Vitorlázás 07. 12-13.

07. 12. csütörtök

Reggelire felvágottat, májkrémet, paradicsomos makrélát (ezt nagyon szeretem), nutellát, tejbegrízt kaptunk, svédasztalos rendszerben. Minden nap más-más 2 ember segíti a szakácsot, beosztás szerint. Fél órás váltásban kell figyelni a hajó elején a többi hajót, sziklákat, horgászokat, mert a hajó végéből a kapitány nem sok mindent lát. Ezen kívül váltásban segítünk a kapitánynak kormányozni (neki nagyon fárasztó lenne napi 6-8 órán keresztül ott állni) és negyed óránként ellenőrizni kell, hogy nincs-e tűz a hajón, ezt jelenteni a kapitánynak.

Reggeli után felmentünk a kastélyhoz, hogy megnézzük a múzeumot, de egy amerikai csoport miatt nem jutottunk be.Amúgy éjszaka nem hajóztunk, így nyugodtan aludtunk. Ma kb. fél 11-kor indultunk el, hogy 6-8 órás hajózás után elérjünk a Hardanger fjord bejáratához, ahonnan 300 métert felmászva feljutunk majd egy gyönyörű gleccserhez, a Folgefonna Nemzeti Parkban. Ebédre "hideg macskát" ettünk, aminek semmi köze a macskához, annál inkább a halhoz. Hideg pisztráng-pástétommal töltött hamburgerről van szó (hamburgerzsömle salátával és majonézzel). Ezt még Norvégiában sem dobták piacra, annyira új, mi is ajándékba kaptuk - kóstolónak - a forgalmazótól. Ebéd után leengedtük a vitorlákat (ld. balra), egész jó szél volt, a motort kikapcsoltuk és csak vitorláztunk. Igaz, sokkal lassabban haladtunk, de más érzés volt. Jobban ringott a hajó, de a lassabb haladás miatt az út sokkal végeláthatatlanabbnak is tűnt. Szegény egykori hajósok, akik több hónapot töltöttek a tengeren...


Délután volt alkalmam kormányozni is, bár manapság GPS-szel és egyéb navigációs rendszerekkel sokkal könnyebb tájékozódni. Mivel egy szoroson kellett átjutnunk, a kapitány átvette a kormányzást, szerencse is, mert két motorcsónak jött szembe egyszerre. Később felvontuk a vitorlákat a szakadó esőben (ld. a képet), vicces volt a farudakon csüngve felfelé tekerni a vitorlát, de ez volt a dolgunk. Vacsorára valami csülökszerű húst kaptunk héjában sült krumplival (Mami, csuklasz?), utána megnéztük az Ördög Pradát visel c. filmet. A könyv olvasása után mondhatom, hogy a film sok részletben merőben más.


07. 13. péntek

Miután az éjszakát Sundal kikötőjében töltöttük, reggeli után tényeg elmentünk megnézni a gleccsert, mert tegnap este már túl késő volt elindulni, amikor megérkeztünk. Állítólag 5 km-re volt a hajótól, de olyan tempóban haladtunk, hogy elég hamar megtettük ezt a távot. A Bondhus gleccser (a Folgefonna gleccser része) vájta U alakú völgyben kirándultunk, középen egy folyó folyt elég sebesen. Nem lehetett túl tiszta, mert a gleccserből jött és zöldes volt a vize, nem fehér. Lars mondta, hogy a gleccser vájta völgyek általában U alakúak és a folyó később keletkezik bennük, a folyó vájta völgyek viszont V alakúak. A gleccser maga (az Ausztriában látottak után) kicsit csalódás volt, mert a nagy része már elolvadt és nem is tudtunk közel menni. De a táj, a sok vízesés (az egyiknek a folyóvá szelídült vizéből ittunk is) bőven kárpótolt. Odafelé úton beszélgettem Petivel is, akit én ébresztettem a Piszkés utáni első reggelén, de örült, hogy legalább hallott. Amikor visszatértünk a hajóra, láttam, hogy beosztás szerint én vagyok a felelős a mellékhelyiségek tisztasááért és ha kell, a konyhában harmadikként besegítek. Ebéd után derült ki, hogy cserébe ma minden más szolgálat alól (tűzellenőrzés, kormányzás, forgalom-figyelés) felmentést kaptam. Ebéd után kiültem a hajó elejébe az egyik összetekert vitorlára olvasni, a nap néha sütött (!), végre kellemes volt az idő. A hinatágy-szerű helyen el is aludtam, kb. 1-1,5 órára, néha éreztem, hogy a nap forrón sütötte az arcomat, de néha hűvös volt, ha fújt a szél.

Amikor kikötöttünk Norheimsund-ben kb. du. 4-kor, megnéztük a kikötőben lévő hajómúzeumot, a javítás alatt lévő hajókat, és eljutottunk végre boltba is, létfontosságú csokiért. Lars mutatott egy bárkát, ami kifejezetten észak-keleti (nordlandi) hajótípus, jellegzetessége a formája (nem vágott hátú), és hogy kövek vannak benne nehezékként. Ez utóbbi praktikus, mert ha felborul a csónak, akkor a kövek kiesnek belőle és könnyű visszafordítani, nem úgy, mintha fém lenne benne. A súly viszont az irányítás miatt feltétlenül kell bele.

A vacsorát (spagettit) Mirjammal, a német lánnyal és Kai-jal, a szakáccsal hárman készítettük el, mert Thomas, a második kukta beteg lett és nekem kellett beállnom helyette. Vacsora után Mirjammal elmosogattunk és elpakoltunk, aztán négyen elmentünk strandröpizni, majd még öten csatlakoztak hozzánk és ketten nézték. Nem igazán volt jó, főleg, hogy Anna és Maria (testvérek) annyira óvodásként vislekedtek, hogy számomra ez már nem volt vicces. Kb. 22:15.kor hagytuk abba, én még beszélgettem Simonnal, a negyedízben magyar sráccal a küzdősportokról, aztán a hajón a többiekkel mindenféléről. Ma Simonnak és Frederiknek az "igen" és "nem" szavakat tanítottam meg magyarul, minden este 1-2 könnyebb kifejezést tanulnak, saját kérésükre. Most 0:47 van, az "ágyamban" fekszem, lassan nyugovóra térek. Holnap vezetéssel is megnézzük a hakómúzeumot, aztán elérünk Rosendalba, ami utunk célállomása.

Vitorlázás 07. 10-11.

Az egész hajóút során útinaplót írtam, az alábbiakban az egyes napok feljegyzéseit olvashatjátok.


07.10. kedd

Kari meglátogatása után a vasútállomáson találkoztam Alex-szel, a román AIESEC gyakornokkal és felhívtuk Geir Anders-t (ejtds: gejr annes), az egyik szervezőt. A vonaton megkerestük őt és a többieket. A vonatút tényleg nagyon szép volt, leszámítva amikor aludtam vagy valamelyik alagút egyikében voltunk. A leghosszabb alagút 10 km-nél is hosszabb volt. Láttunk havas tájakat (ld. jobbra), a vonat felmászott 1222 m-re a tengerszint fölé, majd le Bergenbe (4m-en van). A bergeni vasútállomáson már vártak ránk Lars-ék (Lars a főbérlőm, Trieu barátja, őáltala kerültem én a hajóra). Kocsival elvitték a csomagjainkat a hajóhoz (kb. 11-kor értünk Bergenbe, ahol még világos volt).

A hajó kisebb, mint képzeltem az alaprajz alapján, és nem rendes kabinok vannak, hanem hálófülkék ls emeletes ágyas szobák is. Az én hálófülkém (kabinom) az étkező-konyha rész körül van. Van 2 WC-nk tengervízzel és az egyikben zuhanyzásra alkalmas hely is. Éjfél előtt összegyűltük, hogy megismerkedjünk egymással, mindenki bemutatkozott norvégul. Rajtam és Alex-en kívül van még egy külföldi, Miriam Németországból, egyáltalán nem beszél norvégul. Kicsit kényelmetlen a hálófülke, mert a lábamnál van az összes csomagom és nem tudok rendesen kinyújtózni.


07.11. szerda

A kényelmetlenségek ellenére nagyon jól aludtam, regel nyolckor volt ébresztő. 15-en vagyunk az egy zuhanyzóra és 2 WC-re. :) Reggeli kilenckor volt, és nem halat ettünk! Ez is jól kezdődött. :)) Van egy tapasztalt kapitányunk, aki öreg hajósnka látszik, két matrózunk, egy szakácsunk és egy öreg tengerészünk ("bestman"). A többiek mind fiatalok, 15-en. Mindenkinek saját száma van, a sorakozókor így a legegyszerűbb megállapítani, hogy ki hiányzik. Én a 12-dik vagyok, ez norvégul "toll".

A biztonsági előírások ismertetése és néhány ijesztő történet (menekülő tengerészekről) után újságírók jelentek meg, akik a legnagyobb nyugat-norvég laptól jöttek. Fotóztak, kérdeztek, és elégedettek voltak, hogy most először külföldiek is részt vesznek a programon, nemcsak az oslóiak, hanem egy bergeni fiú is. A fotósok kedvence a fedélzeten lévő farkaskutya, Sala volt. Nem tudom, kihez tartozik, szerintem a kapitányhoz... A biztonsági "kiképzés", mentőmellény-próba és egyebek után volt egy kis időnk bemenni a városba, mindössze 1 rövid óra, így a környéken mászkáltunk. Megnéztük a híres fjord-parti faházakat (ld. balra), azaz a Brygge-t (amelyeket az UNESCO véd), az erődítményt, ami a 13. században épült és még ma is használják, hivatalnokok dolgoznak benne; valamint a halpiacot. A kikötőben horgonyzott egy 2002-ben épült, de nagyon öregnek látszó fahajó is, ami éppenséggel eladó. Csupán annyiba kerül, mint egy lakás Oslóban. Most derült ki, hogy du. egy előtt el sem indulunk, szóval várunk.

15 óra felé, amikor elindultunk végre, a tenger csendes volt, a szél sem fújt, így a motort is be kellett indítani, nem tudtunk vitorlázni. A tengeribetegség messziről elkerült mindenkit, bár én indulás előtt a biztonság kedvéért két gyömbér-kapszulát is bevettem. (Azóta egyet sem.) Néha esett ma az eső, néha fújt kicsit a szél, egyszer-kétszer szinte még a nap is kisütött. Napközben megtanultunk különféle csomózási technikákat, persze hamar el is felejtettük őket, mivel 4-5 féle csomókötést képtelenség egymás után megjegyezni. De még lesz időnk gyakorolni. A cél egy sziget elérése volt, ahol az első norvég milliomos építtetett kastélyt és mivel a szigeten nem volt áram, fehér homokot és köveket hozatott, hogy éjszaka is lehessen közlekedni az ösvényeken.

Kikötés után felmentünk megnézni a kastélyt kívülről, amely ma múzeumként működik. Az egykori tulajdonos norvég zeneszerző amerikai leszármazottai ajándékozták az épületet a norvég államnak. Ma kicsit lerobbant állapotban van, érdemes lenne megőrizni az érdekes stílusa, orosz tornya miatt.

Vacsorára mozarellával töltött virslit, krumplipürét és párolt mexikói zöldséget kaptunk, én nagyon élvezem, hogy nem halon élünk. Este megnéztük a Shrek 3-at, aztán néhányan még beszélgettünk a fedélzeten a jövőbeli tervekről, a magyarokról, külföldiekről Norvégiában. Éjfél körül szinte mindenki nyugovóra tért, ha más miatt nem is, legalább Lars kérésére. A fedélzeten mostunk fogat és a tengerbe öblögettünk (persze egy pohár tiszta vízből).

Vitorlázás előtt

holnap délután négykor indulunk Bergenbe, hogy aztán szerda reggel tengerre szálljunk a Dyrafjeld nevű hajóval, amely 1889-ben épült. Egy hétig nem nagyon leszek elérhető, esetleg SMS-ben, ha néha partot érünk és lesz térerő. Remélem, nem fog végig szakadni az eső és fújni a jeges szél, szeretnék látni is valamit és végre, életemben először fürdeni is a tengerben. Na jó, azzal is beérem, ha nem szakad az eső...

Jövő héten jelentkezem,

jó szelet (nekünk), puszi!

Lent és fönt

A szombat éjszaka után nem ébredtem túl jókedvűen és kipihenten, mondhatni hasogatott a fejem. A bejegyzsé megírása után felültem a villamosra, aztán kompra szálltam és kimentem Bygdöy félszigetre. Szeretem ezt a helyet, olyan békés, nyugodt. Először megnéztem a Fram kiállítást, amely a sarkköri expedíciók történetét és Amundsen életét mutatja be, belül a hatalmas Fram hajóval. Nagyon érdekes, a hajóba le is lehet menni és egy részt úgy rendeztek be, hogy a jegesmedvék ordítását is hallani lehet. Mamiék elmondása találó volt, tényleg kicsit vérfagyasztó...

A múzeum után üldögéltem a dokkon és olvastam, hallgattam, ahogy a hullámok megtörtek a falon és a fa gerendákon. Aztán sétáltam egy nagyot, míg találtam egy buszmegállót és hét után már itthon is voltam. Ekkor nekiálltam főzni, sok finomat és nagyon elégedett voltam, persze nagyon sajnáltam azokat a gyakornokokat (fiúkat és lányokat egyaránt), akik mirelit pizzán élnek. Este megnéztem a Billy Elliot c. filmet, olaszul... Az első felét felirattal, a másodiknál viszont már nem működött a felirat és hosszas kínlódás után feladtam, megnéztem olaszul. A lényeg így is kiderült. :-)

Ma reggel én voltam az első az irodában, semmi érdekes nem történt, a szokásos unalmas nap volt, pedig ma volt az egyik kommunikációs srác születésnapja. Ráadásul megérkezett az új ügyvezető igazgató, egy dán férfi a kislányával. Szeptembertől ő lesz a Ringnes élén a jelenlegi igazgató helyett (aki a svéd Carlsberg igazgatójával együtt közös céget alapít). Decembertől elmegy a Carlsberg igazgatója is, a norvég vezető asszisztense is, lassan elfogynak a kulcsemberek...

Ebéd után (értsd: 5-kor, mert fél 12-kor villásreggeli van) nekifogtam a rengeteg összegyűjtött álláslink vizsgálatának és a jelentkezéseknek. Most fejeztem be, több, mint 5 óra után. Jelentkeztem a General Motors-hoz, a GE Healthcare-hez, a PwC-hez, a Bosch-hoz, a Human Consulting Kft-hez, az IBM-hez, az Aktivához és a DBH Kft-hez, általában HR gyakornoknak. És még néhány hátravan... :-) Kíváncsi vagyok, egyáltalán lehetséges-e külföldről állást szerezni, főleg októberre... Közben beszélgettem Zsuzsával (Peti anyukája), Petivel, Tündivel (a barátnőmmel) és töltődtem szeretettel a holnapi unalom túléléséhez. Azon gondolkodtam, hogy a gyakorlatom első 3 hónapja jó és érdekes, hasznos volt, de azóta mintha megállt volna az élet. Pedig most kéne igazán érdekes legyen! A munkahelyi izgalmak helyett lesz részem másmilyenben: jövő héten megyek a hajóútra, júl. végén Göteborgba Alex-szel, a román gyakornokkal. Augusztus közepén jönnek Tündiék, a végén Petivel utazunk Koppenhágába, aztán Bergenbe. Alig várom :-) És igen, szeretnék kicsit haza is menni...

Egy balul elsült buli

Múlt éjjel volt alkalmam megtapasztalni, hogy milyen egy norvég kórház belülről. (Mami, kérlek, ne kezdjél pánikolni, ha bármi bajom lenne, akkor Te már rég tudnál róla és most nem írnék blogot...)

Este negyed 8 körül értem Karihoz, ahol másik 2 lánnyal szűk körű szülinapozást tartottunk, amikor megérkeztem, már egy üveg bor elfogyott. Majdnem kilencig otthon voltunk, miközben ők megittak még egy üveggel. Időközben csatlakozott hozzánk egy svéd fiú is, akit a norvég lányok rendesen cikiztek, ugrattak azért, mert svéd... Ez a fiú vitt el bennünket kocsival a lakáshoz, ahol a buli volt, mert rengeteg mindent vittünk magunkkal (főleg ennivalót). Februárban itt voltam először bulizni, akkor egy kenyai fiú búcsúbulija volt, most egy gautemalaié és Kari szülinapja együtt. Eljött Stian, aki Gödöllőn volt norvég gyakornokunk (épp most jött vissza Gödöllőről), és Gautam, az indiai ex-gyakornok is. Stiannal nagyon jót beszélgettem, nagyon tetszett neki Magyarország, azon töri a fejét, hogy szeretne visszamenni és állást találni. Egész sokat megtanult magyarul 7 hónap alatt...

Fél kettő körül a nappaliban voltunk, egy asztal körül ülve beszélgettünk, Kari megpróbált felállni, de elvesztette az egyensúlyát és ráesett a térdére. valószínűleg a térdkalácsa kiugrott a helyéről, mert nagyon sírt és jajgatott. Először nem tűnt komolynak a dolog, azt gondoltuk, csak túlreagálja a helyzetet, mert rendesen be volt csípve. De tényleg nem tudta mozgatni a lábát és nagyon csúnyán nézett ki a térde. Az egyik lány mentőt hívott és mások meg jeget és törölközőket hoztak. A közelebbi barátai vele voltak, a többieket megkértük, hogy menjenek ki a konyhába. Többen hoztak fájdalomcsillapítót (valami lórúgásból akartak neki egyszerre kettőt beadni, ami fogfájásra való), szerencsére le tudtam beszélni őket, hogy az alkoholra gyógyszert adni nem túl okos megoldás, majd a mentők adnak neki, amit kell. Kb. 20 perc múlva jöttek meg a mentők, egy nagyon fiatal fiú és egy lány, de nem tudtak segíteni, valami hiányzott, így hívtak egy másik mentőt, komolyabb felszereléssel. Ők 2 körül érkeztek meg. 2 adag morfint adtak és belátták, hogy jobb, ha nem mozgatják Kari lábát. Egy felfújható sínbe rakták és levitték. Az, hogy én mentem Karival a kórházba, többé-kevésbé a véletlen dolga volt. Amikor a mentők kijöttek, egy francia srác kérdezte, hogy elmennék-e Karival a kórházba egy norvég lánnyal együtt. Nem tudom, miért pont én, de természetesen igent mondtam. Bár nem volt logikus a választás, mert én sokat segíteni nem tudtam volna, mivel nem beszélek norvégul, a norvég lány meg angolul nem, szóval egymással sem tudtunk volna kommunikálni. Végül úgy alakult, hogy én mentem egyedül a mentőkkel, az a lány sem jött, aki amúgy most együtt lakik Karival (ő még jobban be volt csípve, mint Kari).

Fél háromkor már a kórházban voltunk, Kari a morfintól meg a bortól együtt alig volt ébren, megröntgenezték a lábát és aztán két orvos egy pillanat alatt visszarakta a térdét a helyére. Aztán befáslizták, kapott mankót, egy orvosi igazolást 1 hét betegszabadságról és egy ötszázvalahány koronás szmlát (pedig biztosítva van...). Aztán elengedtek minket. Közben Solvi, Kari lakótársa is megérkezett, együtt mentek haza taxival, én meg egy másik, időközben befutott sráccal mentem hazafelé (a kórház nincs messze a lakásunktól). Ez a fiú német, de Norvégiában született és nem beszél sem angolul, sem németül, hát érdekesen beszélgettünk...

A kórház egyébként nem volt sem nagy, sem túl jól felszerelt, azt hiszem, csak a nem súlyos eseteket hozzák ide, több lábficamost láttam az éjjel. A nővérek és az orvosok kedvesek, segítőkészek voltak, majdnem mindenki beszélt angolul. Látszott, hogy nem túlhajszoltak. Mind nagyon fiatalok voltak és elhivatottnak tűntek. Voltak orvostanhallgatók is éjszakai múszakban, ők segítették az orvosokat. Minden nyugodt, csöndes volt és zökkenőmentesen ment.

Nemrég beszéltem Kari lakótársával MSN-en, Kari jól van, még alszik, és szeretne egy rendes szülinapi ünneplést, így holnap valószínűleg nála vacsorázunk. Gondolom, társaságra is vágyik...
Remélem, több ilyen kalandban nem lesz részem a közeljövőben, szerencsére ez is a körülményekhez képest jól végződött.