Mami és Attila Osloban

Június 6-12. között édesanyám (Mami) és párja, Attila jöttek el meglátogatni. 6-án, szerdán a reptéren vártam őket, a gép csak bő 1 órát késett... Ahogy megérkeztek, vonattal jöttünk be a városba, a vonat is késett technikai okok miatt. Így kb. este 7 óra után értünk haza hozzám, tettünk-vettünk, aztán bementünk a városközpontba az Oslo kártyáért, amit már megrendeltem és másnaptól volt érvényes. Természetesen az információs központ már 8-kor bezárt (mi néhány perccel utána értünk oda), annak ellenére, hogy az általuk kiadott információs füzetben leírtak szerint este 10-ig vannak nyitva... Kicsit még kószáltunk a belvárosban, majd hazasétáltunk.

Másnap én már nyitáskor (reggel 7-kor) az információnál voltam, kiváltottam az Oslo kártyákat (ami érdekes módon nem névre szóló, mint pl. Salzburgban volt), bedobtam a saját postaládánkba és elmentem dolgozni. Napközben Mamiék a Kultúrtörténeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában jártak, megnézték a Királyi Várat és a Parlamentet (ez utóbbit belülről is, készségesen beengedték őket, nem úgy, mint otthon tették volna). Mindenhol elboldogultak minimális angoltudással is, a norvégok barátságosak és segítőkészek voltak. Aztán az Egyetem parkjában találkoztunk (nem kis feladat volt megtalálni őket... - ld. kép),

megkóstoltuk az igazi török kebapot (jobb, mint az otthoni!), voltunk a Vigelands-parkban (én már negyedszerre!), ahol találkoztunk a cseh gyakornokkal, Andrzej-jel (ő egyedül nézelődött). Attilának nagyon tetszettek Vigeland szobrai, Maminak inkább a park (ahonnan még a holmenkolleni síugrató is látszott!).
Este még elmentünk moziba (nagy merészség volt Norvégiában, ráadásul egy francia filmre), az Edith Piaf életéről szóló La vie en rose c. filmet néztük meg, ami norvég felirattal és francia szöveggel is egész érthető volt. Hazáig sétáltunk az Aker Bryggétől, itthon jóllaktunk garnélarákkal, lazaccal, és minden más jóval.

Másnap Mami és Attila az Oslo fjord partján járt, láttak hatalmas óceánjáró hajót (aminek az orrán leszállópálya van...), a híres vitorlásverseny (Faerder regatta) startját, amin a király is rendszeresen indulni szokott (tavaly meg is nyerte). Látták az Akershus erődöt kívül-belül, hatalmas, gyönyörű termekkel. Ezután Bygdoy félszigeten jártak a Viking Hajómúzeumban, a Kon-Tiki Múzeumban, a Skanzenban és a Fram Múzeumban (ez mutatja be az Északi-Sark meghódításához használt hajót és eszközöket). Munka után a Skanzennál találkoztunk, aztán lesétáltunk a partra, láttunk néhány egzotikus épületet (követségeket) és komppal jöttünk vissza a Városházához. Abból is látszik, hogy a norvégoknak a hajó is csak egy tömegközlekedési eszköz, hogy a városi bérlet érvényes a kompra is... Estére foglaltam asztalt a Lorry Étterembe (akkor még nem is tudtam, hogy milyen felkapott hely, állítólag norvég és külföldi hírességek is szívesen járnak ide, többek közt Robbie Williams is itt járt nemrég). Nagyon finom rénszarvashúst ettünk vörösáfonyával, a kerthelyiség barátságos és hangulatos volt, az emberek szinte sorban álltak az asztalokért. Megkóstoltuk a búzasört (fehér sör) és a helyi édességeket is :-) Aztán hazagurultunk :-D

Szombaton a 11-es expressz busszal utaztunk Tjömébe, ahonnan a térkép szerint már csak egy rövid út vezetett volna a Világ Végére (Verdens Ende). A térképen persze nem volt mérték... Kb. fél órás gyaloglás és többszöri érdeklődés után kiderült, hogy gyalog nincs is olyan közel, nemhiába a világ VÉGÉRE akartunk menni... Szerencsénkre 50 (!) perc után jött egy busz (ami egyébként 2 óránként jár), így volt időnk ebédelni (piknikezni). Amikor leszálltunk a buszról, még nem sejtettük, milyen lávány vár ránk, hiszen erdős részen vezetett az út... egészes a kietlen sziklás partig. A világ végén hatalmas, a víz által selymes-gömbölyűre koptatott kopár sziklák (többnyire vöröses-szürkésre festve) meredtek ki a tengerből. Sehol egy fa, csak néhány moha és páfrány utalt arra, hogy még itt is van élet. Na és persze a vijjogó sirályok (itt nem az Oslóból jól ismert feket fejűek, hanem nagyobb testű és fehér fejű madarak voltak) és a sütkérező emberek itt is megjelentek. A Világ Végét egy régi világítótorony másolata (balra) őrzi, Szküllát és Karübdiszt nem találtuk.
Visszafelé megálltunk Tönsbergben, ami egy 9. századeli település, a dombtetőn egy várrommal (amit csak távolról láttunk az idő szűke miatt). Természetesen itt is volt élet a fjord partján, egy kisebb helyi fesztivál révén. Este Mami még kitalálta, hogy sétáljunk kicsit Oslóban, mutassam meg, hol dolgozom. Én teljesen el is felejtettem a Ringneshez közeli vízesést, mondtam is, hogy nincs is arrafelé semmi különös :-) Mamiék meg csak ámultak, hogy milyen szép (persze este ki volt világítva, így még szebb volt).

Vasárnap végre kipihentük az előző napok fáradalmait, aztán elmentünk a Munch Múzeumba, ahol Munch néhány képén kívül az osztrák Schiele képeit és rajzait is kiállították (ez utóbbi nekem nagy trauma volt). Majd meglátogattuk a Botanikus Kertet, találkoztunk véletlenül a lengyel gyakornokkal, majd besétáltunk az óvárosba, végig a főutcán (Karl Johans gate), ahol őstermelők árulták a termékeiket, szerte az egész országból. Szinte mindent meg is lehetett kóstolni, így megtudtuk, milyen kecskesajtokat, különböző ízesítésű (boros, erdei gyümölcsös, stb.) rénszarvas-szalámikat (az előbbi fajtából vettünk is a fiúknak), süteményeket, rebarbara-italt, lekvárokat, fenyőmézt, créme bruillé-t készítenek Norvégia különböző tájain. Kóstoltunk valami furát is, ami barna volt, mint a marhahús, csak sokkal rágósabb (grillezve) - és a tippem beigazolódott, ez volt a bálnahús. Állítólag egy-két évtizede még tiltott volt itt is, ma csak a világ (szinte összes) többi országában tilos forgalmazni. Kisétáltunk az Aker Bryggéhez is, de itt sajnos már épp véget ért a program. Aztán láttunk pár képet egy természetfotós fantasztikus képeiből (kiselefánt!), ide még később visszamegyek megnézni alaposan az összeset!

Hétfőn sajnos megint munkanap várt, kevés izgalommal, de délután együtt voltunk Grönlandon, a bevándorlók negyedében, ahol végigjártuk az egzotikus (pakisztáni, indiai) textilboltokat, ettünk az Ali Baba török étteremben (ahol én már korábban jártam Karival) a magyar ízekre kicsit emlékeztető finomságokat. Mami megállapította, hogy ebben a városban nincs egy normális cipőbolt (lehet, hogy egykori norvég tanárom ezért mondta, hogy Budapest a cipőboltok városa?!?), aztán vettünk pakisztáni textíliát :-) Itthon a csomagolás után még éjfélkor nekiindultunk újra megnézni a vízesést és haza is értünk hajnali 1-re, kb. kettőkor aludtunk el, hogy másnap 6-kor keljünk, hogy kimenjünk együtt a pályaudvarra (Mamiék meg tovább nélkülem a reptérre). Mondtam is másnap a főnökömnek, hogy a szüleim úgy élvezték az ittlétet, mintha huszonévesek lennének, különösen a hosszú, világos éjszakákat. :-) Mondjuk én nem bántam, hogy ilyen fiatalosak, rengeteget sétáltunk (ők különösen, amikor én dolgoztam), nagyon aktív pihenés volt és végre velem is történt valami. Már aznap, amikor elmentek, hiányzott a jó társaság, hogy nem az üres lakásba kellett hazajönnöm. Kedden délután senki nem volt itthon, Trió még Mallorcán, a svéd lányokat meg ki tudja... Itthon árválkodtam, tévét néztem, olvastam, és úgy éreztem magam, mint egy szingli. Mami, gyertek vissza! :-)