amely a legidősebb (a 17. században épült), a Tengerészek Tornyát, ahol egy női alak várja haza a tengerészt, de érdekes módon nem a tenger felé fordulva, hanem a város felé... Természetesen láttunk templomokat is, többek közt azt, amelyet a németek építettek, ugyanis nagy lélekszámú német kisebbség él a városban évszázadok óta. A paddan elhaladt néhány múzeum előtt is, többek között a Maritman előtt, ami a világ legnagyobb lebegő hajómúzeuma, az Orvostörténeti Múzeum előtt (amely egykor kórházként működött, sokszögűnek akarták építeni, de elfogyott a pénz és most kb. félkör alakú), a Halászok temploma előtt (amely 1874-ben épült, és igazából egy vásárcsarnok, de a tornyai miatt hívják templomnak - ld. a fotón), a kilátó előtt (GöteborgsUtkikken, vagyis a "Lipstick" (rúzs) néven elhíresült épület), a Tanárképző épülete előtt (ami leginkább egy modern kiállítóteremnek látszik kívülről, vagy egy épületnek, ami fel van állványozva). 
Láttuk az egyetem épületeit, a nagy cégek irodáit a folyóparton, a hajóépítéshez használt hatalmas gépeket, óriási, sokemeletes utasszállító hajót és egy gyönyörű, hatalmas vitorlást, a Vikinget (ld. balra). Ez olyan nagy, hogy nem lehet vele egyben elhagyni a kikötőt, mert a legmagasabban lévő híd alatt sem fér ki. Ma konferenciáknak, rendezvényeknek és egy étteremnek ad otthont. A kikötőben láttunk "bulihajót" is, ami a fiatalok kedvelt szórakozóhelye.A paddan-os városnézés után a Kungsportsplatsen-en lévő Színházat is láttuk kívülről, majd bementünk a közeli Trädgaardsföreningen parkba, ahol sajnos a Pálmaház felújítás miatt zárva volt. A parkot 1842-ben létesítették, és ahhoz képest, hogy Skandináviában vagyunk, meglehetősen egzotikus hangulata van a pálmák és rózsakert miatt. A Pálmaház a londoni Kristálypalota másolata.
Próbáltuk felhasználni az egyik kuponunkat vacsorához, de a megjelölt hely már zárva volt este hétkor, így betértünk egy élelmiszerboltba és felszerelkeztünk salátával, Ramlösa ásványvízzel, svéd sörrel (ajándékba) és cukorkával (ez Svédország egyik specialitása). A Götaplatsen-en vacsoráztunk a Poszeidon szobor társaságában. A tér az 1923-as VilágExpo-ra épült, különböző oldalain múzeumok, koncerttermek és a Városi Múzeum helyezkedik el. Ezután mentünk ki Lisebergbe, amely Skandinávia legnagyobb vidámparkja és Svédország leglátogatottabb turista látványossága. Felültünk a hullámvasútra, ami Alex-től hőstettnek számított, ugyanis tériszonya van. Ő még játszott agyaggalamb-lövészetet és más játékokat, én pedig lemondtam arról, hogy 2 kg csokit nyerjek, mert az esélyem igen csekély volt (mégis elég sokan sétáltak hatalmas csokoládés dobozokal...). Este 11-kor jöttünk el, a park még éjfélig nyitva volt és hatalmas tömeg volt bent. Kerestünk egy szimpatikus helyet, ahol megittunk egy-egy sört (én nem tudtam megbirkózni egy egész korsóval sem), sajnos a Carlsberg még mindig kesernyés. Éjfél után értünk haza a hostelbe, ahol én salátamentesítettem a táskámat, aztán aludni tértünk, ki-ki a saját nemének megfelelő hálóterembe. Éjjel arra ébredtem, hogy egy lánycsapat a bejárati ajtó előtt részegen kiabált és énekelt, hogy engedjék be őket (az ajtókat éjjel 3-kor bezárták s csak reggel 7-kor nyitották ki), amikor reggel hétkor visszajöttek, megint elég hangosak voltak.
Mi reggeli után, kb. fél 10-kor indultunk el, mostmár az összes csomagunkkal (hátizsák, hálózsák, oldaltáska).Először megnéztük a Gusztáv Adolf teret, amelynek korábban "Nagy Tér" (Stora Torget) volt a neve. Itt található a régi és új Városháza, a Tanácsháza, és a Tőzsde épülete. A tér közepén II. Gusztáv Adolf, a város alapítójának szobra áll (ld. jobbra).
A Maritiman Múzeumhoz mentünk ezután, de mielőtt fel- és bemásztunk volna a hajókra/-ba, megnéztük a parton álló Operaházat. Ez állítólag a világ legmodernebb operaháza. 1994-ben nyitották meg a kétszintes épületet. A Maritiman Múzeumban láttuk a göteborgi hajóépítészet remekeit, többek között egy hatalmas rombolóhajót (ez a megfelelő szakkifejezés?), amely 5 szintes volt, a tetején rakétakilövőkkel és helikopter-leszállóval. Az '50-es éveknem épült. Le is lehetett menni az egyes szintekre, megnézni, hogyan élt a személyzet, milyenek voltak a korabeli berendezések (irányító szobák, motorház, stb.). Ezen kívül más hajókat és egy tengeralattjárót is megnézhettünk. Alex le is mászott a tengeralattjáróba.
A kilátás a Lipstick-ből, 86 méter magasról azt az érzetet keltette bennem, hogy Göteborg nem más, mint egy nagy iparváros, szép kis belvárosi résszel. Azért szívesen visszajönnék megnézni a város másik felét is, a folyón túlit. Ide sajnos nem jutottunk el, pedig itt van a legrégebbi városrész, a Haga. Következő programként a Nya älvsborgs erőd meglátogatását tűztük ki, ahova kb. 30 perces hajókázással lehetett eljutni. A Göteborg Pass-os ingyenjegy mellé vettünk egy kiegészítőt, amellyel egy rendkívüli idegenvezetésben volt részünk a szigeten. Ahogy megérkeztünk, kosztümös férfiak és egy nő fogadott, a csoportot szétosztották aszerint, hogy ki beszélt norvégul és ki nem. Alex-en és rajtam kívül nem volt más a nemzetközi csoportban, mégis külön vezettek körbe minket. Először a hölgy mondta el, hogy mostantól rabok vagyunk a szigeten és menjünk a templomba imátkozni az életünkért. Szerepe szerint ő a sziget és az erőd urának az özvegye volt. Színházi előadás keretében mesélte el az ura és a templom történetét. Ezután az erőd kapitánya jött értünk, felvitt a várfalra és elmondta az erőd történetét, a dánokkal való háború egyes részleteivel együtt. Majd az egyik "rab" vitt minket tovább, ahol bevezetett minket a raboskodás rejtelmeibe.
Amikor visszaértünk a városba, megebédeltünk, majd sétáltunk még a városban. El akartunk menni a Világ Kulurtális Múzeumba, de 20 perccel zárás előtt értünk oda, így inkább a további sétálást választottuk. Az egyik nagyobb utcán irakiak felvonulással ünnepelték a nemzeti ünnepüket. A csomagokkal megpakolva, fáradtan érkeztünk a buszpályaudvarra, ahol némi várakozás után majdnem rossz buszra szálltunk, mert állandóan változtatgatták a kiírást és a buszsofőrök is átvariálták a dolgokat. Kb. 40 perces késéssel indultunk, mégis a tervezettnél korábban, fél 12-kor értünk vissza Oslóba. Alex már nem tudott hazamenni Skienbe, így nálam aludt a földön (az egyik matracomon).
AIESEC Summer Seminar
A július 21-22-ei hétvégén az AIESEC (@) felkérésére egy képzésen voltam előadó (@-eseknek: facilitátor) és segítő. Péntek délután volt egy közös felkészülés a többi facilitátorral, amikor végigmentünk a teljes programon, mikor mit fogunk csinálni, hogyan, mi szükséges az egyes egységekhez. A kétnapos képzés célja az volt, hogy felkészítsük a helyi bizottságokat a toborzás-bevonás-megtartás folyamatára. Én egy másfélórás blokkot kaptam, amiben az AIESEC-es interjúztatási technikákról kellett beszélnem, lehetőleg interaktívvá téve a képzést. Szerencsére teljesen szabad kezet kaptam a megvalósításban. :)
Szombat reggel az osloi egyetem egyik épületében találkoztunk. Meglepett, hogy ide is csak mágneskártyával lehet belépni. A termet átrendeztük, főztünk teát, kávét, összeraktuk a technikát, és kb. AIESEC-es időszámítással (fél óra késéssel) el is kezdtük a képzést. Sajnos nem minden helyi bizottság (HB) HR-es elnökhelyettese jött el, a trondheimi és az egyik osloi HB képviseltette magát. A legfiatalabb AIESEC-esünk (ld. jobbra) alig néhány hónapos volt, az anyukája nem tudta kire hagyni otthon, így hát felváltva vigyáztunk a kisfiúra, aki sokszor csalt mosolyt az arcunkra. Ez aztán a bevonás! :)
A saját blokkom előtt azért kicsit ideges voltam, mert sosem tartottam még egyedül, saját képzést (session-t) angolul (magyarul, otthon már igen). Ugyan Csehországban, a FEEL 2005-ön segítettem az indiai facilitátort, amiben tudtam, de ott saját blokkom nem volt. Mindenesetre a visszajelzések alapján jól sikerült. Elöször játszottam velük, hogy felébredjenek.
Ez látható a baloldali képen (éppen magyarázom, hogy fogjuk vezetni a Minit és a Ferrarit). Aztán sokkoló kérdésekkel "interjúztattam" őket, hogy bemutassam, milyen egy stresszinterjú. Persze ilyet nem csinálunk az @-ben, így könnyű volt elmagyarázni, hogy mit igen. (Most, amikor leírtam, felfedeztem, hogy a "magyaráz" szó utalást tartalmaz a nyelvre ("magyar"-áz), míg pl. az "explain"-ről nem lehet hasonlót elmondani.) A blokkom második felében két kisebb csoportban szimuláltuk az interjúztatást, ez elég vicces volt. :) Egy-egy facilitátor segített nekem, az egyikük (Björn Olav) interjúalanyként alakított nagyot, a másikuk, Daniel pedig interjúztatóként. Aztán kielemeztük az egyes interjúkat: mi volt helyes, mit kellett volna másképp csinálni. Ezt néhány új előadás követte, majd du. fél 6-kor befejeztük a szombati programot. Elmentünk egy vietnámi étterembe vacsorázni. Kókuszlevet ittam és ráklevest ettem. Egészen megszoktam itt a tenger gyümölcseit... :) Ezután bowling-ozni voltunk, ahol két csapatban játszottunk, és a sajátomban nagyon jól kezdtem, de később romlott az eredményem. Így is én voltam az egyetlen, aki egy körön belül ledöntötte az összes bábut.
Vasárnap reggel a szokott időben találkoztunk, volt cserés, internetes, beszélgetős képzés is. Sokat meséltem arról, hogy Magyarországon ill. Gödöllőn hogy csináljuk a dolgokat, és sok hasznos tanácsot tudtam adni. Megmutattam a szórólapjainkat, az újaknak adott naplónkat, és remélhetőleg ötleteket adtam a továbbiakhoz. Az egyik szünetben megtanítottam a csoportnak a "Nád a házam teteje" kezdetű dal @-es változatát, és nagyon jól tudták énekelni magyarul. Ezzel a kulturális program is megvolt. Egyébként tanultunk venezuelai mondókát is (nem spanyolul, hanem angolul) Danieltől. Hat után fejeztük be a vasárnapi fejtágítást, csináltunk facilitátor-csoportképet (már Björn-Olav nélkül, mert neki haza kellett menni Trondheimba). Utána még kb. egy órában értékeltük a két napot és egymást.
Facilitátorok: Daniel (Venezuela), Mazsi (Magyarország), Sonam (India), Kirsten (Norvégia).
Szombat reggel az osloi egyetem egyik épületében találkoztunk. Meglepett, hogy ide is csak mágneskártyával lehet belépni. A termet átrendeztük, főztünk teát, kávét, összeraktuk a technikát, és kb. AIESEC-es időszámítással (fél óra késéssel) el is kezdtük a képzést. Sajnos nem minden helyi bizottság (HB) HR-es elnökhelyettese jött el, a trondheimi és az egyik osloi HB képviseltette magát. A legfiatalabb AIESEC-esünk (ld. jobbra) alig néhány hónapos volt, az anyukája nem tudta kire hagyni otthon, így hát felváltva vigyáztunk a kisfiúra, aki sokszor csalt mosolyt az arcunkra. Ez aztán a bevonás! :)A saját blokkom előtt azért kicsit ideges voltam, mert sosem tartottam még egyedül, saját képzést (session-t) angolul (magyarul, otthon már igen). Ugyan Csehországban, a FEEL 2005-ön segítettem az indiai facilitátort, amiben tudtam, de ott saját blokkom nem volt. Mindenesetre a visszajelzések alapján jól sikerült. Elöször játszottam velük, hogy felébredjenek.
Ez látható a baloldali képen (éppen magyarázom, hogy fogjuk vezetni a Minit és a Ferrarit). Aztán sokkoló kérdésekkel "interjúztattam" őket, hogy bemutassam, milyen egy stresszinterjú. Persze ilyet nem csinálunk az @-ben, így könnyű volt elmagyarázni, hogy mit igen. (Most, amikor leírtam, felfedeztem, hogy a "magyaráz" szó utalást tartalmaz a nyelvre ("magyar"-áz), míg pl. az "explain"-ről nem lehet hasonlót elmondani.) A blokkom második felében két kisebb csoportban szimuláltuk az interjúztatást, ez elég vicces volt. :) Egy-egy facilitátor segített nekem, az egyikük (Björn Olav) interjúalanyként alakított nagyot, a másikuk, Daniel pedig interjúztatóként. Aztán kielemeztük az egyes interjúkat: mi volt helyes, mit kellett volna másképp csinálni. Ezt néhány új előadás követte, majd du. fél 6-kor befejeztük a szombati programot. Elmentünk egy vietnámi étterembe vacsorázni. Kókuszlevet ittam és ráklevest ettem. Egészen megszoktam itt a tenger gyümölcseit... :) Ezután bowling-ozni voltunk, ahol két csapatban játszottunk, és a sajátomban nagyon jól kezdtem, de később romlott az eredményem. Így is én voltam az egyetlen, aki egy körön belül ledöntötte az összes bábut.Vasárnap reggel a szokott időben találkoztunk, volt cserés, internetes, beszélgetős képzés is. Sokat meséltem arról, hogy Magyarországon ill. Gödöllőn hogy csináljuk a dolgokat, és sok hasznos tanácsot tudtam adni. Megmutattam a szórólapjainkat, az újaknak adott naplónkat, és remélhetőleg ötleteket adtam a továbbiakhoz. Az egyik szünetben megtanítottam a csoportnak a "Nád a házam teteje" kezdetű dal @-es változatát, és nagyon jól tudták énekelni magyarul. Ezzel a kulturális program is megvolt. Egyébként tanultunk venezuelai mondókát is (nem spanyolul, hanem angolul) Danieltől. Hat után fejeztük be a vasárnapi fejtágítást, csináltunk facilitátor-csoportképet (már Björn-Olav nélkül, mert neki haza kellett menni Trondheimba). Utána még kb. egy órában értékeltük a két napot és egymást.
Facilitátorok: Daniel (Venezuela), Mazsi (Magyarország), Sonam (India), Kirsten (Norvégia).
2007. július 25., szerda
Vitorlázás 07. 16-17.
07.16. hétfő
A hétórás kelés kicsit korai volt a vasárnapi hosszú alvás után, de megérte felkelni, végre sütött a nap. Most ebéd után vagyunk, a reggeli szolgálat után az egyik matrózzal beszélgettem a magyar nyelvről, közbne beszéltem Petivel az interjújáról az MKB-nál. A matróz (Stian/Stan) tanított engem csomókat kötni, mondta, hogy gyorsan tanulok. :) Aztán elaludtam az egyik összecsavart vitorlán, Stian/Stan költött fel, hogy már tíz percre kormányoznom kéne. Utána jöhettem ebédelni, pölse volt (hot-dog) és a szokásos hideg ebéd. Amikor ettünk, a hajó rendesen dobált fel-le és jobbra-balra, de sosem voltam tengeribeteg. Most néhányan gitároznak, norvégul tanítják énekelni Mirjamot, a német lányt. Én meg megyek tüzet ellenőrizni.
Kb. fél négykor érkeztünk meg Bergenbe, jóval előbb, mint vártam.
Norvégia második legnagyobb városában mindössze 230.000-en laknak. Voltunk a hét hegy egyikén, ahonnan szép kilátás nyílt a városra a kiépített teraszról. Kár, hogy mire felértünk a hegyre, megint eleredt az eső. De így is láttuk a zongora alakú Zeneakadémiát, az egyetem néhány épületét, nagy tömbházakat, hatalmas szökőkutat. Vacsorára értünk vissza, tikka masalát ettünk, el sem tudom képzelni, hogy tudtam egy óriási tányérnyit megenni. Annyit ettem az utóbbi napokban, hogy biztosan felszedtem pár kilót, ami önmagában nem zavar, csak érzem és látom magamon. Mami biztos azt mondaná, hogy végre normálisan nézek ki. :)
Vacsora után Geir Anders és Anna egy bugyuta tapsolós-csapkodós játékot kezdett el játszani, amihez többen is csatlakoztak, én meg felmentem a fedélzetre olvasni. Sokan fotózták a kikötőben a hajónkat. Későb Hilde hívott, hogy menjek vele feladni egy képeslapot, beszélgettünk, hogy mit gondolok a norvégokról, Norvégiáról. Mondtam, hogy nagyon más az, hogy ők teljesen individualisták, a közösség véleménye kevésbé fontos. Ő hüledezett, hogy az ember nem csinálhatja azt, amit akar. Meg mesélt a legjobb barátjáról, aki egy szerelmi bonyodalom miatt van éppen börtönben. Amikor visszaértünk, a többiek már mást játszottak, ismét két csoportra bomolva. Én még olvastam egy kicsit, aztán csatlakoztam a csöndesebb, visszafogottabb társasághoz: Audun-höz, Miriamhoz, Alexhez, Saritához, Simonhoz. A többiek, azaz Anna, Maria, Geir Anders, Hilde, Tomas voltak a "vagányok", "menők". És voltak, akik egyikhez sem tartoztak: Trond (aki senkivel sem beszélt), Frederik (aki mindenkivel jóban volt), Karl és Lars (a főszervező). Játszottunk logikai és vicces játékokat, pl. "Hány ló van a szobában?"-t, a "mit viszel magaddal, ha Semisemu-ba mész?" játékot és néhány logikai feladványt. Sajnos éjfélkor megint mindenkinek ágyban volt a helye, holnap nyolckor kelünk, hogy összecsomagoljunk és kitakarítsuk a hajót.
07. 17. kedd
Reggel nem volt időm összepakolni, mert én voltam a konyhába beosztva Geir Anders-sel. Ő kezdetben mindig mosolygós volt, de az utóbbi néhány napban volt Mariával és Annával volt kedves, mi egyáltalán nem beszéltünk.
A konyhában is csak annyit, amennyit muszáj volt. Reggeli után nekünk kellett elpakolni, mosogatni, törölgetni. Aztán néhányan, Frederik, Audun, Simon, Alex és én elmentünk egy rövid városnézésre, és később néhányan csatlakoztak hozzánk. Sajnos városnézés helyett inkább az újságos és a CD-boltot nézték, és én ezt nem értékeltem annyira. Helyette viszont beszélgettem Simonnal, aki 1/4 részben magyar (a nagyapja '56-ban emigrált és egy norvég asszonyt vett feleségül). Simon sokszor érdeklődött a magyarok felől az utóbbi napokban, sokat kérdezett arról, hogy igaz-e, amit a magyarokról hallott. Mivel a nagypapája lusta volt őt és az anyukáját magyarul tanítani, Simon anyanyelve norvég. Érdekes volt, amikor mesélte, hogy éppen a norvégok individualizmusa okozza, hogy a problémákkal is egyedül vannak, senki nem segíti a családokat, mert senki nem törődik a másikkal. A gyerekek rossz mintát tanulnak a szülőktől, és azt adják tovább. Beszélgettünk a magyarok alkalmazkodóképességéről, arról, hogy mennyire vagyunk temperamentumosak, hogy igazán csak a norvég kisgyerekek nyitottak és barátságosak (mert ők még nem tanulták meg a távolságtartást). Nekem sajnos egy óra múlva vissza kellett jönnöm a hajóra lasagnét és salátát készíteni ebédre Geir Anders-sel (végre meleg ebéd!). A norvégok a salátára nem tesznke mindig öntetet, csak sok zöldséget összekevernek és ezt eszik a lasagnéhoz. Még maradt a tegnap esti palacsintaszerűségből is, ezt csomagoltuk a vonatútra. Ebéd után kitakarítottuk a hajót (most csillog-villog) és búcsút vettünk a személyzettől, Lars mindenkihez szólt néhány személyes szót és kis emléket is adott, amit felvarrhatunk a táskánkra.
17:16. Már a vonaton ülök Alex-szel, kb. nyolc órás a vonatút, Alex épp alszik
mellettem. A többiek vonata 10 perccel előbb elment, mint a miénk és kb. 50 perccel kevesebbet is utaznak modernebb, szebb vonattal. De a miénk lealább tágasabb. Tényleg megéri vonattal utazni Oslo és Bergen között, a táj valóban gyönyörű, a hegyek között, fjordok mellett vezet az út.
A hétórás kelés kicsit korai volt a vasárnapi hosszú alvás után, de megérte felkelni, végre sütött a nap. Most ebéd után vagyunk, a reggeli szolgálat után az egyik matrózzal beszélgettem a magyar nyelvről, közbne beszéltem Petivel az interjújáról az MKB-nál. A matróz (Stian/Stan) tanított engem csomókat kötni, mondta, hogy gyorsan tanulok. :) Aztán elaludtam az egyik összecsavart vitorlán, Stian/Stan költött fel, hogy már tíz percre kormányoznom kéne. Utána jöhettem ebédelni, pölse volt (hot-dog) és a szokásos hideg ebéd. Amikor ettünk, a hajó rendesen dobált fel-le és jobbra-balra, de sosem voltam tengeribeteg. Most néhányan gitároznak, norvégul tanítják énekelni Mirjamot, a német lányt. Én meg megyek tüzet ellenőrizni.
Kb. fél négykor érkeztünk meg Bergenbe, jóval előbb, mint vártam.
Norvégia második legnagyobb városában mindössze 230.000-en laknak. Voltunk a hét hegy egyikén, ahonnan szép kilátás nyílt a városra a kiépített teraszról. Kár, hogy mire felértünk a hegyre, megint eleredt az eső. De így is láttuk a zongora alakú Zeneakadémiát, az egyetem néhány épületét, nagy tömbházakat, hatalmas szökőkutat. Vacsorára értünk vissza, tikka masalát ettünk, el sem tudom képzelni, hogy tudtam egy óriási tányérnyit megenni. Annyit ettem az utóbbi napokban, hogy biztosan felszedtem pár kilót, ami önmagában nem zavar, csak érzem és látom magamon. Mami biztos azt mondaná, hogy végre normálisan nézek ki. :)Vacsora után Geir Anders és Anna egy bugyuta tapsolós-csapkodós játékot kezdett el játszani, amihez többen is csatlakoztak, én meg felmentem a fedélzetre olvasni. Sokan fotózták a kikötőben a hajónkat. Későb Hilde hívott, hogy menjek vele feladni egy képeslapot, beszélgettünk, hogy mit gondolok a norvégokról, Norvégiáról. Mondtam, hogy nagyon más az, hogy ők teljesen individualisták, a közösség véleménye kevésbé fontos. Ő hüledezett, hogy az ember nem csinálhatja azt, amit akar. Meg mesélt a legjobb barátjáról, aki egy szerelmi bonyodalom miatt van éppen börtönben. Amikor visszaértünk, a többiek már mást játszottak, ismét két csoportra bomolva. Én még olvastam egy kicsit, aztán csatlakoztam a csöndesebb, visszafogottabb társasághoz: Audun-höz, Miriamhoz, Alexhez, Saritához, Simonhoz. A többiek, azaz Anna, Maria, Geir Anders, Hilde, Tomas voltak a "vagányok", "menők". És voltak, akik egyikhez sem tartoztak: Trond (aki senkivel sem beszélt), Frederik (aki mindenkivel jóban volt), Karl és Lars (a főszervező). Játszottunk logikai és vicces játékokat, pl. "Hány ló van a szobában?"-t, a "mit viszel magaddal, ha Semisemu-ba mész?" játékot és néhány logikai feladványt. Sajnos éjfélkor megint mindenkinek ágyban volt a helye, holnap nyolckor kelünk, hogy összecsomagoljunk és kitakarítsuk a hajót.
07. 17. kedd
Reggel nem volt időm összepakolni, mert én voltam a konyhába beosztva Geir Anders-sel. Ő kezdetben mindig mosolygós volt, de az utóbbi néhány napban volt Mariával és Annával volt kedves, mi egyáltalán nem beszéltünk.
A konyhában is csak annyit, amennyit muszáj volt. Reggeli után nekünk kellett elpakolni, mosogatni, törölgetni. Aztán néhányan, Frederik, Audun, Simon, Alex és én elmentünk egy rövid városnézésre, és később néhányan csatlakoztak hozzánk. Sajnos városnézés helyett inkább az újságos és a CD-boltot nézték, és én ezt nem értékeltem annyira. Helyette viszont beszélgettem Simonnal, aki 1/4 részben magyar (a nagyapja '56-ban emigrált és egy norvég asszonyt vett feleségül). Simon sokszor érdeklődött a magyarok felől az utóbbi napokban, sokat kérdezett arról, hogy igaz-e, amit a magyarokról hallott. Mivel a nagypapája lusta volt őt és az anyukáját magyarul tanítani, Simon anyanyelve norvég. Érdekes volt, amikor mesélte, hogy éppen a norvégok individualizmusa okozza, hogy a problémákkal is egyedül vannak, senki nem segíti a családokat, mert senki nem törődik a másikkal. A gyerekek rossz mintát tanulnak a szülőktől, és azt adják tovább. Beszélgettünk a magyarok alkalmazkodóképességéről, arról, hogy mennyire vagyunk temperamentumosak, hogy igazán csak a norvég kisgyerekek nyitottak és barátságosak (mert ők még nem tanulták meg a távolságtartást). Nekem sajnos egy óra múlva vissza kellett jönnöm a hajóra lasagnét és salátát készíteni ebédre Geir Anders-sel (végre meleg ebéd!). A norvégok a salátára nem tesznke mindig öntetet, csak sok zöldséget összekevernek és ezt eszik a lasagnéhoz. Még maradt a tegnap esti palacsintaszerűségből is, ezt csomagoltuk a vonatútra. Ebéd után kitakarítottuk a hajót (most csillog-villog) és búcsút vettünk a személyzettől, Lars mindenkihez szólt néhány személyes szót és kis emléket is adott, amit felvarrhatunk a táskánkra.17:16. Már a vonaton ülök Alex-szel, kb. nyolc órás a vonatút, Alex épp alszik
mellettem. A többiek vonata 10 perccel előbb elment, mint a miénk és kb. 50 perccel kevesebbet is utaznak modernebb, szebb vonattal. De a miénk lealább tágasabb. Tényleg megéri vonattal utazni Oslo és Bergen között, a táj valóban gyönyörű, a hegyek között, fjordok mellett vezet az út.
Vitorlázás 07. 14-15.
07. 14. szombat
Reggeli után Hege vezetésével megnéztünk néhány régi hajót, a hajóépítésről szóló kiállítást (ld. kép)
és a kötélkészítésről szóló bemutatót. Egykoron kenderből (cannabisből) is készítettek kötelet, ill. marhabőrből, lószőrből, stb. Egy egyszerű szerkezet segítségével gyorsan és könnyedén készítettünk mi is kötelet. Két hajó között a vízben láttam egy sárga medúzát, kb. 8 cm. átmérőjű lehetett. Most először láttam szabadon medúzát. Most 11:04 van, hamarosan kihajózunk és utunkat vesszük Rosendalba.
Megint csak kb. öt órát hajóztunk, összesen 2,5-szer voltam szolgálatban és végre igazán kormányozhattam (amíg a többiek ebédeltek, mert ekkorra voltam beosztva). Még mielőtt megérkeztünk volna Rosendalba, elkezdtük nézni a Borat c. filmet, mert a szakdó esőben nem volt más mit csinálnunk. Számomra ez a film elsőre sem volt vicces (itt láttam, Norvégiában), inkább szánalmas, de lehet, hogy csak nekem nincs humorom. A többség itt is másodszorra látta, én olvastam és aludtam. Néha felébredtem a visongásra, van egy testvérpár, Anna és Maria, akik állandóan vihognak, visítanak. Maria imád a középpontban lenni, flörtölni, kihívóan viselkedni, számomra már közönséges módon. De a többieknek ez tetszik, vagy csak szerintük is túlzás és ezért nevetnek rajta, ugratják. Van még egy lány, Hilde, aki szereti, ha rá figyelnek, de ő ezt fontoskodással éri el. Persze, kedves tőle, hogy próbál bevonni a társalgásba azzal, hogy sokat fordít, de a hajózással és az élettel kapcsolatban is ellát "jótanácsokkal", akkor is, ha nem feltétlen szükséges, a maga 18 év életbölcsességével (nem mintha nekem sokkal több lenne :)). Ő volt az első, aki a hajón összejött egy fiúval, már az első nap után.
Rosendalból ma nem sokat láttunk, amikor a hajótol elsétáltunk az erdő szélén álló egykori malomhoz, ami az egyik oldalán nyitott. Itt fogunk aludni, sorban, mint a heringek (lent éppen felmérik, hogy melyik oldalon hány ember fér el).
Van egy másik kis épület, ami úgy néz ki, mint egy sátor (csak fából van), itt tábortüzet rakunk és norvég dalokat énekelünk. Sütünk botra tekert kenyeret (kenyértészta nyársra csavarva és megsütve). Előtte mindenesetre lemegyünk a kikötőbe, ahol 10 koronáért öt percig lehet zuhanyozni.
Kár, hogy az idő nem volt elég egy teljes hajmosásra, csak egy félre és újabb 10 koronás hiányában a csap alatt kellett befejeznem a hajmosást. De legalább végre tiszta vagyok, ugyanis a hajón a vízzel spórolunk, de azért alaposabb mosakodásra telik. A malom mellett mintha egy tanösvény lenne; csak holnap ne essen az eső, hogy tudjunk kirándulni.
07. 15. vasárnap
Éjjel hosszú nadrágban, pólóban, pulóverben, kabátban, hálózsákban aludtam és néha igencsak hideg volt. Mivel sem nekem, sem Alexnek nem volt polifoam-unk, a helyben talált zsákokból és textíliákból "építettünk" ágyat, a többiek viccelőftek is, hogy franciaágyunk van. Az eső esik szakadatlanul, az erdőben végezzük a dolgunkat, a patakból iszunk, itt mosunk kezet, fogat. Szinte, mint a nomádok.
Lars aranyos volt tegnap este, amikor Mirjammal jöttünk le az erdőből az úton. Lars megkérdezte, hogy tudjuk-e, hogy Norvégiában az erdőben is végezhetjük a dolgunkat, nem kell lemenni a kikötőbe (ami kb. 30 percre van). Értetlenül nevettünk, mire Lars mondta, hogy az új embereknél sosem lehet tudni, főleg a németek hajlamosak addig menni, amíg megtalálják az első rendes WC-t...
9:23. Lassan felébrednek a többiek is, kezdődik a visongás, hurrá... Délelőtt megnéztük Rosendal híres "kastélyát" és rózsakertjét. A kastélyt 1665-ben építtette egy dán nagyon gazdag nemes, két év alatt, hogy elvehesse azt a hölgyet, aki imádta a rózsákat - ezért rózsakertet is építtetett neki, ide hozta a menyescskét.
Jól látszanak a társadalmi különbségek, a nagy ház mellett nem messze van egy kisebb, ahol egy nyolcfős család lakott két szobában, együtt az állatokkal (bárány, malac, stb.). Később visszamentünk a malomhoz ebédelni, aztán egy újabb kis kirándulásra indultunk a vízeséshez. 
A gumicsizma és az eső elleni felszerelés jól jött a vizes-mocsaras-erdős vidéken. A vízesés sokkal nagyobb, mint a szilvásváradi. Ez csak azért jutott eszembe, mert Simon kérdezte, hogy van-e Magyarországon vízesés, és ezzel tudtam összehasonlítani. Amikor ismét visszaértünk a malomhoz, már sütött a nap, szunyókáltunk a köveken, aztán amikor beborult, kártyáztunk. Este piknikeztünk, grilleztünk,nyársaltunk és folytattuk a kártyázást. Miután összeszedtünk mindent magun után, visszatértünk a hajóhoz, fagyiztunk a közeli kioszknál, DVD-ztünk (a Madagaszkárt néztük, ezt megérte még egyszer megnézni). Korán kellett nyugovóra térnünk, mert holnap reggel hétkor kelünk. Korán kell indulnunk, hogy estére visszaérjünk Bergenbe. Kedden már csak a hajót takarítjuk és csomagolunk. Most pedig én is villanyt oltok.
Reggeli után Hege vezetésével megnéztünk néhány régi hajót, a hajóépítésről szóló kiállítást (ld. kép)
és a kötélkészítésről szóló bemutatót. Egykoron kenderből (cannabisből) is készítettek kötelet, ill. marhabőrből, lószőrből, stb. Egy egyszerű szerkezet segítségével gyorsan és könnyedén készítettünk mi is kötelet. Két hajó között a vízben láttam egy sárga medúzát, kb. 8 cm. átmérőjű lehetett. Most először láttam szabadon medúzát. Most 11:04 van, hamarosan kihajózunk és utunkat vesszük Rosendalba.Megint csak kb. öt órát hajóztunk, összesen 2,5-szer voltam szolgálatban és végre igazán kormányozhattam (amíg a többiek ebédeltek, mert ekkorra voltam beosztva). Még mielőtt megérkeztünk volna Rosendalba, elkezdtük nézni a Borat c. filmet, mert a szakdó esőben nem volt más mit csinálnunk. Számomra ez a film elsőre sem volt vicces (itt láttam, Norvégiában), inkább szánalmas, de lehet, hogy csak nekem nincs humorom. A többség itt is másodszorra látta, én olvastam és aludtam. Néha felébredtem a visongásra, van egy testvérpár, Anna és Maria, akik állandóan vihognak, visítanak. Maria imád a középpontban lenni, flörtölni, kihívóan viselkedni, számomra már közönséges módon. De a többieknek ez tetszik, vagy csak szerintük is túlzás és ezért nevetnek rajta, ugratják. Van még egy lány, Hilde, aki szereti, ha rá figyelnek, de ő ezt fontoskodással éri el. Persze, kedves tőle, hogy próbál bevonni a társalgásba azzal, hogy sokat fordít, de a hajózással és az élettel kapcsolatban is ellát "jótanácsokkal", akkor is, ha nem feltétlen szükséges, a maga 18 év életbölcsességével (nem mintha nekem sokkal több lenne :)). Ő volt az első, aki a hajón összejött egy fiúval, már az első nap után.
Rosendalból ma nem sokat láttunk, amikor a hajótol elsétáltunk az erdő szélén álló egykori malomhoz, ami az egyik oldalán nyitott. Itt fogunk aludni, sorban, mint a heringek (lent éppen felmérik, hogy melyik oldalon hány ember fér el).
Van egy másik kis épület, ami úgy néz ki, mint egy sátor (csak fából van), itt tábortüzet rakunk és norvég dalokat énekelünk. Sütünk botra tekert kenyeret (kenyértészta nyársra csavarva és megsütve). Előtte mindenesetre lemegyünk a kikötőbe, ahol 10 koronáért öt percig lehet zuhanyozni.Kár, hogy az idő nem volt elég egy teljes hajmosásra, csak egy félre és újabb 10 koronás hiányában a csap alatt kellett befejeznem a hajmosást. De legalább végre tiszta vagyok, ugyanis a hajón a vízzel spórolunk, de azért alaposabb mosakodásra telik. A malom mellett mintha egy tanösvény lenne; csak holnap ne essen az eső, hogy tudjunk kirándulni.
07. 15. vasárnap
Éjjel hosszú nadrágban, pólóban, pulóverben, kabátban, hálózsákban aludtam és néha igencsak hideg volt. Mivel sem nekem, sem Alexnek nem volt polifoam-unk, a helyben talált zsákokból és textíliákból "építettünk" ágyat, a többiek viccelőftek is, hogy franciaágyunk van. Az eső esik szakadatlanul, az erdőben végezzük a dolgunkat, a patakból iszunk, itt mosunk kezet, fogat. Szinte, mint a nomádok.
Lars aranyos volt tegnap este, amikor Mirjammal jöttünk le az erdőből az úton. Lars megkérdezte, hogy tudjuk-e, hogy Norvégiában az erdőben is végezhetjük a dolgunkat, nem kell lemenni a kikötőbe (ami kb. 30 percre van). Értetlenül nevettünk, mire Lars mondta, hogy az új embereknél sosem lehet tudni, főleg a németek hajlamosak addig menni, amíg megtalálják az első rendes WC-t...
9:23. Lassan felébrednek a többiek is, kezdődik a visongás, hurrá... Délelőtt megnéztük Rosendal híres "kastélyát" és rózsakertjét. A kastélyt 1665-ben építtette egy dán nagyon gazdag nemes, két év alatt, hogy elvehesse azt a hölgyet, aki imádta a rózsákat - ezért rózsakertet is építtetett neki, ide hozta a menyescskét.
Jól látszanak a társadalmi különbségek, a nagy ház mellett nem messze van egy kisebb, ahol egy nyolcfős család lakott két szobában, együtt az állatokkal (bárány, malac, stb.). Később visszamentünk a malomhoz ebédelni, aztán egy újabb kis kirándulásra indultunk a vízeséshez. 
A gumicsizma és az eső elleni felszerelés jól jött a vizes-mocsaras-erdős vidéken. A vízesés sokkal nagyobb, mint a szilvásváradi. Ez csak azért jutott eszembe, mert Simon kérdezte, hogy van-e Magyarországon vízesés, és ezzel tudtam összehasonlítani. Amikor ismét visszaértünk a malomhoz, már sütött a nap, szunyókáltunk a köveken, aztán amikor beborult, kártyáztunk. Este piknikeztünk, grilleztünk,nyársaltunk és folytattuk a kártyázást. Miután összeszedtünk mindent magun után, visszatértünk a hajóhoz, fagyiztunk a közeli kioszknál, DVD-ztünk (a Madagaszkárt néztük, ezt megérte még egyszer megnézni). Korán kellett nyugovóra térnünk, mert holnap reggel hétkor kelünk. Korán kell indulnunk, hogy estére visszaérjünk Bergenbe. Kedden már csak a hajót takarítjuk és csomagolunk. Most pedig én is villanyt oltok.
2007. július 23., hétfő
Vitorlázás 07. 12-13.
07. 12. csütörtök
Reggelire felvágottat, májkrémet, paradicsomos makrélát (ezt nagyon szeretem), nutellát, tejbegrízt kaptunk, svédasztalos rendszerben. Minden nap más-más 2 ember segíti a szakácsot, beosztás szerint. Fél órás váltásban kell figyelni a hajó elején a többi hajót, sziklákat, horgászokat, mert a hajó végéből a kapitány nem sok mindent lát. Ezen kívül váltásban segítünk a kapitánynak kormányozni (neki nagyon fárasztó lenne napi 6-8 órán keresztül ott állni) és negyed óránként ellenőrizni kell, hogy nincs-e tűz a hajón, ezt jelenteni a kapitánynak.
Reggeli után felmentünk a kastélyhoz, hogy megnézzük a múzeumot, de egy amerikai csoport miatt nem jutottunk be.Amúgy éjszaka nem hajóztunk, így nyugodtan aludtunk. Ma kb. fél 11-kor indultunk el, hogy 6-8 órás hajózás után elérjünk a Hardanger fjord bejáratához, ahonnan 300 métert felmászva feljutunk majd egy gyönyörű gleccserhez, a Folgefonna Nemzeti Parkban. Ebédre "hideg macskát" ettünk, aminek semmi köze a macskához, annál inkább a halhoz. Hideg pisztráng-pástétommal töltött hamburgerről van szó (hamburgerzsömle salátával és majonézzel). Ezt még Norvégiában sem dobták piacra, annyira új, mi is ajándékba kaptuk - kóstolónak - a forgalmazótól. Ebéd után leengedtük a vitorlákat (ld. balra), egész jó szél volt, a motort kikapcsoltuk és csak vitorláztunk. 
Igaz, sokkal lassabban haladtunk, de más érzés volt. Jobban ringott a hajó, de a lassabb haladás miatt az út sokkal végeláthatatlanabbnak is tűnt. Szegény egykori hajósok, akik több hónapot töltöttek a tengeren...
Délután volt alkalmam kormányozni is, bár manapság GPS-szel és egyéb navigációs rendszerekkel sokkal könnyebb tájékozódni. Mivel egy szoroson kellett átjutnunk, a kapitány átvette a kormányzást, szerencse is, mert két motorcsónak jött szembe egyszerre. Később felvontuk a vitorlákat a szakadó esőben (ld. a képet),
vicces volt a farudakon csüngve felfelé tekerni a vitorlát, de ez volt a dolgunk. Vacsorára valami csülökszerű húst kaptunk héjában sült krumplival (Mami, csuklasz?), utána megnéztük az Ördög Pradát visel c. filmet. A könyv olvasása után mondhatom, hogy a film sok részletben merőben más.
07. 13. péntek
Miután az éjszakát Sundal kikötőjében töltöttük, reggeli után tényeg elmentünk megnézni a gleccsert, mert tegnap este már túl késő volt elindulni, amikor megérkeztünk. Állítólag 5 km-re volt a hajótól, de olyan tempóban haladtunk, hogy elég hamar megtettük ezt a távot. A Bondhus gleccser (a Folgefonna gleccser része) vájta U alakú völgyben kirándultunk, középen egy folyó folyt elég sebesen. Nem lehetett túl tiszta, mert a gleccserből jött és zöldes volt a vize, nem fehér. Lars mondta, hogy a gleccser vájta völgyek általában U alakúak és a folyó később keletkezik bennük, a folyó vájta völgyek viszont V alakúak. A gleccser maga (az Ausztriában látottak után) kicsit csalódás volt, mert a nagy része már elolvadt és nem is tudtunk közel menni. 
De a táj, a sok vízesés (az egyiknek a folyóvá szelídült vizéből ittunk is) bőven kárpótolt. Odafelé úton beszélgettem Petivel is, akit én ébresztettem a Piszkés utáni első reggelén, de örült, hogy legalább hallott. Amikor visszatértünk a hajóra, láttam, hogy beosztás szerint én vagyok a felelős a mellékhelyiségek tisztasááért és ha kell, a konyhában harmadikként besegítek. Ebéd után derült ki, hogy cserébe ma minden más szolgálat alól (tűzellenőrzés, kormányzás, forgalom-figyelés) felmentést kaptam. Ebéd után kiültem a hajó elejébe az egyik összetekert vitorlára olvasni, a nap néha sütött (!), végre kellemes volt az idő. A hinatágy-szerű helyen el is aludtam, kb. 1-1,5 órára, néha éreztem, hogy a nap forrón sütötte az arcomat, de néha hűvös volt, ha fújt a szél.
Amikor kikötöttünk Norheimsund-ben kb. du. 4-kor, megnéztük a kikötőben lévő hajómúzeumot, a javítás alatt lévő hajókat, és eljutottunk végre boltba is, létfontosságú csokiért. Lars mutatott egy bárkát, ami kifejezetten észak-keleti (nordlandi) hajótípus, jellegzetessége a formája (nem vágott hátú), és hogy kövek vannak benne nehezékként. Ez utóbbi praktikus, mert ha felborul a csónak, akkor a kövek kiesnek belőle és könnyű visszafordítani, nem úgy, mintha fém lenne benne. A súly viszont az irányítás miatt feltétlenül kell bele.
A vacsorát (spagettit) Mirjammal, a német lánnyal és Kai-jal, a szakáccsal hárman készítettük el, mert Thomas, a második kukta beteg lett és nekem kellett beállnom helyette. Vacsora után Mirjammal elmosogattunk és elpakoltunk, aztán négyen elmentünk strandröpizni, majd még öten csatlakoztak hozzánk és ketten nézték. Nem igazán volt jó, főleg, hogy Anna és Maria (testvérek) annyira óvodásként vislekedtek, hogy számomra ez már nem volt vicces. Kb. 22:15.kor hagytuk abba, én még beszélgettem Simonnal, a negyedízben magyar sráccal a küzdősportokról, aztán a hajón a többiekkel mindenféléről. Ma Simonnak és Frederiknek az "igen" és "nem" szavakat tanítottam meg magyarul, minden este 1-2 könnyebb kifejezést tanulnak, saját kérésükre. Most 0:47 van, az "ágyamban" fekszem, lassan nyugovóra térek. Holnap vezetéssel is megnézzük a hakómúzeumot, aztán elérünk Rosendalba, ami utunk célállomása.
Reggelire felvágottat, májkrémet, paradicsomos makrélát (ezt nagyon szeretem), nutellát, tejbegrízt kaptunk, svédasztalos rendszerben. Minden nap más-más 2 ember segíti a szakácsot, beosztás szerint. Fél órás váltásban kell figyelni a hajó elején a többi hajót, sziklákat, horgászokat, mert a hajó végéből a kapitány nem sok mindent lát. Ezen kívül váltásban segítünk a kapitánynak kormányozni (neki nagyon fárasztó lenne napi 6-8 órán keresztül ott állni) és negyed óránként ellenőrizni kell, hogy nincs-e tűz a hajón, ezt jelenteni a kapitánynak.
Reggeli után felmentünk a kastélyhoz, hogy megnézzük a múzeumot, de egy amerikai csoport miatt nem jutottunk be.Amúgy éjszaka nem hajóztunk, így nyugodtan aludtunk. Ma kb. fél 11-kor indultunk el, hogy 6-8 órás hajózás után elérjünk a Hardanger fjord bejáratához, ahonnan 300 métert felmászva feljutunk majd egy gyönyörű gleccserhez, a Folgefonna Nemzeti Parkban. Ebédre "hideg macskát" ettünk, aminek semmi köze a macskához, annál inkább a halhoz. Hideg pisztráng-pástétommal töltött hamburgerről van szó (hamburgerzsömle salátával és majonézzel). Ezt még Norvégiában sem dobták piacra, annyira új, mi is ajándékba kaptuk - kóstolónak - a forgalmazótól. Ebéd után leengedtük a vitorlákat (ld. balra), egész jó szél volt, a motort kikapcsoltuk és csak vitorláztunk. 
Igaz, sokkal lassabban haladtunk, de más érzés volt. Jobban ringott a hajó, de a lassabb haladás miatt az út sokkal végeláthatatlanabbnak is tűnt. Szegény egykori hajósok, akik több hónapot töltöttek a tengeren...Délután volt alkalmam kormányozni is, bár manapság GPS-szel és egyéb navigációs rendszerekkel sokkal könnyebb tájékozódni. Mivel egy szoroson kellett átjutnunk, a kapitány átvette a kormányzást, szerencse is, mert két motorcsónak jött szembe egyszerre. Később felvontuk a vitorlákat a szakadó esőben (ld. a képet),
vicces volt a farudakon csüngve felfelé tekerni a vitorlát, de ez volt a dolgunk. Vacsorára valami csülökszerű húst kaptunk héjában sült krumplival (Mami, csuklasz?), utána megnéztük az Ördög Pradát visel c. filmet. A könyv olvasása után mondhatom, hogy a film sok részletben merőben más.07. 13. péntek
Miután az éjszakát Sundal kikötőjében töltöttük, reggeli után tényeg elmentünk megnézni a gleccsert, mert tegnap este már túl késő volt elindulni, amikor megérkeztünk. Állítólag 5 km-re volt a hajótól, de olyan tempóban haladtunk, hogy elég hamar megtettük ezt a távot. A Bondhus gleccser (a Folgefonna gleccser része) vájta U alakú völgyben kirándultunk, középen egy folyó folyt elég sebesen. Nem lehetett túl tiszta, mert a gleccserből jött és zöldes volt a vize, nem fehér. Lars mondta, hogy a gleccser vájta völgyek általában U alakúak és a folyó később keletkezik bennük, a folyó vájta völgyek viszont V alakúak. A gleccser maga (az Ausztriában látottak után) kicsit csalódás volt, mert a nagy része már elolvadt és nem is tudtunk közel menni. 
De a táj, a sok vízesés (az egyiknek a folyóvá szelídült vizéből ittunk is) bőven kárpótolt. Odafelé úton beszélgettem Petivel is, akit én ébresztettem a Piszkés utáni első reggelén, de örült, hogy legalább hallott. Amikor visszatértünk a hajóra, láttam, hogy beosztás szerint én vagyok a felelős a mellékhelyiségek tisztasááért és ha kell, a konyhában harmadikként besegítek. Ebéd után derült ki, hogy cserébe ma minden más szolgálat alól (tűzellenőrzés, kormányzás, forgalom-figyelés) felmentést kaptam. Ebéd után kiültem a hajó elejébe az egyik összetekert vitorlára olvasni, a nap néha sütött (!), végre kellemes volt az idő. A hinatágy-szerű helyen el is aludtam, kb. 1-1,5 órára, néha éreztem, hogy a nap forrón sütötte az arcomat, de néha hűvös volt, ha fújt a szél.Amikor kikötöttünk Norheimsund-ben kb. du. 4-kor, megnéztük a kikötőben lévő hajómúzeumot, a javítás alatt lévő hajókat, és eljutottunk végre boltba is, létfontosságú csokiért. Lars mutatott egy bárkát, ami kifejezetten észak-keleti (nordlandi) hajótípus, jellegzetessége a formája (nem vágott hátú), és hogy kövek vannak benne nehezékként. Ez utóbbi praktikus, mert ha felborul a csónak, akkor a kövek kiesnek belőle és könnyű visszafordítani, nem úgy, mintha fém lenne benne. A súly viszont az irányítás miatt feltétlenül kell bele.
A vacsorát (spagettit) Mirjammal, a német lánnyal és Kai-jal, a szakáccsal hárman készítettük el, mert Thomas, a második kukta beteg lett és nekem kellett beállnom helyette. Vacsora után Mirjammal elmosogattunk és elpakoltunk, aztán négyen elmentünk strandröpizni, majd még öten csatlakoztak hozzánk és ketten nézték. Nem igazán volt jó, főleg, hogy Anna és Maria (testvérek) annyira óvodásként vislekedtek, hogy számomra ez már nem volt vicces. Kb. 22:15.kor hagytuk abba, én még beszélgettem Simonnal, a negyedízben magyar sráccal a küzdősportokról, aztán a hajón a többiekkel mindenféléről. Ma Simonnak és Frederiknek az "igen" és "nem" szavakat tanítottam meg magyarul, minden este 1-2 könnyebb kifejezést tanulnak, saját kérésükre. Most 0:47 van, az "ágyamban" fekszem, lassan nyugovóra térek. Holnap vezetéssel is megnézzük a hakómúzeumot, aztán elérünk Rosendalba, ami utunk célállomása.
2007. július 18., szerda
Vitorlázás 07. 10-11.
Az egész hajóút során útinaplót írtam, az alábbiakban az egyes napok feljegyzéseit olvashatjátok.
07.10. kedd
Kari meglátogatása után a vasútállomáson találkoztam Alex-szel, a román AIESEC gyakornokkal és felhívtuk Geir Anders-t (ejtds: gejr annes), az egyik szervezőt.
A vonaton megkerestük őt és a többieket. A vonatút tényleg nagyon szép volt, leszámítva amikor aludtam vagy valamelyik alagút egyikében voltunk. A leghosszabb alagút 10 km-nél is hosszabb volt. Láttunk havas tájakat (ld. jobbra), a vonat felmászott 1222 m-re a tengerszint fölé, majd le Bergenbe (4m-en van). A bergeni vasútállomáson már vártak ránk Lars-ék (Lars a főbérlőm, Trieu barátja, őáltala kerültem én a hajóra). Kocsival elvitték a csomagjainkat a hajóhoz (kb. 11-kor értünk Bergenbe, ahol még világos volt).
A hajó kisebb, mint képzeltem az alaprajz alapján, és nem rendes kabinok vannak, hanem hálófülkék ls emeletes ágyas szobák is. Az én hálófülkém (kabinom) az étkező-konyha rész körül van. Van 2 WC-nk tengervízzel és az egyikben zuhanyzásra alkalmas hely is. Éjfél előtt összegyűltük, hogy megismerkedjünk egymással, mindenki bemutatkozott norvégul. Rajtam és Alex-en kívül van még egy külföldi, Miriam Németországból, egyáltalán nem beszél norvégul. Kicsit kényelmetlen a hálófülke, mert a lábamnál van az összes csomagom és nem tudok rendesen kinyújtózni.
07.11. szerda
A kényelmetlenségek ellenére nagyon jól aludtam, regel nyolckor volt ébresztő. 15-en vagyunk az egy zuhanyzóra és 2 WC-re. :) Reggeli kilenckor volt, és nem halat ettünk! Ez is jól kezdődött. :)) Van egy tapasztalt kapitányunk, aki öreg hajósnka látszik, két matrózunk, egy szakácsunk és egy öreg tengerészünk ("bestman"). A többiek mind fiatalok, 15-en. Mindenkinek saját száma van, a sorakozókor így a legegyszerűbb megállapítani, hogy ki hiányzik. Én a 12-dik vagyok, ez norvégul "toll".
A biztonsági előírások ismertetése és néhány ijesztő történet (menekülő tengerészekről) után újságírók jelentek meg,
akik a legnagyobb nyugat-norvég laptól jöttek. Fotóztak, kérdeztek, és elégedettek voltak, hogy most először külföldiek is részt vesznek a programon, nemcsak az oslóiak, hanem egy bergeni fiú is. A fotósok kedvence a fedélzeten lévő farkaskutya, Sala volt. Nem tudom, kihez tartozik, szerintem a kapitányhoz... A biztonsági "kiképzés", mentőmellény-próba és egyebek után volt egy kis időnk bemenni a városba, mindössze 1 rövid óra, így a környéken mászkáltunk. Megnéztük a híres fjord-parti faházakat (ld. balra), azaz a Brygge-t (amelyeket az UNESCO véd), az erődítményt, ami a 13. században épült és még ma is használják, hivatalnokok dolgoznak benne; valamint a halpiacot. A kikötőben horgonyzott egy 2002-ben épült, de nagyon öregnek látszó fahajó is, ami éppenséggel eladó. Csupán annyiba kerül, mint egy lakás Oslóban. Most derült ki, hogy du. egy előtt el sem indulunk, szóval várunk.
15 óra felé, amikor elindultunk végre, a tenger csendes volt, a szél sem fújt, így a motort is be kellett indítani, nem tudtunk vitorlázni. A tengeribetegség messziről elkerült mindenkit, bár én indulás előtt a biztonság kedvéért két gyömbér-kapszulát is bevettem. (Azóta egyet sem.) Néha esett ma az eső, néha fújt kicsit a szél, egyszer-kétszer szinte még a nap is kisütött. Napközben megtanultunk különféle csomózási technikákat, persze hamar el is felejtettük őket, mivel 4-5 féle csomókötést képtelenség egymás után megjegyezni. De még lesz időnk gyakorolni. A cél egy sziget elérése volt, ahol az első norvég milliomos építtetett kastélyt és mivel a szigeten nem volt áram, fehér homokot és köveket hozatott, hogy éjszaka is lehessen közlekedni az ösvényeken.
Kikötés után felmentünk megnézni a kastélyt kívülről, amely ma múzeumként működik. Az egykori tulajdonos norvég zeneszerző amerikai leszármazottai ajándékozták az épületet a norvég államnak. Ma kicsit lerobbant állapotban van, érdemes lenne megőrizni az érdekes stílusa, orosz tornya miatt.
Vacsorára mozarellával töltött virslit, krumplipürét és párolt mexikói zöldséget kaptunk, én nagyon élvezem, hogy nem halon élünk. Este megnéztük a Shrek 3-at, aztán néhányan még beszélgettünk a fedélzeten a jövőbeli tervekről, a magyarokról, külföldiekről Norvégiában. Éjfél körül szinte mindenki nyugovóra tért, ha más miatt nem is, legalább Lars kérésére. A fedélzeten mostunk fogat és a tengerbe öblögettünk (persze egy pohár tiszta vízből).
07.10. kedd
Kari meglátogatása után a vasútállomáson találkoztam Alex-szel, a román AIESEC gyakornokkal és felhívtuk Geir Anders-t (ejtds: gejr annes), az egyik szervezőt.
A vonaton megkerestük őt és a többieket. A vonatút tényleg nagyon szép volt, leszámítva amikor aludtam vagy valamelyik alagút egyikében voltunk. A leghosszabb alagút 10 km-nél is hosszabb volt. Láttunk havas tájakat (ld. jobbra), a vonat felmászott 1222 m-re a tengerszint fölé, majd le Bergenbe (4m-en van). A bergeni vasútállomáson már vártak ránk Lars-ék (Lars a főbérlőm, Trieu barátja, őáltala kerültem én a hajóra). Kocsival elvitték a csomagjainkat a hajóhoz (kb. 11-kor értünk Bergenbe, ahol még világos volt).A hajó kisebb, mint képzeltem az alaprajz alapján, és nem rendes kabinok vannak, hanem hálófülkék ls emeletes ágyas szobák is. Az én hálófülkém (kabinom) az étkező-konyha rész körül van. Van 2 WC-nk tengervízzel és az egyikben zuhanyzásra alkalmas hely is. Éjfél előtt összegyűltük, hogy megismerkedjünk egymással, mindenki bemutatkozott norvégul. Rajtam és Alex-en kívül van még egy külföldi, Miriam Németországból, egyáltalán nem beszél norvégul. Kicsit kényelmetlen a hálófülke, mert a lábamnál van az összes csomagom és nem tudok rendesen kinyújtózni.
07.11. szerda
A kényelmetlenségek ellenére nagyon jól aludtam, regel nyolckor volt ébresztő. 15-en vagyunk az egy zuhanyzóra és 2 WC-re. :) Reggeli kilenckor volt, és nem halat ettünk! Ez is jól kezdődött. :)) Van egy tapasztalt kapitányunk, aki öreg hajósnka látszik, két matrózunk, egy szakácsunk és egy öreg tengerészünk ("bestman"). A többiek mind fiatalok, 15-en. Mindenkinek saját száma van, a sorakozókor így a legegyszerűbb megállapítani, hogy ki hiányzik. Én a 12-dik vagyok, ez norvégul "toll".
A biztonsági előírások ismertetése és néhány ijesztő történet (menekülő tengerészekről) után újságírók jelentek meg,
akik a legnagyobb nyugat-norvég laptól jöttek. Fotóztak, kérdeztek, és elégedettek voltak, hogy most először külföldiek is részt vesznek a programon, nemcsak az oslóiak, hanem egy bergeni fiú is. A fotósok kedvence a fedélzeten lévő farkaskutya, Sala volt. Nem tudom, kihez tartozik, szerintem a kapitányhoz... A biztonsági "kiképzés", mentőmellény-próba és egyebek után volt egy kis időnk bemenni a városba, mindössze 1 rövid óra, így a környéken mászkáltunk. Megnéztük a híres fjord-parti faházakat (ld. balra), azaz a Brygge-t (amelyeket az UNESCO véd), az erődítményt, ami a 13. században épült és még ma is használják, hivatalnokok dolgoznak benne; valamint a halpiacot. A kikötőben horgonyzott egy 2002-ben épült, de nagyon öregnek látszó fahajó is, ami éppenséggel eladó. Csupán annyiba kerül, mint egy lakás Oslóban. Most derült ki, hogy du. egy előtt el sem indulunk, szóval várunk.15 óra felé, amikor elindultunk végre, a tenger csendes volt, a szél sem fújt, így a motort is be kellett indítani, nem tudtunk vitorlázni. A tengeribetegség messziről elkerült mindenkit, bár én indulás előtt a biztonság kedvéért két gyömbér-kapszulát is bevettem. (Azóta egyet sem.) Néha esett ma az eső, néha fújt kicsit a szél, egyszer-kétszer szinte még a nap is kisütött. Napközben megtanultunk különféle csomózási technikákat, persze hamar el is felejtettük őket, mivel 4-5 féle csomókötést képtelenség egymás után megjegyezni. De még lesz időnk gyakorolni. A cél egy sziget elérése volt, ahol az első norvég milliomos építtetett kastélyt és mivel a szigeten nem volt áram, fehér homokot és köveket hozatott, hogy éjszaka is lehessen közlekedni az ösvényeken.
Kikötés után felmentünk megnézni a kastélyt kívülről, amely ma múzeumként működik. Az egykori tulajdonos norvég zeneszerző amerikai leszármazottai ajándékozták az épületet a norvég államnak. Ma kicsit lerobbant állapotban van, érdemes lenne megőrizni az érdekes stílusa, orosz tornya miatt.Vacsorára mozarellával töltött virslit, krumplipürét és párolt mexikói zöldséget kaptunk, én nagyon élvezem, hogy nem halon élünk. Este megnéztük a Shrek 3-at, aztán néhányan még beszélgettünk a fedélzeten a jövőbeli tervekről, a magyarokról, külföldiekről Norvégiában. Éjfél körül szinte mindenki nyugovóra tért, ha más miatt nem is, legalább Lars kérésére. A fedélzeten mostunk fogat és a tengerbe öblögettünk (persze egy pohár tiszta vízből).
2007. július 9., hétfő
Vitorlázás előtt
holnap délután négykor indulunk Bergenbe, hogy aztán szerda reggel tengerre szálljunk a Dyrafjeld nevű hajóval, amely 1889-ben épült. Egy hétig nem nagyon leszek elérhető, esetleg SMS-ben, ha néha partot érünk és lesz térerő. Remélem, nem fog végig szakadni az eső és fújni a jeges szél, szeretnék látni is valamit és végre, életemben először fürdeni is a tengerben. Na jó, azzal is beérem, ha nem szakad az eső...
Jövő héten jelentkezem,
jó szelet (nekünk), puszi!
Jövő héten jelentkezem,
jó szelet (nekünk), puszi!
2007. július 2., hétfő
Lent és fönt
A szombat éjszaka után nem ébredtem túl jókedvűen és kipihenten, mondhatni hasogatott a fejem. A bejegyzsé megírása után felültem a villamosra, aztán kompra szálltam és kimentem Bygdöy félszigetre. Szeretem ezt a helyet, olyan békés, nyugodt. Először megnéztem a Fram kiállítást, amely a sarkköri expedíciók történetét és Amundsen életét mutatja be, belül a hatalmas Fram hajóval. Nagyon érdekes, a hajóba le is lehet menni és egy részt úgy rendeztek be, hogy a jegesmedvék ordítását is hallani lehet. Mamiék elmondása találó volt, tényleg kicsit vérfagyasztó...
A múzeum után üldögéltem a dokkon és olvastam, hallgattam, ahogy a hullámok megtörtek a falon és a fa gerendákon. Aztán sétáltam egy nagyot, míg találtam egy buszmegállót és hét után már itthon is voltam. Ekkor nekiálltam főzni, sok finomat és nagyon elégedett voltam, persze nagyon sajnáltam azokat a gyakornokokat (fiúkat és lányokat egyaránt), akik mirelit pizzán élnek. Este megnéztem a Billy Elliot c. filmet, olaszul... Az első felét felirattal, a másodiknál viszont már nem működött a felirat és hosszas kínlódás után feladtam, megnéztem olaszul. A lényeg így is kiderült. :-)
Ma reggel én voltam az első az irodában, semmi érdekes nem történt, a szokásos unalmas nap volt, pedig ma volt az egyik kommunikációs srác születésnapja. Ráadásul megérkezett az új ügyvezető igazgató, egy dán férfi a kislányával. Szeptembertől ő lesz a Ringnes élén a jelenlegi igazgató helyett (aki a svéd Carlsberg igazgatójával együtt közös céget alapít). Decembertől elmegy a Carlsberg igazgatója is, a norvég vezető asszisztense is, lassan elfogynak a kulcsemberek...
Ebéd után (értsd: 5-kor, mert fél 12-kor villásreggeli van) nekifogtam a rengeteg összegyűjtött álláslink vizsgálatának és a jelentkezéseknek. Most fejeztem be, több, mint 5 óra után. Jelentkeztem a General Motors-hoz, a GE Healthcare-hez, a PwC-hez, a Bosch-hoz, a Human Consulting Kft-hez, az IBM-hez, az Aktivához és a DBH Kft-hez, általában HR gyakornoknak. És még néhány hátravan... :-) Kíváncsi vagyok, egyáltalán lehetséges-e külföldről állást szerezni, főleg októberre... Közben beszélgettem Zsuzsával (Peti anyukája), Petivel, Tündivel (a barátnőmmel) és töltődtem szeretettel a holnapi unalom túléléséhez. Azon gondolkodtam, hogy a gyakorlatom első 3 hónapja jó és érdekes, hasznos volt, de azóta mintha megállt volna az élet. Pedig most kéne igazán érdekes legyen! A munkahelyi izgalmak helyett lesz részem másmilyenben: jövő héten megyek a hajóútra, júl. végén Göteborgba Alex-szel, a román gyakornokkal. Augusztus közepén jönnek Tündiék, a végén Petivel utazunk Koppenhágába, aztán Bergenbe. Alig várom :-) És igen, szeretnék kicsit haza is menni...
A múzeum után üldögéltem a dokkon és olvastam, hallgattam, ahogy a hullámok megtörtek a falon és a fa gerendákon. Aztán sétáltam egy nagyot, míg találtam egy buszmegállót és hét után már itthon is voltam. Ekkor nekiálltam főzni, sok finomat és nagyon elégedett voltam, persze nagyon sajnáltam azokat a gyakornokokat (fiúkat és lányokat egyaránt), akik mirelit pizzán élnek. Este megnéztem a Billy Elliot c. filmet, olaszul... Az első felét felirattal, a másodiknál viszont már nem működött a felirat és hosszas kínlódás után feladtam, megnéztem olaszul. A lényeg így is kiderült. :-)
Ma reggel én voltam az első az irodában, semmi érdekes nem történt, a szokásos unalmas nap volt, pedig ma volt az egyik kommunikációs srác születésnapja. Ráadásul megérkezett az új ügyvezető igazgató, egy dán férfi a kislányával. Szeptembertől ő lesz a Ringnes élén a jelenlegi igazgató helyett (aki a svéd Carlsberg igazgatójával együtt közös céget alapít). Decembertől elmegy a Carlsberg igazgatója is, a norvég vezető asszisztense is, lassan elfogynak a kulcsemberek...
Ebéd után (értsd: 5-kor, mert fél 12-kor villásreggeli van) nekifogtam a rengeteg összegyűjtött álláslink vizsgálatának és a jelentkezéseknek. Most fejeztem be, több, mint 5 óra után. Jelentkeztem a General Motors-hoz, a GE Healthcare-hez, a PwC-hez, a Bosch-hoz, a Human Consulting Kft-hez, az IBM-hez, az Aktivához és a DBH Kft-hez, általában HR gyakornoknak. És még néhány hátravan... :-) Kíváncsi vagyok, egyáltalán lehetséges-e külföldről állást szerezni, főleg októberre... Közben beszélgettem Zsuzsával (Peti anyukája), Petivel, Tündivel (a barátnőmmel) és töltődtem szeretettel a holnapi unalom túléléséhez. Azon gondolkodtam, hogy a gyakorlatom első 3 hónapja jó és érdekes, hasznos volt, de azóta mintha megállt volna az élet. Pedig most kéne igazán érdekes legyen! A munkahelyi izgalmak helyett lesz részem másmilyenben: jövő héten megyek a hajóútra, júl. végén Göteborgba Alex-szel, a román gyakornokkal. Augusztus közepén jönnek Tündiék, a végén Petivel utazunk Koppenhágába, aztán Bergenbe. Alig várom :-) És igen, szeretnék kicsit haza is menni...
2007. július 1., vasárnap
Egy balul elsült buli
Múlt éjjel volt alkalmam megtapasztalni, hogy milyen egy norvég kórház belülről. (Mami, kérlek, ne kezdjél pánikolni, ha bármi bajom lenne, akkor Te már rég tudnál róla és most nem írnék blogot...)
Este negyed 8 körül értem Karihoz, ahol másik 2 lánnyal szűk körű szülinapozást tartottunk, amikor megérkeztem, már egy üveg bor elfogyott. Majdnem kilencig otthon voltunk, miközben ők megittak még egy üveggel. Időközben csatlakozott hozzánk egy svéd fiú is, akit a norvég lányok rendesen cikiztek, ugrattak azért, mert svéd... Ez a fiú vitt el bennünket kocsival a lakáshoz, ahol a buli volt, mert rengeteg mindent vittünk magunkkal (főleg ennivalót). Februárban itt voltam először bulizni, akkor egy kenyai fiú búcsúbulija volt, most egy gautemalaié és Kari szülinapja együtt. Eljött Stian, aki Gödöllőn volt norvég gyakornokunk (épp most jött vissza Gödöllőről), és Gautam, az indiai ex-gyakornok is. Stiannal nagyon jót beszélgettem, nagyon tetszett neki Magyarország, azon töri a fejét, hogy szeretne visszamenni és állást találni. Egész sokat megtanult magyarul 7 hónap alatt...
Fél kettő körül a nappaliban voltunk, egy asztal körül ülve beszélgettünk, Kari megpróbált felállni, de elvesztette az egyensúlyát és ráesett a térdére. valószínűleg a térdkalácsa kiugrott a helyéről, mert nagyon sírt és jajgatott. Először nem tűnt komolynak a dolog, azt gondoltuk, csak túlreagálja a helyzetet, mert rendesen be volt csípve. De tényleg nem tudta mozgatni a lábát és nagyon csúnyán nézett ki a térde. Az egyik lány mentőt hívott és mások meg jeget és törölközőket hoztak. A közelebbi barátai vele voltak, a többieket megkértük, hogy menjenek ki a konyhába. Többen hoztak fájdalomcsillapítót (valami lórúgásból akartak neki egyszerre kettőt beadni, ami fogfájásra való), szerencsére le tudtam beszélni őket, hogy az alkoholra gyógyszert adni nem túl okos megoldás, majd a mentők adnak neki, amit kell. Kb. 20 perc múlva jöttek meg a mentők, egy nagyon fiatal fiú és egy lány, de nem tudtak segíteni, valami hiányzott, így hívtak egy másik mentőt, komolyabb felszereléssel. Ők 2 körül érkeztek meg. 2 adag morfint adtak és belátták, hogy jobb, ha nem mozgatják Kari lábát. Egy felfújható sínbe rakták és levitték. Az, hogy én mentem Karival a kórházba, többé-kevésbé a véletlen dolga volt. Amikor a mentők kijöttek, egy francia srác kérdezte, hogy elmennék-e Karival a kórházba egy norvég lánnyal együtt. Nem tudom, miért pont én, de természetesen igent mondtam. Bár nem volt logikus a választás, mert én sokat segíteni nem tudtam volna, mivel nem beszélek norvégul, a norvég lány meg angolul nem, szóval egymással sem tudtunk volna kommunikálni. Végül úgy alakult, hogy én mentem egyedül a mentőkkel, az a lány sem jött, aki amúgy most együtt lakik Karival (ő még jobban be volt csípve, mint Kari).
Fél háromkor már a kórházban voltunk, Kari a morfintól meg a bortól együtt alig volt ébren, megröntgenezték a lábát és aztán két orvos egy pillanat alatt visszarakta a térdét a helyére. Aztán befáslizták, kapott mankót, egy orvosi igazolást 1 hét betegszabadságról és egy ötszázvalahány koronás szmlát (pedig biztosítva van...). Aztán elengedtek minket. Közben Solvi, Kari lakótársa is megérkezett, együtt mentek haza taxival, én meg egy másik, időközben befutott sráccal mentem hazafelé (a kórház nincs messze a lakásunktól). Ez a fiú német, de Norvégiában született és nem beszél sem angolul, sem németül, hát érdekesen beszélgettünk...
A kórház egyébként nem volt sem nagy, sem túl jól felszerelt, azt hiszem, csak a nem súlyos eseteket hozzák ide, több lábficamost láttam az éjjel. A nővérek és az orvosok kedvesek, segítőkészek voltak, majdnem mindenki beszélt angolul. Látszott, hogy nem túlhajszoltak. Mind nagyon fiatalok voltak és elhivatottnak tűntek. Voltak orvostanhallgatók is éjszakai múszakban, ők segítették az orvosokat. Minden nyugodt, csöndes volt és zökkenőmentesen ment.
Nemrég beszéltem Kari lakótársával MSN-en, Kari jól van, még alszik, és szeretne egy rendes szülinapi ünneplést, így holnap valószínűleg nála vacsorázunk. Gondolom, társaságra is vágyik...
Remélem, több ilyen kalandban nem lesz részem a közeljövőben, szerencsére ez is a körülményekhez képest jól végződött.
Este negyed 8 körül értem Karihoz, ahol másik 2 lánnyal szűk körű szülinapozást tartottunk, amikor megérkeztem, már egy üveg bor elfogyott. Majdnem kilencig otthon voltunk, miközben ők megittak még egy üveggel. Időközben csatlakozott hozzánk egy svéd fiú is, akit a norvég lányok rendesen cikiztek, ugrattak azért, mert svéd... Ez a fiú vitt el bennünket kocsival a lakáshoz, ahol a buli volt, mert rengeteg mindent vittünk magunkkal (főleg ennivalót). Februárban itt voltam először bulizni, akkor egy kenyai fiú búcsúbulija volt, most egy gautemalaié és Kari szülinapja együtt. Eljött Stian, aki Gödöllőn volt norvég gyakornokunk (épp most jött vissza Gödöllőről), és Gautam, az indiai ex-gyakornok is. Stiannal nagyon jót beszélgettem, nagyon tetszett neki Magyarország, azon töri a fejét, hogy szeretne visszamenni és állást találni. Egész sokat megtanult magyarul 7 hónap alatt...
Fél kettő körül a nappaliban voltunk, egy asztal körül ülve beszélgettünk, Kari megpróbált felállni, de elvesztette az egyensúlyát és ráesett a térdére. valószínűleg a térdkalácsa kiugrott a helyéről, mert nagyon sírt és jajgatott. Először nem tűnt komolynak a dolog, azt gondoltuk, csak túlreagálja a helyzetet, mert rendesen be volt csípve. De tényleg nem tudta mozgatni a lábát és nagyon csúnyán nézett ki a térde. Az egyik lány mentőt hívott és mások meg jeget és törölközőket hoztak. A közelebbi barátai vele voltak, a többieket megkértük, hogy menjenek ki a konyhába. Többen hoztak fájdalomcsillapítót (valami lórúgásból akartak neki egyszerre kettőt beadni, ami fogfájásra való), szerencsére le tudtam beszélni őket, hogy az alkoholra gyógyszert adni nem túl okos megoldás, majd a mentők adnak neki, amit kell. Kb. 20 perc múlva jöttek meg a mentők, egy nagyon fiatal fiú és egy lány, de nem tudtak segíteni, valami hiányzott, így hívtak egy másik mentőt, komolyabb felszereléssel. Ők 2 körül érkeztek meg. 2 adag morfint adtak és belátták, hogy jobb, ha nem mozgatják Kari lábát. Egy felfújható sínbe rakták és levitték. Az, hogy én mentem Karival a kórházba, többé-kevésbé a véletlen dolga volt. Amikor a mentők kijöttek, egy francia srác kérdezte, hogy elmennék-e Karival a kórházba egy norvég lánnyal együtt. Nem tudom, miért pont én, de természetesen igent mondtam. Bár nem volt logikus a választás, mert én sokat segíteni nem tudtam volna, mivel nem beszélek norvégul, a norvég lány meg angolul nem, szóval egymással sem tudtunk volna kommunikálni. Végül úgy alakult, hogy én mentem egyedül a mentőkkel, az a lány sem jött, aki amúgy most együtt lakik Karival (ő még jobban be volt csípve, mint Kari).
Fél háromkor már a kórházban voltunk, Kari a morfintól meg a bortól együtt alig volt ébren, megröntgenezték a lábát és aztán két orvos egy pillanat alatt visszarakta a térdét a helyére. Aztán befáslizták, kapott mankót, egy orvosi igazolást 1 hét betegszabadságról és egy ötszázvalahány koronás szmlát (pedig biztosítva van...). Aztán elengedtek minket. Közben Solvi, Kari lakótársa is megérkezett, együtt mentek haza taxival, én meg egy másik, időközben befutott sráccal mentem hazafelé (a kórház nincs messze a lakásunktól). Ez a fiú német, de Norvégiában született és nem beszél sem angolul, sem németül, hát érdekesen beszélgettünk...
A kórház egyébként nem volt sem nagy, sem túl jól felszerelt, azt hiszem, csak a nem súlyos eseteket hozzák ide, több lábficamost láttam az éjjel. A nővérek és az orvosok kedvesek, segítőkészek voltak, majdnem mindenki beszélt angolul. Látszott, hogy nem túlhajszoltak. Mind nagyon fiatalok voltak és elhivatottnak tűntek. Voltak orvostanhallgatók is éjszakai múszakban, ők segítették az orvosokat. Minden nyugodt, csöndes volt és zökkenőmentesen ment.
Nemrég beszéltem Kari lakótársával MSN-en, Kari jól van, még alszik, és szeretne egy rendes szülinapi ünneplést, így holnap valószínűleg nála vacsorázunk. Gondolom, társaságra is vágyik...
Remélem, több ilyen kalandban nem lesz részem a közeljövőben, szerencsére ez is a körülményekhez képest jól végződött.
2007. június 25., hétfő
Kulturális különbségek
Norvég-pakisztáni
Szombaton, miután hazajöttem a Kastélyból, leültem Hannához, aki a Leon a profi c. film végét nézte, aztán ajánlotta, hogy nézzünk meg egy norvég filmet együtt. Az "Izzat" egy 2004-es film, a pakisztáni alvilágot mutatja be, a norvég maffiával való összefonódásaival együtt. Nem egyedi az eset, ahogy a pakisztáni gyerekek bevonódtak az oslói alvilág mindennapjaiba és ahogy küzdöttek, hogy a családtagjaik előtt megőrizzék a látszatot. Például a szülők nem tudtak norvégul, a fiú pedig úgy iratta alá az intőket, hogy azt mondta, megint kitűnő dolgozatot írt, amit a szülőknek is alá kellett írni. A film azt sugallta, hogy ha a pakisztáni (és egyéb kisebbségi) gyerekek nem illeszkednek be, nem asszimilálódnak, akkor erre a sorsra fognak jutni (például a bandavezér parancsára meg kell ölniük a saját barátjukat). De feltehetőleg ezt a filmet a kisebbségi gyerekek szülei nem látják...
Norvég-szingapúri
Szombat este megérkezett Lars, Trió barátja. Három hónapot töltött Szingapúrban és volt mit meséljen... Részletek az élménybeszámolójából:
Szingapúrban két nagy népcsoport él egymás mellett (de nem együtt): a kínaiak (China Town) és az indiaiak (India City). Tökéletesen őrzik a kultúrájukat, mind az étkezés, mind a nyelv, az öltözködés, az életmód terén. A kínaiaknál még az indiaiak is zsírosabban főznek, Lars többször volt beteg gyomorrontással, ételmérgezéssel. Egy idő után szószt már nem kért az ételekhez, mert az - elmondása szerint - 90%-ban olajból állt. Továbbá a kínaiaknál nagyon ijesztő dolgokat látott: a kínai szépségideál csontsovány és hófehér. Lars szerint szabályosan éheznek... A lányok combja akkora, mint a mi felkarunk és ki sem mozdulnak a házból, nehogy nap érje őket.
A homoszexuálisok életét részletesebben is kifejtette: Ázsiában Lars szerint a párok szórakozással nem töltenek el együtt időt, ha "jól akarják érezni magukat" (have fun), az egyértelmű kinyilatkoztatása annak, hogy szexuális kapcsolatot szeretnének. Az ismerkedés a méretek lekérdezéséből áll (mindenféle méretet). Azért érdekes ez a kérdés, mert Szingapúrban társadalmilag egyáltalán nem elfogadott homoszexuálisnak lenni, így aztán a férfiak kénytelenek megnősülni, márcsak azért is, mert a lakások 90%-a állami tulajdonban van és csak nős ember vehet lakást az államtól. Így aztán a feleségnek sincs meg a társadalmi elismertsége, sem a boldogsága, mert a férj máshol keresi a boldogságot, aki mindeközben rosszul érzi magát amiatt, hogy egy másik embert boldogtalanságba kényszerít. Érdekes, a partnerek sűrű váltogatása viszont elfogadott és nagyon direktek, szókimondóak (ld. az ismerkedést...). Válni viszont lehetséges (de gondolom nem túl gyakori.) Én ezeddig azt hittem, az ázsiaiak zárkózottak...
Szombaton, miután hazajöttem a Kastélyból, leültem Hannához, aki a Leon a profi c. film végét nézte, aztán ajánlotta, hogy nézzünk meg egy norvég filmet együtt. Az "Izzat" egy 2004-es film, a pakisztáni alvilágot mutatja be, a norvég maffiával való összefonódásaival együtt. Nem egyedi az eset, ahogy a pakisztáni gyerekek bevonódtak az oslói alvilág mindennapjaiba és ahogy küzdöttek, hogy a családtagjaik előtt megőrizzék a látszatot. Például a szülők nem tudtak norvégul, a fiú pedig úgy iratta alá az intőket, hogy azt mondta, megint kitűnő dolgozatot írt, amit a szülőknek is alá kellett írni. A film azt sugallta, hogy ha a pakisztáni (és egyéb kisebbségi) gyerekek nem illeszkednek be, nem asszimilálódnak, akkor erre a sorsra fognak jutni (például a bandavezér parancsára meg kell ölniük a saját barátjukat). De feltehetőleg ezt a filmet a kisebbségi gyerekek szülei nem látják...
Norvég-szingapúri
Szombat este megérkezett Lars, Trió barátja. Három hónapot töltött Szingapúrban és volt mit meséljen... Részletek az élménybeszámolójából:
Szingapúrban két nagy népcsoport él egymás mellett (de nem együtt): a kínaiak (China Town) és az indiaiak (India City). Tökéletesen őrzik a kultúrájukat, mind az étkezés, mind a nyelv, az öltözködés, az életmód terén. A kínaiaknál még az indiaiak is zsírosabban főznek, Lars többször volt beteg gyomorrontással, ételmérgezéssel. Egy idő után szószt már nem kért az ételekhez, mert az - elmondása szerint - 90%-ban olajból állt. Továbbá a kínaiaknál nagyon ijesztő dolgokat látott: a kínai szépségideál csontsovány és hófehér. Lars szerint szabályosan éheznek... A lányok combja akkora, mint a mi felkarunk és ki sem mozdulnak a házból, nehogy nap érje őket.
A homoszexuálisok életét részletesebben is kifejtette: Ázsiában Lars szerint a párok szórakozással nem töltenek el együtt időt, ha "jól akarják érezni magukat" (have fun), az egyértelmű kinyilatkoztatása annak, hogy szexuális kapcsolatot szeretnének. Az ismerkedés a méretek lekérdezéséből áll (mindenféle méretet). Azért érdekes ez a kérdés, mert Szingapúrban társadalmilag egyáltalán nem elfogadott homoszexuálisnak lenni, így aztán a férfiak kénytelenek megnősülni, márcsak azért is, mert a lakások 90%-a állami tulajdonban van és csak nős ember vehet lakást az államtól. Így aztán a feleségnek sincs meg a társadalmi elismertsége, sem a boldogsága, mert a férj máshol keresi a boldogságot, aki mindeközben rosszul érzi magát amiatt, hogy egy másik embert boldogtalanságba kényszerít. Érdekes, a partnerek sűrű váltogatása viszont elfogadott és nagyon direktek, szókimondóak (ld. az ismerkedést...). Válni viszont lehetséges (de gondolom nem túl gyakori.) Én ezeddig azt hittem, az ázsiaiak zárkózottak...
2007. június 23., szombat
Egy kis történelem
Ma a királyi kastélyban voltam (Slott), ahol 1 órás angol idegenvezetés mellett megnéztünk 15 termet két szinten és sokat megtudtunk a norvég királyi ház történetéről. Íme egy kis ízelítő.
Norvégiában 1380-ig norvég király uralkodott, majd ettől az évtől fogva Norvégia Dánia része lett. A napóleoni háború következményeképpen 1814-ben vált Norvégia függetlenné (a nyilatkozat aláírását ünneplik május 17-én). Néhány hónappal később unióba kényszerültek Svédországgal, ezúttal már független nemzetként, de közös királlyal és külpolitikával. A svéd királynak minimum évente egyszer Norvégiába kellett látogatni... Az egyenrangúság elve ellenére az unióban Norvégia nem volt egyenrangú Svédországgal (ez utóbbi határozta meg a külpolitikai lépéseket) - és ez nem tetszett a norvégoknak. A norvég parlament létrehozott egy saját konzuli hivatalt, de a svéd-norvég király, II. Oscar nem ismerte el azt. A norvég parlament feloszlott és a király nem tudta megoldani a helyzetet, így 1905-ben felbomlott az unió.
Mivel a norvég királyi ház lényegében már nem létezett, "szerezni" kellett valahonnan egy királyt. A svédek ugye szóba sem jöhettek, a dánok közül viszont volt egy jelölt (nem ellentmondásos a többszáz éves dán uralom után dán királyt meghívni?). Károly (Carl) dán herceg azért is volt megfelelő jelölt, mert távoli norvég felmenői voltak, sőt, mi több, Maud hercegnő volt a felesége, aki VII. Edward király és Alexandra hercegnő brit uralkodópár gyermeke volt (és ezidőtájt a norvégok a britek segítségét remélték). Károly hercegnek és Maud hercegnőnek fia is volt már, tehát a trón további sorsa sem volt kérdéses. Karl Haakon-ra (királyként VII. Haakon) (ejtsd: hókon), fia pedig Olav-ra (e.: úlav) változtatta a nevét. 1905 novemberében hajóztak Dániából Norvégiába, hogy elfoglalják a trónt. Közel 600 éve nem volt a norvégoknak saját királya ezidáig... 1906 júniusában koronázták meg őket, ami Norvégia végleges függetlenségét jelentette. 1937-ben megszületett V. Olav fia, az új trónörökös, akinek tiszteletére az újságok vasárnapi számot is megjelentettek (ami amúgy nem volt szokás).
1940 áprilisában a németek bevonultak Norvégiába, a királyi család még időben először Svédországba, majd Amerikába menekült Roosevelt meghívására (ekkor a jelenlegi király, V. Harald 3 éves volt). Csak 1945 nyarán tértek haza. Ekkor már V. Olav volt a király, akit 1957-ben szenteltek fel, de nem koronáztak meg. Felesége, Martha svéd-dán hercegnő volt, de sosem lehetett királynő, mert 1954-ben meghalt. Így Norvégiának 34 évig nem volt királynője.
1991-ben, apja halála után Harald herceg lett a király, V. Harald-ként. Későbbi feleségét, Sonját 1959-ben ismerte meg, de 9 évet várniuk kellett a házasságal, mert Sonja felső-középosztálybeli családból származott és Harald nem vehette el, amíg engedélyt (törvénymódosítással..) nem kapott. Sonja képzőművészetet, iparművészetet és divattervezést tanult, több kiállítása volt már és rendszeresen részt vesz művészeti eseményeken - mind alkotóként, mind vendégként. Néhány ruháját is maga tervezte, pl. amit az 50. születésnapján viselt (láttam kiállítva, rémes :-)) Idén a királyi pár 70 éves, Harald februárban töltötte be, Sonja júliusban fogja. Ez utóbbi tiszteletére (a korábbi kerek évfordulókhoz hasonlóan) prominens vendégeikkel körbehajózzák Norvégia egy részét, több part menti településnél is megállva. A hajózás amúgy is kedvelt tevékenység a királyi családban, V. Olav olimpiát is nyert, V. Harald pedig több bajnoki címet.
Egyébként ma nyitotta meg újra kapuit a királyi palota, ahogy minden évben van idegenvezetés a nyári időszakban. Idén a királyi pár 70. születésnapja alkalmából kiállítást is kialakítottak 3 teremben. A "Kis Ceremóniateremben" láthatóak dokumentumok, képek V. Harald és Sonja királynő gyermekéveiről (pl. hanglemez az egykori herceg karácsonyi beszédével, amit gyermekként kellett mondjon a népnek, úgy, hogy norvégul nem is tudott teljesen, hiszen 5 évet az USÁ-ban élt). A Bálteremben bemutatják a király és a királynő találkozását 1959-ben egy, a katonai akadémia végzőseinek rendezett bálon, majd az eljegyzést és az esküvőt fotókon, az akkor viselt ruhákat. Ez a termet a Berlini Színház koncertterme és a koppenhágai Christiansborg Palota Nagyterme ihlette, különlegesen díszített, és még különlegesebb, mert egyik épület sem látható már egykori formájában azok közül, amelyek ezt a termet ihlették. A királyi család mindennapi életéről is van itt egy kisebb tárlat, a gyerekekről, unokákról. A Bankett-teremben pedig a királyi családnak küldött ajándékokat mutatják be, többek között azt az étkészletet, amit a terem díszítéséhez igazodva készítettek el (a fal díszítése visszaköszön az étkészlet mintáján). Az épület maga nem túl régi, kevesebb, mint 100 éves, mert 1905-től épült kb. 20 éven át, de csak 1949-től használják, a '90-es években újították fel. Először laktak is benne, manapság csak hivatalos eseményekkor használják, ill. itt van a király és a királynő irodája (Sonja királynő az első nő, akinek irodája van a kastélyban), valamint minden pénteken az egyik teremben találkozik a király és a miniszterek. A termek egyébként sok év sok kultúráját tükrözik, vannak modernebb, egyszerűbb díszítésű termek és olyanok is (pl. az étkezők), ahol a pompeii stílus elevenedik meg. Az egyik termet Trónteremnek hívják, noha a trón ma már nincs ott, hanem a Parlamentben helyezték el. A király dolgozószobája előtti terem az ún. Madárterem, mert itt a falakon Norvégia madárvilága és tájképek, valamint templomi fafaragásos motívumok figyelhetők meg (segítendő a hosszú, unalmas várakozás elkerülését, ugyanis egykoron bárki bemehetett a palotába, hogy beszéljen személyesen a királlyal, de nem tudhatta, mikor ér rá a király). Megoszlanak a vélemények a madarak számáról... A vendégeknek kialakított szárnyban voltunk az ún. Mandela-teremben, amely azért kapta Mandeláról a nevét, mert ő volt az első, aki vendégként szállt itt meg. Útközben jártunk az Előcsarnokban is, ahonnan nyílik az az erkély, ahonnan a királyi pár integetni szokott május 17-én. Valamint itt fogadják a prominens vendégeket, szép a kilátás a városra és a Karl Johans gatéra. Érdemes meglátogatni a Katélyt, szép élmény, ráadásul nem olyan fenséges és tekintélyt parancsoló,mint sok más hasonló épület, hanem itt is érzékelhető, hogy a norvégoknál a király is csak egy a nép fiai közül (pl. V. Harald állami iskolába járt).
Mivel képeket nem lehet készíteni, kérlek, nézzétek meg a linkeket! Jó szórakozást!
Norvégiában 1380-ig norvég király uralkodott, majd ettől az évtől fogva Norvégia Dánia része lett. A napóleoni háború következményeképpen 1814-ben vált Norvégia függetlenné (a nyilatkozat aláírását ünneplik május 17-én). Néhány hónappal később unióba kényszerültek Svédországgal, ezúttal már független nemzetként, de közös királlyal és külpolitikával. A svéd királynak minimum évente egyszer Norvégiába kellett látogatni... Az egyenrangúság elve ellenére az unióban Norvégia nem volt egyenrangú Svédországgal (ez utóbbi határozta meg a külpolitikai lépéseket) - és ez nem tetszett a norvégoknak. A norvég parlament létrehozott egy saját konzuli hivatalt, de a svéd-norvég király, II. Oscar nem ismerte el azt. A norvég parlament feloszlott és a király nem tudta megoldani a helyzetet, így 1905-ben felbomlott az unió.
Mivel a norvég királyi ház lényegében már nem létezett, "szerezni" kellett valahonnan egy királyt. A svédek ugye szóba sem jöhettek, a dánok közül viszont volt egy jelölt (nem ellentmondásos a többszáz éves dán uralom után dán királyt meghívni?). Károly (Carl) dán herceg azért is volt megfelelő jelölt, mert távoli norvég felmenői voltak, sőt, mi több, Maud hercegnő volt a felesége, aki VII. Edward király és Alexandra hercegnő brit uralkodópár gyermeke volt (és ezidőtájt a norvégok a britek segítségét remélték). Károly hercegnek és Maud hercegnőnek fia is volt már, tehát a trón további sorsa sem volt kérdéses. Karl Haakon-ra (királyként VII. Haakon) (ejtsd: hókon), fia pedig Olav-ra (e.: úlav) változtatta a nevét. 1905 novemberében hajóztak Dániából Norvégiába, hogy elfoglalják a trónt. Közel 600 éve nem volt a norvégoknak saját királya ezidáig... 1906 júniusában koronázták meg őket, ami Norvégia végleges függetlenségét jelentette. 1937-ben megszületett V. Olav fia, az új trónörökös, akinek tiszteletére az újságok vasárnapi számot is megjelentettek (ami amúgy nem volt szokás).
1940 áprilisában a németek bevonultak Norvégiába, a királyi család még időben először Svédországba, majd Amerikába menekült Roosevelt meghívására (ekkor a jelenlegi király, V. Harald 3 éves volt). Csak 1945 nyarán tértek haza. Ekkor már V. Olav volt a király, akit 1957-ben szenteltek fel, de nem koronáztak meg. Felesége, Martha svéd-dán hercegnő volt, de sosem lehetett királynő, mert 1954-ben meghalt. Így Norvégiának 34 évig nem volt királynője.
1991-ben, apja halála után Harald herceg lett a király, V. Harald-ként. Későbbi feleségét, Sonját 1959-ben ismerte meg, de 9 évet várniuk kellett a házasságal, mert Sonja felső-középosztálybeli családból származott és Harald nem vehette el, amíg engedélyt (törvénymódosítással..) nem kapott. Sonja képzőművészetet, iparművészetet és divattervezést tanult, több kiállítása volt már és rendszeresen részt vesz művészeti eseményeken - mind alkotóként, mind vendégként. Néhány ruháját is maga tervezte, pl. amit az 50. születésnapján viselt (láttam kiállítva, rémes :-)) Idén a királyi pár 70 éves, Harald februárban töltötte be, Sonja júliusban fogja. Ez utóbbi tiszteletére (a korábbi kerek évfordulókhoz hasonlóan) prominens vendégeikkel körbehajózzák Norvégia egy részét, több part menti településnél is megállva. A hajózás amúgy is kedvelt tevékenység a királyi családban, V. Olav olimpiát is nyert, V. Harald pedig több bajnoki címet.
Egyébként ma nyitotta meg újra kapuit a királyi palota, ahogy minden évben van idegenvezetés a nyári időszakban. Idén a királyi pár 70. születésnapja alkalmából kiállítást is kialakítottak 3 teremben. A "Kis Ceremóniateremben" láthatóak dokumentumok, képek V. Harald és Sonja királynő gyermekéveiről (pl. hanglemez az egykori herceg karácsonyi beszédével, amit gyermekként kellett mondjon a népnek, úgy, hogy norvégul nem is tudott teljesen, hiszen 5 évet az USÁ-ban élt). A Bálteremben bemutatják a király és a királynő találkozását 1959-ben egy, a katonai akadémia végzőseinek rendezett bálon, majd az eljegyzést és az esküvőt fotókon, az akkor viselt ruhákat. Ez a termet a Berlini Színház koncertterme és a koppenhágai Christiansborg Palota Nagyterme ihlette, különlegesen díszített, és még különlegesebb, mert egyik épület sem látható már egykori formájában azok közül, amelyek ezt a termet ihlették. A királyi család mindennapi életéről is van itt egy kisebb tárlat, a gyerekekről, unokákról. A Bankett-teremben pedig a királyi családnak küldött ajándékokat mutatják be, többek között azt az étkészletet, amit a terem díszítéséhez igazodva készítettek el (a fal díszítése visszaköszön az étkészlet mintáján). Az épület maga nem túl régi, kevesebb, mint 100 éves, mert 1905-től épült kb. 20 éven át, de csak 1949-től használják, a '90-es években újították fel. Először laktak is benne, manapság csak hivatalos eseményekkor használják, ill. itt van a király és a királynő irodája (Sonja királynő az első nő, akinek irodája van a kastélyban), valamint minden pénteken az egyik teremben találkozik a király és a miniszterek. A termek egyébként sok év sok kultúráját tükrözik, vannak modernebb, egyszerűbb díszítésű termek és olyanok is (pl. az étkezők), ahol a pompeii stílus elevenedik meg. Az egyik termet Trónteremnek hívják, noha a trón ma már nincs ott, hanem a Parlamentben helyezték el. A király dolgozószobája előtti terem az ún. Madárterem, mert itt a falakon Norvégia madárvilága és tájképek, valamint templomi fafaragásos motívumok figyelhetők meg (segítendő a hosszú, unalmas várakozás elkerülését, ugyanis egykoron bárki bemehetett a palotába, hogy beszéljen személyesen a királlyal, de nem tudhatta, mikor ér rá a király). Megoszlanak a vélemények a madarak számáról... A vendégeknek kialakított szárnyban voltunk az ún. Mandela-teremben, amely azért kapta Mandeláról a nevét, mert ő volt az első, aki vendégként szállt itt meg. Útközben jártunk az Előcsarnokban is, ahonnan nyílik az az erkély, ahonnan a királyi pár integetni szokott május 17-én. Valamint itt fogadják a prominens vendégeket, szép a kilátás a városra és a Karl Johans gatéra. Érdemes meglátogatni a Katélyt, szép élmény, ráadásul nem olyan fenséges és tekintélyt parancsoló,mint sok más hasonló épület, hanem itt is érzékelhető, hogy a norvégoknál a király is csak egy a nép fiai közül (pl. V. Harald állami iskolába járt).
Mivel képeket nem lehet készíteni, kérlek, nézzétek meg a linkeket! Jó szórakozást!
2007. június 18., hétfő
Mami és Attila Osloban
Június 6-12. között édesanyám (Mami) és párja, Attila jöttek el meglátogatni. 6-án, szerdán a reptéren vártam őket, a gép csak bő 1 órát késett... Ahogy megérkeztek, vonattal jöttünk be a városba, a vonat is késett technikai okok miatt. Így kb. este 7 óra után értünk haza hozzám, tettünk-vettünk, aztán bementünk a városközpontba az Oslo kártyáért, amit már megrendeltem és másnaptól volt érvényes. Természetesen az információs központ már 8-kor bezárt (mi néhány perccel utána értünk oda), annak ellenére, hogy az általuk kiadott információs füzetben leírtak szerint este 10-ig vannak nyitva... Kicsit még kószáltunk a belvárosban, majd hazasétáltunk.
Másnap én már nyitáskor (reggel 7-kor) az információnál voltam, kiváltottam az Oslo kártyákat (ami érdekes módon nem névre szóló, mint pl. Salzburgban volt), bedobtam a saját postaládánkba és elmentem dolgozni. Napközben Mamiék a Kultúrtörténeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában jártak, megnézték a Királyi Várat és a Parlamentet (ez utóbbit belülről is, készségesen beengedték őket, nem úgy, mint otthon tették volna). Mindenhol elboldogultak minimális angoltudással is, a norvégok barátságosak és segítőkészek voltak. Aztán az Egyetem parkjában találkoztunk (nem kis feladat volt megtalálni őket... - ld. kép),
megkóstoltuk az igazi török kebapot (jobb, mint az otthoni!), voltunk a Vigelands-parkban (én már negyedszerre!), ahol találkoztunk a cseh gyakornokkal, Andrzej-jel (ő egyedül nézelődött). Attilának nagyon tetszettek Vigeland szobrai, Maminak inkább a park (ahonnan még a holmenkolleni síugrató is látszott!).
Este még elmentünk moziba (nagy merészség volt Norvégiában, ráadásul egy francia filmre), az Edith Piaf életéről szóló La vie en rose c. filmet néztük meg, ami norvég felirattal és francia szöveggel is egész érthető volt. Hazáig sétáltunk az Aker Bryggétől, itthon jóllaktunk garnélarákkal, lazaccal, és minden más jóval.
Másnap Mami és Attila az Oslo fjord partján járt, láttak hatalmas óceánjáró hajót (aminek az orrán leszállópálya van...), a híres vitorlásverseny (Faerder regatta) startját, amin a király is rendszeresen indulni szokott (tavaly meg is nyerte). Látták az Akershus erődöt kívül-belül, hatalmas, gyönyörű termekkel. Ezután Bygdoy félszigeten jártak a Viking Hajómúzeumban, a Kon-Tiki Múzeumban, a Skanzenban és a Fram Múzeumban (ez mutatja be az Északi-Sark meghódításához használt hajót és eszközöket). Munka után a Skanzennál találkoztunk, aztán lesétáltunk a partra, láttunk néhány egzotikus épületet (követségeket) és komppal jöttünk vissza a Városházához. Abból is látszik, hogy a norvégoknak a hajó is csak egy tömegközlekedési eszköz, hogy a városi bérlet érvényes a kompra is... Estére foglaltam asztalt a Lorry Étterembe (akkor még nem is tudtam, hogy milyen felkapott hely, állítólag norvég és külföldi hírességek is szívesen járnak ide, többek közt Robbie Williams is itt járt nemrég).
Nagyon finom rénszarvashúst ettünk vörösáfonyával, a kerthelyiség barátságos és hangulatos volt, az emberek szinte sorban álltak az asztalokért. Megkóstoltuk a búzasört (fehér sör) és a helyi édességeket is :-) Aztán hazagurultunk :-D
Szombaton a 11-es expressz busszal utaztunk Tjömébe, ahonnan a térkép szerint már csak egy rövid út vezetett volna a Világ Végére (Verdens Ende). A térképen persze nem volt mérték... Kb. fél órás gyaloglás és többszöri érdeklődés után kiderült, hogy gyalog nincs is olyan közel, nemhiába a világ VÉGÉRE akartunk menni... Szerencsénkre 50 (!) perc után jött egy busz (ami egyébként 2 óránként jár), így volt időnk ebédelni (piknikezni).
Amikor leszálltunk a buszról, még nem sejtettük, milyen lávány vár ránk, hiszen erdős részen vezetett az út... egészes a kietlen sziklás partig. A világ végén hatalmas, a víz által selymes-gömbölyűre koptatott kopár sziklák (többnyire vöröses-szürkésre festve) meredtek ki a tengerből. Sehol egy fa, csak néhány moha és páfrány utalt arra, hogy még itt is van élet. Na és persze a vijjogó sirályok (itt nem az Oslóból jól ismert feket fejűek, hanem nagyobb testű és fehér fejű madarak voltak) és a sütkérező emberek itt is megjelentek. A Világ Végét egy régi világítótorony másolata (balra) őrzi, Szküllát és Karübdiszt nem találtuk.
Visszafelé megálltunk Tönsbergben, ami egy 9. századeli település, a dombtetőn egy várrommal (amit csak távolról láttunk az idő szűke miatt). Természetesen itt is volt élet a fjord partján, egy kisebb helyi fesztivál révén. Este Mami még kitalálta, hogy sétáljunk kicsit Oslóban, mutassam meg, hol dolgozom. Én teljesen el is felejtettem a Ringneshez közeli vízesést, mondtam is, hogy nincs is arrafelé semmi különös :-) Mamiék meg csak ámultak, hogy milyen szép (persze este ki volt világítva, így még szebb volt).
Vasárnap végre kipihentük az előző napok fáradalmait, aztán elmentünk a Munch Múzeumba, ahol Munch néhány képén kívül az osztrák Schiele képeit és rajzait is kiállították (ez utóbbi nekem nagy trauma volt). Majd meglátogattuk a Botanikus Kertet, találkoztunk véletlenül a lengyel gyakornokkal, majd besétáltunk az óvárosba, végig a főutcán (Karl Johans gate), ahol őstermelők árulták a termékeiket, szerte az egész országból. Szinte mindent meg is lehetett kóstolni, így megtudtuk, milyen kecskesajtokat, különböző ízesítésű (boros, erdei gyümölcsös, stb.) rénszarvas-szalámikat (az előbbi fajtából vettünk is a fiúknak), süteményeket, rebarbara-italt, lekvárokat, fenyőmézt, créme bruillé-t készítenek Norvégia különböző tájain. Kóstoltunk valami furát is, ami barna volt, mint a marhahús, csak sokkal rágósabb (grillezve) - és a tippem beigazolódott, ez volt a bálnahús. Állítólag egy-két évtizede még tiltott volt itt is, ma csak a világ (szinte összes) többi országában tilos forgalmazni. Kisétáltunk az Aker Bryggéhez is, de itt sajnos már épp véget ért a program. Aztán láttunk pár képet egy természetfotós fantasztikus képeiből (kiselefánt!), ide még később visszamegyek megnézni alaposan az összeset!
Hétfőn sajnos megint munkanap várt, kevés izgalommal, de délután együtt voltunk Grönlandon, a bevándorlók negyedében, ahol végigjártuk az egzotikus (pakisztáni, indiai) textilboltokat, ettünk az Ali Baba török étteremben (ahol én már korábban jártam Karival) a magyar ízekre kicsit emlékeztető finomságokat. Mami megállapította, hogy ebben a városban nincs egy normális cipőbolt (lehet, hogy egykori norvég tanárom ezért mondta, hogy Budapest a cipőboltok városa?!?), aztán vettünk pakisztáni textíliát :-) Itthon a csomagolás után még éjfélkor nekiindultunk újra megnézni a vízesést és haza is értünk hajnali 1-re, kb. kettőkor aludtunk el, hogy másnap 6-kor keljünk, hogy kimenjünk együtt a pályaudvarra (Mamiék meg tovább nélkülem a reptérre). Mondtam is másnap a főnökömnek, hogy a szüleim úgy élvezték az ittlétet, mintha huszonévesek lennének, különösen a hosszú, világos éjszakákat. :-) Mondjuk én nem bántam, hogy ilyen fiatalosak, rengeteget sétáltunk (ők különösen, amikor én dolgoztam), nagyon aktív pihenés volt és végre velem is történt valami. Már aznap, amikor elmentek, hiányzott a jó társaság, hogy nem az üres lakásba kellett hazajönnöm. Kedden délután senki nem volt itthon, Trió még Mallorcán, a svéd lányokat meg ki tudja... Itthon árválkodtam, tévét néztem, olvastam, és úgy éreztem magam, mint egy szingli. Mami, gyertek vissza! :-)
Másnap én már nyitáskor (reggel 7-kor) az információnál voltam, kiváltottam az Oslo kártyákat (ami érdekes módon nem névre szóló, mint pl. Salzburgban volt), bedobtam a saját postaládánkba és elmentem dolgozni. Napközben Mamiék a Kultúrtörténeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában jártak, megnézték a Királyi Várat és a Parlamentet (ez utóbbit belülről is, készségesen beengedték őket, nem úgy, mint otthon tették volna). Mindenhol elboldogultak minimális angoltudással is, a norvégok barátságosak és segítőkészek voltak. Aztán az Egyetem parkjában találkoztunk (nem kis feladat volt megtalálni őket... - ld. kép),
Este még elmentünk moziba (nagy merészség volt Norvégiában, ráadásul egy francia filmre), az Edith Piaf életéről szóló La vie en rose c. filmet néztük meg, ami norvég felirattal és francia szöveggel is egész érthető volt. Hazáig sétáltunk az Aker Bryggétől, itthon jóllaktunk garnélarákkal, lazaccal, és minden más jóval.
Másnap Mami és Attila az Oslo fjord partján járt, láttak hatalmas óceánjáró hajót (aminek az orrán leszállópálya van...), a híres vitorlásverseny (Faerder regatta) startját, amin a király is rendszeresen indulni szokott (tavaly meg is nyerte). Látták az Akershus erődöt kívül-belül, hatalmas, gyönyörű termekkel. Ezután Bygdoy félszigeten jártak a Viking Hajómúzeumban, a Kon-Tiki Múzeumban, a Skanzenban és a Fram Múzeumban (ez mutatja be az Északi-Sark meghódításához használt hajót és eszközöket). Munka után a Skanzennál találkoztunk, aztán lesétáltunk a partra, láttunk néhány egzotikus épületet (követségeket) és komppal jöttünk vissza a Városházához. Abból is látszik, hogy a norvégoknak a hajó is csak egy tömegközlekedési eszköz, hogy a városi bérlet érvényes a kompra is... Estére foglaltam asztalt a Lorry Étterembe (akkor még nem is tudtam, hogy milyen felkapott hely, állítólag norvég és külföldi hírességek is szívesen járnak ide, többek közt Robbie Williams is itt járt nemrég).
Nagyon finom rénszarvashúst ettünk vörösáfonyával, a kerthelyiség barátságos és hangulatos volt, az emberek szinte sorban álltak az asztalokért. Megkóstoltuk a búzasört (fehér sör) és a helyi édességeket is :-) Aztán hazagurultunk :-DSzombaton a 11-es expressz busszal utaztunk Tjömébe, ahonnan a térkép szerint már csak egy rövid út vezetett volna a Világ Végére (Verdens Ende). A térképen persze nem volt mérték... Kb. fél órás gyaloglás és többszöri érdeklődés után kiderült, hogy gyalog nincs is olyan közel, nemhiába a világ VÉGÉRE akartunk menni... Szerencsénkre 50 (!) perc után jött egy busz (ami egyébként 2 óránként jár), így volt időnk ebédelni (piknikezni).
Amikor leszálltunk a buszról, még nem sejtettük, milyen lávány vár ránk, hiszen erdős részen vezetett az út... egészes a kietlen sziklás partig. A világ végén hatalmas, a víz által selymes-gömbölyűre koptatott kopár sziklák (többnyire vöröses-szürkésre festve) meredtek ki a tengerből. Sehol egy fa, csak néhány moha és páfrány utalt arra, hogy még itt is van élet. Na és persze a vijjogó sirályok (itt nem az Oslóból jól ismert feket fejűek, hanem nagyobb testű és fehér fejű madarak voltak) és a sütkérező emberek itt is megjelentek. A Világ Végét egy régi világítótorony másolata (balra) őrzi, Szküllát és Karübdiszt nem találtuk.Visszafelé megálltunk Tönsbergben, ami egy 9. századeli település, a dombtetőn egy várrommal (amit csak távolról láttunk az idő szűke miatt). Természetesen itt is volt élet a fjord partján, egy kisebb helyi fesztivál révén. Este Mami még kitalálta, hogy sétáljunk kicsit Oslóban, mutassam meg, hol dolgozom. Én teljesen el is felejtettem a Ringneshez közeli vízesést, mondtam is, hogy nincs is arrafelé semmi különös :-) Mamiék meg csak ámultak, hogy milyen szép (persze este ki volt világítva, így még szebb volt).
Vasárnap végre kipihentük az előző napok fáradalmait, aztán elmentünk a Munch Múzeumba, ahol Munch néhány képén kívül az osztrák Schiele képeit és rajzait is kiállították (ez utóbbi nekem nagy trauma volt). Majd meglátogattuk a Botanikus Kertet, találkoztunk véletlenül a lengyel gyakornokkal, majd besétáltunk az óvárosba, végig a főutcán (Karl Johans gate), ahol őstermelők árulták a termékeiket, szerte az egész országból. Szinte mindent meg is lehetett kóstolni, így megtudtuk, milyen kecskesajtokat, különböző ízesítésű (boros, erdei gyümölcsös, stb.) rénszarvas-szalámikat (az előbbi fajtából vettünk is a fiúknak), süteményeket, rebarbara-italt, lekvárokat, fenyőmézt, créme bruillé-t készítenek Norvégia különböző tájain. Kóstoltunk valami furát is, ami barna volt, mint a marhahús, csak sokkal rágósabb (grillezve) - és a tippem beigazolódott, ez volt a bálnahús. Állítólag egy-két évtizede még tiltott volt itt is, ma csak a világ (szinte összes) többi országában tilos forgalmazni. Kisétáltunk az Aker Bryggéhez is, de itt sajnos már épp véget ért a program. Aztán láttunk pár képet egy természetfotós fantasztikus képeiből (kiselefánt!), ide még később visszamegyek megnézni alaposan az összeset!
Hétfőn sajnos megint munkanap várt, kevés izgalommal, de délután együtt voltunk Grönlandon, a bevándorlók negyedében, ahol végigjártuk az egzotikus (pakisztáni, indiai) textilboltokat, ettünk az Ali Baba török étteremben (ahol én már korábban jártam Karival) a magyar ízekre kicsit emlékeztető finomságokat. Mami megállapította, hogy ebben a városban nincs egy normális cipőbolt (lehet, hogy egykori norvég tanárom ezért mondta, hogy Budapest a cipőboltok városa?!?), aztán vettünk pakisztáni textíliát :-) Itthon a csomagolás után még éjfélkor nekiindultunk újra megnézni a vízesést és haza is értünk hajnali 1-re, kb. kettőkor aludtunk el, hogy másnap 6-kor keljünk, hogy kimenjünk együtt a pályaudvarra (Mamiék meg tovább nélkülem a reptérre). Mondtam is másnap a főnökömnek, hogy a szüleim úgy élvezték az ittlétet, mintha huszonévesek lennének, különösen a hosszú, világos éjszakákat. :-) Mondjuk én nem bántam, hogy ilyen fiatalosak, rengeteget sétáltunk (ők különösen, amikor én dolgoztam), nagyon aktív pihenés volt és végre velem is történt valami. Már aznap, amikor elmentek, hiányzott a jó társaság, hogy nem az üres lakásba kellett hazajönnöm. Kedden délután senki nem volt itthon, Trió még Mallorcán, a svéd lányokat meg ki tudja... Itthon árválkodtam, tévét néztem, olvastam, és úgy éreztem magam, mint egy szingli. Mami, gyertek vissza! :-)
2007. június 17., vasárnap
Az első nyári hétvége
Jó régen nem írtam már, most először lássuk, mi történt 2 hete!Június elsején nyárnyitó Hawaii buli volt a Ringnesnél. Úgy látszik, a norvégok imádják a Hawaii partykat, az AIESEC táborban is volt egy. Mindenki virágos mintás dolgokba vagy Hawaii feliratú ruhákba öltözött és művirág-láncot kapott a nyakába a welcome drinkhez. Nekem nem sok kedvem volt bulizni, szakadt kint az eső és kb. 12 fok volt, az eredetileg a teraszra tervezett buli így végül beltéri lett. A dekoráció nagyon ötletes volt. Sajnos nagyon kevés ember jött el a rossz idő miatt, kb. 60-an voltunk (máskor 160-an szoktak lenni). Az előre elkészített vacsora (grillezett virsli, hússzeletek, héjában sült krumpli, saláták) finom volt, a zenészek (egy kb. 15 fős fúvószenekar) nagyon jó tánczenét játszottak és egy kolléga még meg is táncoltatott (remélem, Peti féltékenykedsz, a férfi 70 és a halál között van :-))
Megismertem a Ringnesnél dolgozó svájci srácot végre, akivel jót beszélgettünk róluk, rólunk és a norvégokról. Egy idő után Arild, a főnököm is csatlakozott. Később vele négyszemközt is beszéltem az ő elvárásairól, az enyémekről a gyakorlatommal kapcsolatban. A saját szemléletem megváltoztatása lesz a kihívás ebben a gyakorlatban, nem maga a munka. De valahol minden AIESEC gyakorlat erről (is) szól. Fura, hogy egyenrangú partnerként kezel a főnököm, hiszen egy hierarchikus kultúrából jövök. Fura, hogy azt várja, én,mint kívülálló, aki rálátok a Ringnesre, adjak tanácsot, hogy mit változtassanak. Hiszen 3 hónap alatt még alig láttam, alig tapasztaltam! Úgy tűnik, a következő 3 hónapban sem vár rám sok munka...
Szombat reggel végre kisütött a nap, nagyon is. Hirtelen a 12 fokból 25 lett, igen, itt így mennek a dolgok. Egyik napról a másikra radikálisan megváltozik az idő. Aznap volt Osloban a zene napja, több utcát lezártak és sátrakat állítottak fel, ahol mindenféle zenészek, bandák, énekesek, DJ-k játszottak-énekeltek. A képen épp Karival ülünk a Városháza előtti téren és rockzenét hallgatunk. Érdekes, bárhol leültünk, az adott banda az utolsó számba kezdett bele :-) Így aztán mindig továbbálltunk. A koncertek körbejárása után fagyiztunk az Aker Brygg
énél (az első nyári, kültéri fagyi!!), ebédeltünk Grönlandon egy török étteremben (előjöttek a hazai ízek, lehet, hogy a magyar konyhának tényleg sok köze van a törökhöz, ahogy azt Gabi párja, a török Kemal említette nekem egyszer?!?). Az ebéd után hazajöttünk hozzám, Kari és Trió boroztak, aztán kimentünk a mellettünk lévő parkba az afrikai koncertre. Leültünk a fűbe egy plédre és élveztük a napsütést és a zenét este 7-kor. A koncert 8-ig tartott, akkor hazamentünk, megnéztünk egy DVD-t (The Prestige), aztán majdnem éjfélkor eldöntöttük, hogy elmegyünk bulizni. Rögtön a főutca felé vezető úton, a sarkon találtunk is egy helyet, ahol nagyon jó reggae zenét játszottak, csak sajnos ők is nem sokkal azután, hogy megérkeztünk, abbahagyták (ez valami rossz ómen?). Így továbbmentünk zenés-táncolós helyet keresni. Eltartott egy darabig, mire találtunk egy jó bulit, voltunk bent vagy 3-4 másik helyen is, de vagy a zene nem volt jó, vagy a hely maga nem tetszett, végül véletlenül összefutottunk Kari egy ismerősével, aki ajánlott egy reggae-koncertet. Nagy nehezen odataláltunk, út közben találkoztunk azokkal is, akik abból a buliból jöttek, ahonnan mi is indultunk. Egy afro srác mondta is nekem az utcán, hogy nagyon jól táncoltam az előző buliban :-) A koncert nem volt olyan jó, mint az első, de a hangulat itt is nagyon jó volt. Láttam kerekes székes srácot táncolni a zenére a barátnőjével, aki kísérte. Engem egy brazil és egy kongói fiú is megtáncoltatott, összességében nagyon jó volt (azt hiszem, Peti, itt az ideje, hogy kicsit Te is belehúzzál, hihi). Háromkor ez is véget ért és hazasétáltunk Karival, ekkor már világos volt. Most először történt, hogy ilyen sokáig kimaradtam, de így nem nehéz biztonságosan bulizni, ha még világos van, amikor elkezdjük és már világos, amikor hazamegyünk és alig telt el közben 3-4 óra... Fél négykor megreggeliztünk Karival és négykor bedőltünk az ágyba, aludtunk is kb. 11-ig. Máshol a gyakornokok így élnek minden héten :-)Vasárnap Kari hazament és megbeszéltük, hogy fél nyolckor találkozunk a mozi előtt. Ugyanis este 8-ra volt mozijegyünk, a Goya szellemei (Goya's ghosts) c. filmre. Elég érdekes volt.. Mindenesetre elgondolkodtató és tartalmas, a végén nem is tudtam, hogy hogy lett ilyen hirtelen vége... Nekem való volt, nem úgy, mint a Gyűrűk ura :-) És már csak 3 nap volt Mamiék érkeztéig :-))
2007. június 3., vasárnap
Telemark
Első nap (szombat)
Reggel fél nyolckor találkoztunk Carstennel, hozott friss péksüteményt, ezt, és a romlandó dolgokat kiettük a hűtőmből, majd fél 9 és 9 között elindultunk az Oslotól nyugatra fekvő Telemark megyébe. Eredetileg a part mentén akartunk lemenni Kristiansand-ig, de beláttuk, hogy túl messze van, így be kell érjük egy megyével.
A táj sokszínűsége (és közelsége) miatt esett a választásunk Telemarkra.
11 órakor már egy hatalmas tó (fjord?) mellett autóztunk és többször megálltunk, annyira szép volt a kilátás. Kb. 10 perccel később szemünk elé tárult egy gyönyörű havas hegy, a maga teljes valójában. Ez lett a kedvenc hegyem a környéken :-) Amúgy Rjukan nevű kis településre tartottunk, ami a Hardangervidda hegység és nemzeti park területén fekszik. Először szállást kerestünk, találtunk is egy szimpatikus kis faházat (hytte-t) a "faház-városban". Aztán gyalog elindultunk felfedezni a környéket, megkeresni a felvonót és kirándulni a hegyen.
Rjukan
Ez a kis település a norvég ellenállás jelképe lett. Híres a vizierőművéről és az 1943-ban itt történtekről. A régi vizierőmű elég lerobbant, állítólag valamelyik részében múzeum működik, a
z új erőmű már modern, de kívül esik a városon, csak a hegyről láttuk. Az egyik legnagyobb (még norvég) cég, a NorskHydro tulajdonában van - a város így leginkább iparvárosnak néz ki. 1943-ban szabotőrök hallatlan hősiességgel állították le a nehézvíz előállítását és ezáltal azt, hogy a németek kifejlesszék az atombombát. Eredetileg brit és norvég kommandósok hajtották volna végre az akciót, de töb szerencsétlenség után ez kudarcba fulladt, végül másodszorra csak norvégok vettek részt az akcióban. Ennek a nyomait őrzik kiállított tárgyakkal a felvonónál is.
A Krossobanen felvonó Skandinávia legrégibb kábeles (?) felvonója, 1928-ból. A mai napig csak 2 kabin jár rajta, egy kék és egy piros, amelyeket erdei gyümölcsökről neveztel el: fekete áfonya és piros áfonya. Állítólag a NorskHydro azért építtette, hogy Rjukan lakói télen-nyáron láthassák a napot... Gvepseborg (886 m) hegyre vitt fel, ahonnan Norvégia kb. 1/6-át lehet látni! Majd elindultunk egy rövidebb túrára. Kis gyaloglás után nagy meglepetés fogadott, kilencszázvalahány méteren hó volt!!! Néhol az út keresztül is ment a havon, elég hamar vizesek lettünk, de persze az élmény hatalmas volt. Ráadásul végig olyan érzésem volt, hogy nem Norvégiában vagyok, hanem Ausztriában :-) A hegy tetején egy nagy plató van, ahonnan körbe minden irányba havas hegyeket lehet látni. Néhol a platón kis tavak keletkeztek a megolvadt hóból, patakok csörgedeztek, de élőlényt egyet sem láttunk. Ebéd után elindultunk lefelé, hogy elérjük az utolsó lemenő járatot 3-kor. Érdekes módon le kellett telefonálni fentről, hogy jöjjenek fel értünk, pedig még menetrend szerinti időben voltunk...
Kis faházunk elé kitettük cipőinket száradni (szerencsére az enyém alig volt vizes) és élveztük a napsütést. Ezután jött a vacsora beszerzése c. hadművelet. A ház megtalálása előtt láttam a város elején boltot, ami szombaton 8-ig nyitva szokott lenni. Mivel nekem volt száraz cipőm, én mentem felderíteni a terepet kb. 6 órakor. Mivel Pünkösd előtt voltunk ott 1 nappal, a bolt már 4-kor bezárt... Felmentem a városka másik végébe a másik boltba, az is zárva volt, a harmadikon meg bejáratot sem találtam.... Kb. másfél óra alatt sikerült vacorát szereznem egy gyros-os szerű helyről (sok finom rántott csirkét), mire már mindent tudtam a városról: a rendőrség, a gyógyszertár, a mozi, a templom helyét, de minden kihalt volt és zárva. Mintha az egész városban egy lélek sem lakott volna. De jól megvacsoráztunk, én ezzel kb. 20 km-t gyalogoltam aznap, így elfáradva (jó és tartalmas beszélgetés után) nyugovóra tértünk emeletes ágyainkban.
Második nap (vasárnap)
Reggeli után Heddal felé vettük az irányt. Itt található az ország legnagyobb árboctemploma, ahol misére készülődtek, így benézhettünk az oltárhoz is.
Felsétáltunk a közeli dombra, ahol a jellegzetes telemarki gazdasági épületet (csűrt) láthattuk, aztán elautóztunk a Telemark csatornához (Telemarkkanalen). Ez fjordok láncolata, amit korábban hajózhatóvá tettek, hogy a jeget és a faárut ezen szállíthassák. Korábban a neten kinéztünk egy hajóutat, de a hotelnél, ahol az autót hagyhattuk volna, felvilágosítottak, hogy még nincs főszezon (majd csak jövő héttől lesz), és még nem járnak a hajók. Menjünk másnap Skienbe, ott próbálkozzunk. Ez nem volt járható út, mert tudtuk, hogy hétfőre esőt ígértek, esőben hajózni meg nem jó. Így aztán úgy döntöttünk, egy részét megnézzük a fjordoknak autóval. Piknikeztünk a parton, megálltunk Ulefuss-ban és Lunde-ben, ahol láttuk, hol, milyen zsilipekkel engedik be a hajókat a kikötőbe, és a hegyi utak mentén sok helyen szálltunk ki körülnézni. Ez a rész a Hargitára emlékeztetett nagyon :-) Nagy fenyőerdők, hegyek körbe-körbe. Este Skienben akartunk megszállni, mire odaértünk, már szakadt az eső és hideg volt. Egyik kinézett szálláshelyünkön sem volt szabad hely, vagy nagyon drága volt. Aztán felhívtuk Alexet, aki Skienben (román) AIESEC gyakornok (és korábban írt nekem, hogy szóljunk, ha ott járunk, üljünk be együtt valahova). Tudván, hogy az AIESEC-eseknek jó kapcsolataik vannak, Alextől kértünk segítséget és néhány telefon után el is helyezett minket egy ír lánynál (aki ráadául sem is AIESEC-es, hanem IAESTE-s). Így működik ez otthon is, ha valakinek segítségre van szüksége, megtaláljuk a módját :-) Rachel (aki ír) egyedül lakik egy nagy lakásban, így mindhármunknak külön szobája volt. Pontosabban Carsten az egyik (üres) szobában aludt a földön hálózsákban, és a nappaliban a heverőn, de volt meleg helyünk, Rachel személyében jó társaságunk és mindez ingyen.
Este még elmentünk egy hangulatos helyre, a Lundetagen Pubba, ahol megkóstoltam a helyi, skieni sört, a Lundetagent. Sajnos az igazság az, hogy sokkal jobb, mint a Ringnes sör, nem keserű!!! Aztán a szakadó esőben hazamentünk, Carsten (mivel ő nem ivott), hazavitte Alexet, aki igencsak messze lakott) én meg beszélgettem Rachel-lel. Ez nem volt egyszerű, az ír kiejtése kicsit megnehezítette a dolgot... Kiderült, hogy nem is kötelező Írországban írül tanulni, meg kihalóban van a nyelv, ami teljesen különbözik az angoltól mind kiejtésben, mind nyelvtanban, de a kultúra is más, nemcsak a nyelv.
Harmadik nap (hétfő)
Reggel Rachel reggelivel fogadott minket (miután 8-kor eldöntöttük, hogy a szakadó esőben nem indulunk el), aztán még jót beszélgettünk a norvégokról, az írekről, britekről, és persze a németekről és magyarokról is. Rachel mondta, hogy mennyire fura volt neki, hogy a norvégoknál nincs rendes kiszolgálás pl. az éttermekben, kicsit hitetlenkedtünk, nekem mások voltak a tapasztalataim.
Amikor csendesedett az eső, elindultunk Kragerö-be, a tengerparti kisvárosba, amely a jellgzetes fehér házairól és szigetcsoportjáról híres. Az idő hideg és szomorkás volt, kicsit mi is, hogy ilyen hamar véget ért ez a kis kirándulás. Megnéztük Munch szobrát, aki itt festett egy időben (az ő híres képe a Sikoly), bejártuk a várost, az egyik kis szigetet. Ez Kragerö a szomszédos szigetről:
Kragerö-ből Sandefjordba mentünk, nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nyitva volt és enni is lehetett valamit. Itt kiderült, hogy Rachelnek volt igaza a kiszolgálást illetően. Oda sem jöttek hozzánk megkérdezni, hogy mit akarunk (focimeccs volt és nem is rendes étterem volt, mert a könyv által megadott címen más volt, mint amit a könyv írt). Végül nekem kellett odamenni a pulthoz és tört norvégsággal elmondani, mit szeretnénk. A (vélhetően török) fiú nem is tudott angolul, így norvégul kellett elboldogulni. A vacsora után megkerestük a Torp repteret, rendben otthagytuk az autót, vártunk a buszomra, közben Carsten becsekkolt. Szomorú volt az elválás, olyan érzéssel, hogy egy nagyon jó barátra leltem, de nem tudom, mikor látom legközelebb, az érzés leginkább olyan volt, mintha örökre váltunk volna el. Este 11-kor már itthon is voltam és beszélgettem Petivel :-)
Szép emlékekkel, nagyon jó beszélgetésekkel, sok nevetéssel és legfőkébb gyönyörű tájjal, erdővel-heggyel-folyóval-fjorddal teli volt ez a hétvége. És nemsokára jönnek Mamiék!!!!
Puszi!
Reggel fél nyolckor találkoztunk Carstennel, hozott friss péksüteményt, ezt, és a romlandó dolgokat kiettük a hűtőmből, majd fél 9 és 9 között elindultunk az Oslotól nyugatra fekvő Telemark megyébe. Eredetileg a part mentén akartunk lemenni Kristiansand-ig, de beláttuk, hogy túl messze van, így be kell érjük egy megyével.
A táj sokszínűsége (és közelsége) miatt esett a választásunk Telemarkra.11 órakor már egy hatalmas tó (fjord?) mellett autóztunk és többször megálltunk, annyira szép volt a kilátás. Kb. 10 perccel később szemünk elé tárult egy gyönyörű havas hegy, a maga teljes valójában. Ez lett a kedvenc hegyem a környéken :-) Amúgy Rjukan nevű kis településre tartottunk, ami a Hardangervidda hegység és nemzeti park területén fekszik. Először szállást kerestünk, találtunk is egy szimpatikus kis faházat (hytte-t) a "faház-városban". Aztán gyalog elindultunk felfedezni a környéket, megkeresni a felvonót és kirándulni a hegyen.
Rjukan
Ez a kis település a norvég ellenállás jelképe lett. Híres a vizierőművéről és az 1943-ban itt történtekről. A régi vizierőmű elég lerobbant, állítólag valamelyik részében múzeum működik, a
z új erőmű már modern, de kívül esik a városon, csak a hegyről láttuk. Az egyik legnagyobb (még norvég) cég, a NorskHydro tulajdonában van - a város így leginkább iparvárosnak néz ki. 1943-ban szabotőrök hallatlan hősiességgel állították le a nehézvíz előállítását és ezáltal azt, hogy a németek kifejlesszék az atombombát. Eredetileg brit és norvég kommandósok hajtották volna végre az akciót, de töb szerencsétlenség után ez kudarcba fulladt, végül másodszorra csak norvégok vettek részt az akcióban. Ennek a nyomait őrzik kiállított tárgyakkal a felvonónál is.A Krossobanen felvonó Skandinávia legrégibb kábeles (?) felvonója, 1928-ból. A mai napig csak 2 kabin jár rajta, egy kék és egy piros, amelyeket erdei gyümölcsökről neveztel el: fekete áfonya és piros áfonya. Állítólag a NorskHydro azért építtette, hogy Rjukan lakói télen-nyáron láthassák a napot... Gvepseborg (886 m) hegyre vitt fel, ahonnan Norvégia kb. 1/6-át lehet látni! Majd elindultunk egy rövidebb túrára. Kis gyaloglás után nagy meglepetés fogadott, kilencszázvalahány méteren hó volt!!! Néhol az út keresztül is ment a havon, elég hamar vizesek lettünk, de persze az élmény hatalmas volt. Ráadásul végig olyan érzésem volt, hogy nem Norvégiában vagyok, hanem Ausztriában :-) A hegy tetején egy nagy plató van, ahonnan körbe minden irányba havas hegyeket lehet látni. Néhol a platón kis tavak keletkeztek a megolvadt hóból, patakok csörgedeztek, de élőlényt egyet sem láttunk. Ebéd után elindultunk lefelé, hogy elérjük az utolsó lemenő járatot 3-kor. Érdekes módon le kellett telefonálni fentről, hogy jöjjenek fel értünk, pedig még menetrend szerinti időben voltunk...
Kis faházunk elé kitettük cipőinket száradni (szerencsére az enyém alig volt vizes) és élveztük a napsütést. Ezután jött a vacsora beszerzése c. hadművelet. A ház megtalálása előtt láttam a város elején boltot, ami szombaton 8-ig nyitva szokott lenni. Mivel nekem volt száraz cipőm, én mentem felderíteni a terepet kb. 6 órakor. Mivel Pünkösd előtt voltunk ott 1 nappal, a bolt már 4-kor bezárt... Felmentem a városka másik végébe a másik boltba, az is zárva volt, a harmadikon meg bejáratot sem találtam.... Kb. másfél óra alatt sikerült vacorát szereznem egy gyros-os szerű helyről (sok finom rántott csirkét), mire már mindent tudtam a városról: a rendőrség, a gyógyszertár, a mozi, a templom helyét, de minden kihalt volt és zárva. Mintha az egész városban egy lélek sem lakott volna. De jól megvacsoráztunk, én ezzel kb. 20 km-t gyalogoltam aznap, így elfáradva (jó és tartalmas beszélgetés után) nyugovóra tértünk emeletes ágyainkban.
Második nap (vasárnap)
Reggeli után Heddal felé vettük az irányt. Itt található az ország legnagyobb árboctemploma, ahol misére készülődtek, így benézhettünk az oltárhoz is.
Felsétáltunk a közeli dombra, ahol a jellegzetes telemarki gazdasági épületet (csűrt) láthattuk, aztán elautóztunk a Telemark csatornához (Telemarkkanalen). Ez fjordok láncolata, amit korábban hajózhatóvá tettek, hogy a jeget és a faárut ezen szállíthassák. Korábban a neten kinéztünk egy hajóutat, de a hotelnél, ahol az autót hagyhattuk volna, felvilágosítottak, hogy még nincs főszezon (majd csak jövő héttől lesz), és még nem járnak a hajók. Menjünk másnap Skienbe, ott próbálkozzunk. Ez nem volt járható út, mert tudtuk, hogy hétfőre esőt ígértek, esőben hajózni meg nem jó. Így aztán úgy döntöttünk, egy részét megnézzük a fjordoknak autóval. Piknikeztünk a parton, megálltunk Ulefuss-ban és Lunde-ben, ahol láttuk, hol, milyen zsilipekkel engedik be a hajókat a kikötőbe, és a hegyi utak mentén sok helyen szálltunk ki körülnézni. Ez a rész a Hargitára emlékeztetett nagyon :-) Nagy fenyőerdők, hegyek körbe-körbe. Este Skienben akartunk megszállni, mire odaértünk, már szakadt az eső és hideg volt. Egyik kinézett szálláshelyünkön sem volt szabad hely, vagy nagyon drága volt. Aztán felhívtuk Alexet, aki Skienben (román) AIESEC gyakornok (és korábban írt nekem, hogy szóljunk, ha ott járunk, üljünk be együtt valahova). Tudván, hogy az AIESEC-eseknek jó kapcsolataik vannak, Alextől kértünk segítséget és néhány telefon után el is helyezett minket egy ír lánynál (aki ráadául sem is AIESEC-es, hanem IAESTE-s). Így működik ez otthon is, ha valakinek segítségre van szüksége, megtaláljuk a módját :-) Rachel (aki ír) egyedül lakik egy nagy lakásban, így mindhármunknak külön szobája volt. Pontosabban Carsten az egyik (üres) szobában aludt a földön hálózsákban, és a nappaliban a heverőn, de volt meleg helyünk, Rachel személyében jó társaságunk és mindez ingyen.
Este még elmentünk egy hangulatos helyre, a Lundetagen Pubba, ahol megkóstoltam a helyi, skieni sört, a Lundetagent. Sajnos az igazság az, hogy sokkal jobb, mint a Ringnes sör, nem keserű!!! Aztán a szakadó esőben hazamentünk, Carsten (mivel ő nem ivott), hazavitte Alexet, aki igencsak messze lakott) én meg beszélgettem Rachel-lel. Ez nem volt egyszerű, az ír kiejtése kicsit megnehezítette a dolgot... Kiderült, hogy nem is kötelező Írországban írül tanulni, meg kihalóban van a nyelv, ami teljesen különbözik az angoltól mind kiejtésben, mind nyelvtanban, de a kultúra is más, nemcsak a nyelv.
Harmadik nap (hétfő)
Reggel Rachel reggelivel fogadott minket (miután 8-kor eldöntöttük, hogy a szakadó esőben nem indulunk el), aztán még jót beszélgettünk a norvégokról, az írekről, britekről, és persze a németekről és magyarokról is. Rachel mondta, hogy mennyire fura volt neki, hogy a norvégoknál nincs rendes kiszolgálás pl. az éttermekben, kicsit hitetlenkedtünk, nekem mások voltak a tapasztalataim.
Amikor csendesedett az eső, elindultunk Kragerö-be, a tengerparti kisvárosba, amely a jellgzetes fehér házairól és szigetcsoportjáról híres. Az idő hideg és szomorkás volt, kicsit mi is, hogy ilyen hamar véget ért ez a kis kirándulás. Megnéztük Munch szobrát, aki itt festett egy időben (az ő híres képe a Sikoly), bejártuk a várost, az egyik kis szigetet. Ez Kragerö a szomszédos szigetről:
Kragerö-ből Sandefjordba mentünk, nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nyitva volt és enni is lehetett valamit. Itt kiderült, hogy Rachelnek volt igaza a kiszolgálást illetően. Oda sem jöttek hozzánk megkérdezni, hogy mit akarunk (focimeccs volt és nem is rendes étterem volt, mert a könyv által megadott címen más volt, mint amit a könyv írt). Végül nekem kellett odamenni a pulthoz és tört norvégsággal elmondani, mit szeretnénk. A (vélhetően török) fiú nem is tudott angolul, így norvégul kellett elboldogulni. A vacsora után megkerestük a Torp repteret, rendben otthagytuk az autót, vártunk a buszomra, közben Carsten becsekkolt. Szomorú volt az elválás, olyan érzéssel, hogy egy nagyon jó barátra leltem, de nem tudom, mikor látom legközelebb, az érzés leginkább olyan volt, mintha örökre váltunk volna el. Este 11-kor már itthon is voltam és beszélgettem Petivel :-)
Szép emlékekkel, nagyon jó beszélgetésekkel, sok nevetéssel és legfőkébb gyönyörű tájjal, erdővel-heggyel-folyóval-fjorddal teli volt ez a hétvége. És nemsokára jönnek Mamiék!!!!
Puszi!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)