Telemark

Első nap (szombat)

Reggel fél nyolckor találkoztunk Carstennel, hozott friss péksüteményt, ezt, és a romlandó dolgokat kiettük a hűtőmből, majd fél 9 és 9 között elindultunk az Oslotól nyugatra fekvő Telemark megyébe. Eredetileg a part mentén akartunk lemenni Kristiansand-ig, de beláttuk, hogy túl messze van, így be kell érjük egy megyével. A táj sokszínűsége (és közelsége) miatt esett a választásunk Telemarkra.
11 órakor már egy hatalmas tó (fjord?) mellett autóztunk és többször megálltunk, annyira szép volt a kilátás. Kb. 10 perccel később szemünk elé tárult egy gyönyörű havas hegy, a maga teljes valójában. Ez lett a kedvenc hegyem a környéken :-) Amúgy Rjukan nevű kis településre tartottunk, ami a Hardangervidda hegység és nemzeti park területén fekszik. Először szállást kerestünk, találtunk is egy szimpatikus kis faházat (hytte-t) a "faház-városban". Aztán gyalog elindultunk felfedezni a környéket, megkeresni a felvonót és kirándulni a hegyen.

Rjukan
Ez a kis település a norvég ellenállás jelképe lett. Híres a vizierőművéről és az 1943-ban itt történtekről. A régi vizierőmű elég lerobbant, állítólag valamelyik részében múzeum működik, az új erőmű már modern, de kívül esik a városon, csak a hegyről láttuk. Az egyik legnagyobb (még norvég) cég, a NorskHydro tulajdonában van - a város így leginkább iparvárosnak néz ki. 1943-ban szabotőrök hallatlan hősiességgel állították le a nehézvíz előállítását és ezáltal azt, hogy a németek kifejlesszék az atombombát. Eredetileg brit és norvég kommandósok hajtották volna végre az akciót, de töb szerencsétlenség után ez kudarcba fulladt, végül másodszorra csak norvégok vettek részt az akcióban. Ennek a nyomait őrzik kiállított tárgyakkal a felvonónál is.

A Krossobanen felvonó Skandinávia legrégibb kábeles (?) felvonója, 1928-ból. A mai napig csak 2 kabin jár rajta, egy kék és egy piros, amelyeket erdei gyümölcsökről neveztel el: fekete áfonya és piros áfonya. Állítólag a NorskHydro azért építtette, hogy Rjukan lakói télen-nyáron láthassák a napot... Gvepseborg (886 m) hegyre vitt fel, ahonnan Norvégia kb. 1/6-át lehet látni! Majd elindultunk egy rövidebb túrára. Kis gyaloglás után nagy meglepetés fogadott, kilencszázvalahány méteren hó volt!!! Néhol az út keresztül is ment a havon, elég hamar vizesek lettünk, de persze az élmény hatalmas volt. Ráadásul végig olyan érzésem volt, hogy nem Norvégiában vagyok, hanem Ausztriában :-) A hegy tetején egy nagy plató van, ahonnan körbe minden irányba havas hegyeket lehet látni. Néhol a platón kis tavak keletkeztek a megolvadt hóból, patakok csörgedeztek, de élőlényt egyet sem láttunk. Ebéd után elindultunk lefelé, hogy elérjük az utolsó lemenő járatot 3-kor. Érdekes módon le kellett telefonálni fentről, hogy jöjjenek fel értünk, pedig még menetrend szerinti időben voltunk...

Kis faházunk elé kitettük cipőinket száradni (szerencsére az enyém alig volt vizes) és élveztük a napsütést. Ezután jött a vacsora beszerzése c. hadművelet. A ház megtalálása előtt láttam a város elején boltot, ami szombaton 8-ig nyitva szokott lenni. Mivel nekem volt száraz cipőm, én mentem felderíteni a terepet kb. 6 órakor. Mivel Pünkösd előtt voltunk ott 1 nappal, a bolt már 4-kor bezárt... Felmentem a városka másik végébe a másik boltba, az is zárva volt, a harmadikon meg bejáratot sem találtam.... Kb. másfél óra alatt sikerült vacorát szereznem egy gyros-os szerű helyről (sok finom rántott csirkét), mire már mindent tudtam a városról: a rendőrség, a gyógyszertár, a mozi, a templom helyét, de minden kihalt volt és zárva. Mintha az egész városban egy lélek sem lakott volna. De jól megvacsoráztunk, én ezzel kb. 20 km-t gyalogoltam aznap, így elfáradva (jó és tartalmas beszélgetés után) nyugovóra tértünk emeletes ágyainkban.


Második nap (vasárnap)

Reggeli után Heddal felé vettük az irányt. Itt található az ország legnagyobb árboctemploma, ahol misére készülődtek, így benézhettünk az oltárhoz is.

Felsétáltunk a közeli dombra, ahol a jellegzetes telemarki gazdasági épületet (csűrt) láthattuk, aztán elautóztunk a Telemark csatornához (Telemarkkanalen). Ez fjordok láncolata, amit korábban hajózhatóvá tettek, hogy a jeget és a faárut ezen szállíthassák. Korábban a neten kinéztünk egy hajóutat, de a hotelnél, ahol az autót hagyhattuk volna, felvilágosítottak, hogy még nincs főszezon (majd csak jövő héttől lesz), és még nem járnak a hajók. Menjünk másnap Skienbe, ott próbálkozzunk. Ez nem volt járható út, mert tudtuk, hogy hétfőre esőt ígértek, esőben hajózni meg nem jó. Így aztán úgy döntöttünk, egy részét megnézzük a fjordoknak autóval. Piknikeztünk a parton, megálltunk Ulefuss-ban és Lunde-ben, ahol láttuk, hol, milyen zsilipekkel engedik be a hajókat a kikötőbe, és a hegyi utak mentén sok helyen szálltunk ki körülnézni. Ez a rész a Hargitára emlékeztetett nagyon :-) Nagy fenyőerdők, hegyek körbe-körbe. Este Skienben akartunk megszállni, mire odaértünk, már szakadt az eső és hideg volt. Egyik kinézett szálláshelyünkön sem volt szabad hely, vagy nagyon drága volt. Aztán felhívtuk Alexet, aki Skienben (román) AIESEC gyakornok (és korábban írt nekem, hogy szóljunk, ha ott járunk, üljünk be együtt valahova). Tudván, hogy az AIESEC-eseknek jó kapcsolataik vannak, Alextől kértünk segítséget és néhány telefon után el is helyezett minket egy ír lánynál (aki ráadául sem is AIESEC-es, hanem IAESTE-s). Így működik ez otthon is, ha valakinek segítségre van szüksége, megtaláljuk a módját :-) Rachel (aki ír) egyedül lakik egy nagy lakásban, így mindhármunknak külön szobája volt. Pontosabban Carsten az egyik (üres) szobában aludt a földön hálózsákban, és a nappaliban a heverőn, de volt meleg helyünk, Rachel személyében jó társaságunk és mindez ingyen.

Este még elmentünk egy hangulatos helyre, a Lundetagen Pubba, ahol megkóstoltam a helyi, skieni sört, a Lundetagent. Sajnos az igazság az, hogy sokkal jobb, mint a Ringnes sör, nem keserű!!! Aztán a szakadó esőben hazamentünk, Carsten (mivel ő nem ivott), hazavitte Alexet, aki igencsak messze lakott) én meg beszélgettem Rachel-lel. Ez nem volt egyszerű, az ír kiejtése kicsit megnehezítette a dolgot... Kiderült, hogy nem is kötelező Írországban írül tanulni, meg kihalóban van a nyelv, ami teljesen különbözik az angoltól mind kiejtésben, mind nyelvtanban, de a kultúra is más, nemcsak a nyelv.


Harmadik nap (hétfő)

Reggel Rachel reggelivel fogadott minket (miután 8-kor eldöntöttük, hogy a szakadó esőben nem indulunk el), aztán még jót beszélgettünk a norvégokról, az írekről, britekről, és persze a németekről és magyarokról is. Rachel mondta, hogy mennyire fura volt neki, hogy a norvégoknál nincs rendes kiszolgálás pl. az éttermekben, kicsit hitetlenkedtünk, nekem mások voltak a tapasztalataim.

Amikor csendesedett az eső, elindultunk Kragerö-be, a tengerparti kisvárosba, amely a jellgzetes fehér házairól és szigetcsoportjáról híres. Az idő hideg és szomorkás volt, kicsit mi is, hogy ilyen hamar véget ért ez a kis kirándulás. Megnéztük Munch szobrát, aki itt festett egy időben (az ő híres képe a Sikoly), bejártuk a várost, az egyik kis szigetet. Ez Kragerö a szomszédos szigetről:


Kragerö-ből Sandefjordba mentünk, nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nyitva volt és enni is lehetett valamit. Itt kiderült, hogy Rachelnek volt igaza a kiszolgálást illetően. Oda sem jöttek hozzánk megkérdezni, hogy mit akarunk (focimeccs volt és nem is rendes étterem volt, mert a könyv által megadott címen más volt, mint amit a könyv írt). Végül nekem kellett odamenni a pulthoz és tört norvégsággal elmondani, mit szeretnénk. A (vélhetően török) fiú nem is tudott angolul, így norvégul kellett elboldogulni. A vacsora után megkerestük a Torp repteret, rendben otthagytuk az autót, vártunk a buszomra, közben Carsten becsekkolt. Szomorú volt az elválás, olyan érzéssel, hogy egy nagyon jó barátra leltem, de nem tudom, mikor látom legközelebb, az érzés leginkább olyan volt, mintha örökre váltunk volna el. Este 11-kor már itthon is voltam és beszélgettem Petivel :-)

Szép emlékekkel, nagyon jó beszélgetésekkel, sok nevetéssel és legfőkébb gyönyörű tájjal, erdővel-heggyel-folyóval-fjorddal teli volt ez a hétvége. És nemsokára jönnek Mamiék!!!!

Puszi!