Vidám-szomorú napok

Hétvége

Szombaton - bár nagyon lógott az eső lába - úgy döntöttem, elvillamosozom Majorstua városrészbe megnézni egy kézműves vásárt. Nagy nehezen meg is találtam, de nagy csalódás volt, összesen 3, azaz három sátrat állítottak fel a kézművesek, egy keramikus, egy köves-gyöngyös-ékszeres és egy mindenes volt ott. Hazafelé sétáltam kicsit a belvárosban, sokkal szebb volt így, hogy hétágra sütött a nap és a szökőkutakban végre víz is volt. Láttam rengeteg végzős középiskolást, akiket piros vagy kék kantáros nadrágjukról és balhéjaikról lehet felismerni. Alapvetően békés népség, az utcán nincs velük gond, de tegnap olvastam az újságban (az Aftenposten angol honlapján), hogy egy 7 éves kisfiúval akartak sört itatni, ami önmagában bűncselekmény. A nadrágjukon van egy kis zseb, amiben általános adatokat tartalmazó kártyák vannak, emlékbe a barátoknak, ismerősöknek, gyerekeknek gyűjteménybe, Szegény kisfiú csak a sör megisvása után kaphatott volna ilyet; másnap felháborodott szülők levelei érkeztek a középiskolások iskolájának igazgatójához...

A szombat esti buli Karinál nagyon jól sikerült, volt sok ismeretlen norvég, 3 gyakornok fiú, akik a meghívásomnak köszönhetően jöttek el, és 2 román vendég, akik egy tévedés miatt keveredtek oda. A fiú gyakornok volt 2-3 éve, még rajta van a levelezőlistán, és Karit összetévesztette egy másik Karival, így ketten (a fiú és a barátnője) úgy jöttek a buliba, hogy ott derült ki, senkit nem ismernek és mi sem ismertük őket. Legalább vicces volt :-)
Az egyik gyakornok fiúval , Daniellel (Venezualából) sokat beszélgettem, érdekes dolgokat mesélt. Például a nevekről: náluk 2 keresztneve és 2 vezetékneve van mindenkinek. Az első keresztnév amit a szülők adnak, a második az apáé/anyáé, a vezetéknévből az első az apáé, a második az anyáé. Aláíráskor az első nevet használják mindenből. Ezzel szemben a braziloknál az anya vezetéknevét kapják a gyerekek, ha jól emlékszem. A venezuelaiak a Juan-t Cso-csonak becézik, mert a gyerekeknek nehéz kimondani a Juant, ezért később is minden Juanon rajta ragad a Cso-cso (így, szaggatottan mondják). Danielt pedig Dánielnek (persze nem olyan hosszú á-vel, mint mi) mondják, nem Denielnek (angolosan), és Daninak becézik. Nagyon tetszett neki, hogy nálunk is :-) Mesélte, hogy mennyire változatos az országa, hegy, völgy, esőerdő, folyó, hó, minden van. Kint sokszor 40-45 fok van, ezért ők akkor húznak kabátot, ha bemennek a házba! Mondta is, milyen fura ez neki Norvégiában, hogy kifele kell kabátot venni... Egyébként ez az első alkalom, hogy Európában jár. A barátnője olasz (volt), 5 évig jártak együtt, és amikor Daniel eljött, akkor szakítottak, mert egy év sok idő, addig bármelyikük beleszerethet másba - mondta ő. A spanyol és a portugál hasonlósága miatt nagyon jól megértik egymást a brazil Thiers-szel. Érdekes módon egyikükről sem mondanám meg ránézésre, hogy dél-amerikai, annyira európai arcuk van. Semmi latinos arcvonás...

Vasárnap egész nap szakadt az eső, ki sem tettem a lábam, végül focimeccsre sem mentünk el (nyitott lelátóra...), de sokat beszélgettem Krisztivel, Zsombor párjával, csináltam norvég házit és próbáltam elfoglalni magam. Ekkor olvastam az angol nyelvű híreket is, ahol írták, hogy kb. egy hete megerőszakoltak egy negyvenvalahányéves nőt a mi kerületünkben és az elkövető egy harmincas afroamerikai férfi volt, akit el is fogtak (a legutóbbi eset itt februárban volt). Ezt ugyan nem tudtam szombaton, amikor 2 sarkot egyedül kellett hazajönnöm a buli után, de olyan rossz érzésem volt, túl nagy volt a csend. Szerencsére semmi nem történt, csak félelmetes volt kicsit a csöndes utca. Vasárnap este megnéztük Trióval a The Departed c. filmet (a magyar címe azt hiszem, A tégla volt), kár, hogy tele volt cifrábbnál cifrább szavakkal, de a lényeget még angol felirattal is nehéz volt érteni... Persze a képek beszélnek, de a szöveget sem árt néha érteni :-)

Hétfői kalandok az ügyintézéssel

Pénteken Lars, a norvég AIESEC elnöke újra felhívta a rendőrséget, hogy a posta miatt visszakapták-e a munkavállalási engedélyemet, de mint kiderült, még ki sem küldték. Május 3-án megérkezett, szóval megvan, elkészült! Mondták, hétfőn menjek be érte. Ott is voltam már fél 8 előtt (nyitás csak 1/4 9-kor, persze iszonyat hosszú sor volt, de erre készültem). Szakadt az eső és kb. 10 fok volt. Amikor beengedtek, kaptam sorszámot (56) és vártam újabb majdnem egy órát. Amikor sorrakerültem, kedvesen felvilágosított egy fiatalember, hogy május 3-án csak a Bevándorlási Hivatal küldte meg nekik, a rendőrségnek a papírokat, de az még hozzájuk nem érkezett meg (14-e van!). Ha meglenne, akkor is a 3. emeleten lenne, ahonnan postára adják, ők nem adhatják oda személyesen. Akkor meg minek hívtak be?!? Így ma nem tudtam elmenni az adóhivatalba sem, kérni adókártyát és személyi számot. Szóval mit tegyek mást, várjak. Ezen már csak nevetni tudtam kínomban. Hátha meglesznek a papírok, mire hazamegyek.

Ennél már csak "jobb" jött a munkahelyemen. A cipőm, nadrágom csurom vizes volt, nem tudtam bejelentkezni a beléptetőrendszeren, mert pénteken valamiért nem léptetett ki. Arild ebéd után mondta, hogy az ő fönöke (aki egész múlt héten bent volt és egy mozdulattal elintézte, hogy Arild nekem szánt kártyás kijelentkezési javaslata ellenére se kapjak fizetést az otthon töltött napokra) elfelejtett szólni nekem, hogy nem folytatatom a norvég tanfolyamot, mert a cégnek nincs erre kerete. Másik két lány tanul most nyelvet ennél a nyelviskolásnál, mert ők egy programban vesznek részt és 1 évig Lengyelországban ill. Németországban fognak dolgozni. Hát eddig tartott a jó életem. Megint szakad az eső, hazafelé a cipőm is beázott és Trió a vacsoraígéretét is lemondta. Nem sok kedvem van bármit is csinálni, pedig van egy halom házim holnapra. Most nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen nehezen megy minden, és amit eddig élveztem (a nyelvtanulást), az sem lesz már, ráadásul munkám is alig van, nem érzem túl hasznosnak magam. Kérdeztem Arildot, hogy a köv. 3 hónapban lesz-e több munkám, azt mondta, most tervezi a következő időszakot és lesz. Meg fel akarja hívni a rendőrséget meg a Bevándorlási Hivatalt, mert ez már tűrhetetlen.

Ennyit mára. Remélem, holnap legalább a nap kisüt.