Hétvége, Holmenkollen

Szombaton ismét megnéztem egy bric-a-brac market-et, vagyis egy bolhapiacot, nem mintha a bolhapiacok nagy rajongója lennék, de így legalább volt egy pont a városban, amit meg akartam találni és nem céltalanul bolyongtam. Bejártam a Frogner nevű városrész egy kis darabkáját, mert gyönyörűen sütött a nap és felfedeztem, hogy ezen a terület a nagykövetségek utcája is. Rengeteg csoadszép régi épületet láttam és néhányat fotóztam is (már láthatóak a neten!).

Délután itthon főzőcskéztem, nagyon élvezem, hogy sokszor ismeretlen dolgokból (mert a leírás norvégul van) főzök ehető ételeket, és élvezem azt is, hogy ugyanazt milyen sokféleképpen tudom felhasználni (akár előző napról megmaradt ételeket is). Ugyan van szakácskönyvem, de fantáziával főzök, sajnos csak magamra, és így nem olyan izgalmas, nem is tudom annyira élvezni a saját főztömet.

Szombat este Karinál voltam DVD-zni, úgy volt, hogy hívja a saját barátait, meg én is néhány AIESEC-est, de aznap az egyik HB elnöknek volt a szülinapi bulija, így egyedül mentem Karihoz. Sok emberre számítottam, sok ennivalóval felszerelkezve indultam a buliba, és mindezt majd egy órán át cipeltem magammal, mert eltévedtem (nem tudtam leszállni a villamosról, mert hiába jeleztem, nem nyitotta ki az ajtót). Egy nagyon hosszú megállót kellett visszagyalogoljak, át a buszpályaudvar mellett, és nem tudtam, hogy melyik kis utcán kéne beforduljak (sehol nem volt az az utca, amit kerestem), így visszamentem a központhoz és onnan próbáltam térképpel utcáról utcára haladva tájékozódni fél 9-kor a lámpák fényénél. Aztán kaptam egy sms-t, hogy már úton vagyok-e és odatalálok-e... De amikor a megadott utcában voltam, 5-ös házszám sem volt, csak 3, egy számozatlan, 7, és a másik oldalon 2-6. Aztán telefonos segítséggel ("ááá, látlak, állj meg, ne menj egy lépést se!") meglett a ház, de ez a nekem megadott utcára merőleges utcában volt... Végül egy elég szomorú filmetnéztünk meg, de annál elgondolkodtatóbbat, a magyar címe (kis keresgélés után): Az elszánt diplomata (The Constant Gardener). Elég nehéz film, főleg angolul, de azért a fő mondanivalóját megértettem, nem is volt kedvem utána bárhová is menni bulizni a gyakornokokkal, hazamentem és még sokáig beszélgettem Lars-sal, a főbérlőm norvég barátjával. Sokat mesélt Norvégiáról, arról, hogy mit és hogyan érdemes megnézni. Aztán másnap elutazott Szingapúrba 3 hónapra :-)

Vasárnap az AIESEC-eseknél jóval korábban mentem ki Holmenkollenbe a zsúfolásig tömött metrón (ami nálunk inkább HÉV lenne). A jegyem szerint 10:30-tól lett volna cross-country sí és 13:30-tól a síugrás. 13:30-ig nem történt sok érdekes, csak egy-két próbaugrás, a közönség bátorítása és szurkolásra buzdítása, a lelátón betonsorok voltak az ülések, amin olvadt hó csurgott le... Így aztán vártam a síugrást, addig föl-le mászkáltam a lelátók környékén, és a hivatalos megnyitónál épp a legfelső lelátó mellett álltam, a VIP páholy közelében, és egészen véletlenül pont ott, ahol a norvég király és családja két méterre előttem haladt el... Volt fúvószenekar, katonák vigyázták a rendet, énekelt egy nő, aztán gyorsan megkerestem a helyemet a B szektorban (addigra felszáradtak az ülések és le tudtam tenni a gondosan magammal vitt plédemet). 59 ugró volt, az utolsó a lengyel Malysz, aki a levegőben elvesztette az egyensúlyát és majdnem leesett, döbbent csendben. Elképesztően sok lengyel szurkoló volt kint. A norvégok sípolással, csörgéssel, énekléssel és zászlólobogtatással üdvözölték a versenyzőikat (kis kolompokat lehetett kapni, ami nemzetiszín szalagon nyakba akasztható - nem viccelek, mint a teheneknek!). Két Holmenkollen-rekordot is ugrottak, az egyik 115,5 méter, a másik 117 méter volt, ez utóbbi versenyzó nyerte a kupát (a svájci Simon Amman).

Délután négykor folytatódott volna a program a délelőttről elhalasztott cross country síeléssel, de már nagyon borult volt az ég, átfagytam és fogalmam sem volt, hogy jutok vissza a városba sötétben, így inkább hazaindultam. Fél órás kerülővel el is jutottam a metróhoz, ahova blokkokban engedték be a tömeget, standokat állítottak fel, hogy jegyet vehessen a rengeteg látogató, külön járatokat indítottak. Így volt időm hazajönni, mielőtt elmentem vacsorázni azzal a két fiúval, akikkel már múlt vasárnap is együtt voltunk. Annyi volt a különbség, hogy a holland Erik hozta a dán barátnőjét is, és sikerült abban a thai étteremben asztalt foglalnunk, ahová múlt héten akartunk menni. Ez sokkal hangulatosabb hely, mégis kevésbé éreztem jól magam, mert Erik és a barátnője láttán még a szokásosnál is jobban hiányzott Peti (viszont legalább megnyugodthatok, hogy mégsem vagyok olyan szimpatikus Eriknek - ugyan ő nem tudta, hogy hendikeppel indult, mert Barnára (Peti: Szürkére) emlékeztet...) Végre egy hely, ahol elfogadják a kártyámat és élelmet lehet vele vásárolni! :-) A vacsora után hazajöttem, összepakoltam a 2 napos Rignes Gard-ra való utazáshoz, a többit már ott olvashatjátok.